Vágólapra másolva!
A Romantic és Hooligans dalszövegírója megírta bolygónk védőhimnuszát. Orbán Tamás a zenén keresztül igyekszik felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
Vágólapra másolva!

Milyen indíttatásból vagy milyen okból született ez a dal?

Orbán Tamás: A dal eredetileg egy dalversenyre készült. Vékony Zoltán, művésznevén VekonyZ keresett meg, hogy írjak dalszöveget az általa és Szinyéri Tünde által megírt demóhoz. Amikor a szöveg témáját próbáltuk előzetesen meghatározni, annyiban maradtunk, hogy országtól és műfajtól független témában gondolkozunk. Ez alapján pattant ki a fejemből a bolygónk védőhimnuszának témája, ami annyira meghatározó lett, hogy a dal le is vált az eredetileg kigondolt dalversenyes vonalról, és önálló életre hívtuk, mint a „természetvédelem nem hivatalos himnuszát”. És csak azért nem hivatalos, mivel ma, jelenleg Magyarországon csak civil szervezet állhat mögéd egy zöld ügy kapcsán, így nehéz lenne ebben a témában bármit is hivatalossá tenni. De ez csak erősíti szerintem a dal üzenetének individuális töltetét, amely úgy is arról szól, hogy egyénként, önmagunkkal kezdve, a hozzáállás megváltoztatásával kezdjük el a bolygóval való viszonyunk normalizálását.

A dalhoz készült egy nagyon szép videó is, mit lehet tudni ezekről a természetfilmrészletekről?

O.T.: A klip is épp olyan személyes üggyé, szerelemprojektté vált számunkra, alkotók számára, mint a dal. Amikor elkészült a hangfelvétel, én még aznap este letöltöttem természetfilmeket, amikből összevágtam egy klipet inspirációként önmagunk számára, hogy milyen klipet képzelek el a dalhoz. Pályáztam az NKA-nál a klip támogatására, és vásároltunk természetfilmes tartalmakat, aztán Nánási Palival forgattunk hozzá anyagot Bakó Krisztiről, a dal előadójáról. Megjegyzem, ez az első eset életemben, hogy nem csak szövegírója, hanem kiadója is vagyok a dalnak, valamint rendezője és vágója a videoklipnek. Ez alapján elképzelheted, mennyire van benne szívem-lelkem ebben a dalban!

Mi fogott meg azokban a képekben, amelyek a videóban láthatók?

O.T.: Ugyanaz, ami a dalban is, vagy Kriszti hangjában, előadásában. Az ártatlanság, a sérülékenység, a tisztaság. Szerintem van valami közös tőről fakadó misztérium ebben a szerzeményben. Nem akar semmit sem túlharsogni, sem megdöbbenteni, egyszerűen csak az érintetlen szépség és tisztaság halk és angyali hangján szól és kér, hogy „Ne bántsd, mi érted él”. Büszke vagyok rá, hogy egy elegáns, letisztult, diszkrét hangnemet sikerült megütnünk mind hangi, mind képi tekintetben egy olyan közügy kapcsán, amelyben könnyű demagóggá vagy patetikussá válni.

Orbán Tamás szövegíró, producer Fotó: Polyák Attila - Origo

Az Anti Fitness Club Még vár ránk a Föld című számának a szövegét is te írtad. Zene által könnyebben fel lehet hívni a környezetvédelem fontosságára a figyelmet?

O.T.: Annyiban igen, hogy a zene indirekt eszközei hatásosabbak, mint csak a szavak önmagukban. A zene minimum dupla hatásfokkal ér célba érzelmi síkon, ami mindannyiunknál ráerősít a tartalom célba jutására. A mi esetünkben is az összetevők találkozása teszi hatásossá az üzenetet. Plusz Kriszti személye, akinek előadói képességei és veleszületett esztétikuma, finomsága szerintem sokakat tud megérinti és hitelesen megszólítani ebben a témában is.

Környezetvédelemről szóló szöveggel nehezebb slágert írni? Próbáltam felidézni olyan dalokat, amiknek ez volt a témájuk, de csak Sting jutott eszembe, aki a feleségével együtt kampányolt az esőerdők kiirtása ellen. Volt olyan szempont a dal megírásánál, hogy a rádiók is játsszák?

O.T.: Nem volt szempont, és most sem az. Megvan a saját, kiépült útvonalunk a zenei életben arra, hogy megéljünk abból, amit alkotunk. Ez a dal viszont úgy született meg, hogy mi is csak meghívást kaptunk az égiektől a megírására. Igazából nem terveztük, hogy természetvédők leszünk, hanem csak azokká váltunk az alkotás folyamatában, és nem volt szívünk kereskedelmivé tenni az ügyet a dal létrejötte után. Ezért sem klasszikus módon, slágerként dobtuk be a piacra, hanem azokon a fórumokon mutatjuk be, ahol van érzékenység a témára. Ha ezek mellett még slágerré is válik, mi fogunk a legjobban örülni, de ez most egyáltalán nem cél. A fontos, hogy megoszthatjuk a dalt, és ha már csak annyit elérünk vele, hogy elindítunk egy gondolatot vagy önvizsgálatot a hallgatóban, nézőben a téma kapcsán, már megtette a küldetését.

Kattintson a képre a klippért! Forrás: Youtube

A képte kattintva megnézheted a Föld dala klipjét!

Rengeteg zenekarnak és énekesnek írtál dalt, a Romantictól kezdve a Hooligansen át Zsédáig. Honnan merítesz inspirációt egy-egy szöveg megírásához? Az énekes személyiségéből vagy a saját életedből?

O.T.: Az énekes személyisége a kereteket adja meg, a fazont, a fajsúlyt a dalhoz. A szöveg akkor is személyes inspirációból fakad, ha az előadó élethelyzetét képezi le éppen. Például írtam már akkor dalt a szülővé válásról, amikor fényévekre volt tőlem mindez a saját életemben, mégis ugyanazt a dolgot hívtam elő magamból, amit most a gyermekeim születése kapcsán már a személyes életemben is megélek.

Mit gondolsz, a mai magyar társadalom vagy a közgondolkodás hol tart a környezetvédelmet illetően?

O.T.: Hihetetlenül le vagyunk maradva a helyzethez képest. Még mindig azt gondoljuk, hogy központilag kell a problémát kezelni, és elhárítjuk a felelősséget magunktól, a személyes életünkről. Szerintem önmagunkon kell kezdeni a változást. A hétköznapi szokásainkat, a személyes viszonyunkat a környezetünkkel kell megreformálni, és a kicsitől haladni a nagy felé. Ha a morál változik, akkor fog változni döntésszinten is a bolygóval való viszonyunk.

Az emberek tudatosabban élnek?

O.T.: Jelen van egy tudatosan élő réteg már, aki bár csak marginális csoport még, de lehetne vezető az életterünket érintő kérdésekben. Viszont a nagy tömegeket érintően még mindig a fogyasztói társadalom által kondicionált szokásrendszer dominál. Amíg mi magunk, akik tehetünk érte, hogy változzon a közgondolkodás, inaktívak maradunk, addig nem nem is fog megindulni ez a változás. Mi most léptünk egyet a magunk szintjén. Remélem, mások is követni fogják a példánkat, és most nem újabb popdalokra gondolok, hanem kinek-kinek a maga területén megtett kezdeményezésekről, amelyek végeredménye egy élhetőbb, fanntarthatóbb élettérben manifesztálódik hamarosan.

A hétköznapokban mennyire élsz tudatosan, mi az, amit megteszel a környezetedért?

O.T.: Amennyire tetten érem és ébren tartom magamat. Hajlamos vagyok én is folyó vízzel mosogatni, vagy műanyag palackos üdítőt vásárolni, lépésről lépésre tudom csak magamat is szabályozni és átnevelni. Ez rutinból nem megy, csupán ésszel, jobbító szándékkal. És ebből következik a szelektív hulladékgyűjtés, a megújuló energiaforrások alkalmazása a saját háztartásomban a fosszilis energiákkal szemben, és a végén még egy ökofaluba is megérkezhetek nyugdíjas koromra, ha így haladok. És ezt most se nem elmebajnak, se nem viccnek szántam, hanem csak egy nyílt és őszinte figyelemfelhívásnak a józan ész mentén, amilyen A Föld dala is.