Én se hagyom szó nélkül, ha a Jobbik tovább erősödik

Majoros Péter, Majka
Origo interjú 2015.05.
Vágólapra másolva!
A klipek nézettsége, a kattintások alapján a 2010-es évek legnagyobb magyar előadója kétségtelenül Majka, azaz Majoros Péter. A Belehalok című számot majdnem 32 millióan látták. A műsorvezető és rapper beszélt arról, hogy könnyen megél-e a zenéből, ózdiként mit szól a Jobbik előretöréséhez, és az Újpest szurkolójaként hogyan látja Orbán Viktor stadionépítéseit.
Vágólapra másolva!
  • Majka szeretne a magyar hiphop Peléje lenni.
  • A tévézésből él, mert a zene nem lenne elég.
  • A rappereknek kötelességük társadalmi problémákkal foglalkozniuk.
  • A drogozást nem bírná már a szervezete.
  • Ha tovább erősödik a Jobbik, ő is hevesebb politizálásba kezd.
  • Örül az új stadionoknak, szerinte Orbán üzletet lát ebben.
Nagyobbat is szólhatott volna a Belehalok Fotó: Polyák Attila - Origo

Egy facebookos posztban felvetetted, hogy ha a rádiók is rendesen játszották volna a Belehalokot, akkor sokkal tovább is juthatott volna. Mégis hova?

Nagyon hálás vagyok, hogy az emberek ennyire szeretik a dalunkat, nincs is ennél szebb dolog, de motoszkál bennem egy sátántól való gondolat, hogy ezzel pénzt is akarok keresni. Emiatt csak nem ítélnek már el manapság. Nagyon megérzi a zsebünk, hogy nem játssza például az egyik országos rádiócsatorna. Az persze remek, hogy nyomják a vidéki rádiók, de olyan különbségek vannak a jogdíjakban, ami miatt igenis lehet okom bosszankodni.

Miért nem játssza a rádió a számaidat?

Vannak a háttérben személyes ellentétek is, egyeseknek már akkor sem tetszett a szókimondásom, amikor ott dolgoztam. Ezt teljes amatörizmusnak tartom egyébként. Ha te programigazgató lennél, nem szeretnél engem, mégis tudnád, hogy én hozom neked a pénzt, akkor bevállalnád, hogy nem játszod a számaimat? Nem hiszem, hogy kitennél a műsorból.

Persze megszokhattam volna, hogy a média tele van szar alakokkal, hiszen hosszú évek óta dolgozom benne.

Az internet korában létezhet, hogy néhány ember döntsön az előadók sorsáról?

Nyilván nem. Nem maradtak Erdős Péterek [a Hanglemezgyár igazgatója volt] az országban. A programigazgatók legfeljebb csak arról döntenek, kihez áramoljon a legtöbb lóvé. Már azt se lehet mondani, hogy a rádiók sztárokat tudnának gyártani. Nem úgy van, mint 15 éve, amikor képesek voltak egy Desperadóból ismert zenekart csinálni. Ha nekik egyedül kellett volna megindulniuk, akkor Debrecen határában elhullottak volna.

Többször is említetted, hogy a kritika sem ölelt téged a keblére. Hiányzik, hogy a Wikipédián ott legyen a neved mellett, milyen díjakat nyertél?

Idővel az is hiányozhat.

Én Platini vagy Pelé szeretnék lenni abban, amit csinálok, nem pedig egy átlagos játékos.

Az egy dolog, hogy aztán elérem-e, de erre kell törekednem. Most volt például a kevéssé rangos Fonogram díj átadója, ahol haveri alapon osztják a díjakat. A Csak te létezel című számunk 9 millió kattintással a legnépszerűbb szám volt tavaly, de még csak jelölve sem voltunk az év legjobb dala címre. Azért ez időnként fáj.

Jöhetnek a díjak Fotó: Polyák Attila - Origo

A zene természetesen óriási szerelmem, imádom csinálni. Ez az a fórum, ahol elmondhatom, mit gondolok a világról, de megint meg kell említenem, ingyen nem csinálnám. Ha valamit ingyen tolnak az emberek, az meg is marad sufnituning szinten. Ha viszont valakinek rangos díjai vannak, és ezzel szerepel a sajtóban, akkor bejelentkezhet nála egy szponzor, hogy adjon pár millió forintot, cserében pedig hirdeti őket.

A YouTube számai alapján úgy tűnik, te vagy a 2010-es évek legnagyobb magyar előadója, tetszik vagy sem az embereknek.

Sőt már a kétezres éveké is, ami tök jó érzés. Manapság az igazi mértéket a YouTube jelenti, mert ott az emberek dönthetnek arról, mit szeretnének hallgatni. Ott tényleg nincs kamu, nem a programigazgató szeszélye határozza meg, mi jut el a hallgatóhoz. A Belehalok például több generációnak is a kedvence lett, 0-tól 99 éves korig mindenkinél betalált, és úgy tűnik, tavaly a Csak te létezel is az összes korosztályhoz elért.

Jól megélsz ebből?

Ha Amerikában valaki csinál néhány király számot, akkor kap érte egy raklap pénzt, és utána már tényleg csak arról szól az élete, hogy még több király számot csináljon. Az a dolga, hogy minket szórakoztasson, és kábé 90 százalékban ez is tölti ki a mindennapjait, nem pedig az, hogy még tévézzen és éttermet is nyisson mellette, mint mondjuk én, ha meg akarok élni.

Friderikusz mindent megtett, hogy a műsorában szembeállítson Geszti Péterrel. Hogyan érkezett a rap és a hiphop Magyarországra? Milyen szerepe volt a Rapülőknek?

Aki eleinte a legtöbbet tette a műfajért, az szerintem Ganxsta és a Kartel meg az Animal Cannibals volt. Geszti a műfaj paródiáját jelentette, egy korai Irigy Hónaljmirigyet, de azt is szerettem, tökre elismerem a munkásságát: amihez nyúlt, arannyá változott. A teljesítményt mindig el kell ismerni, de ettől függetlenül, ami szerinte jó, az tőlem nagyon távol áll.

A teljesítményt el kell ismerni Fotó: Polyák Attila - Origo

A jelenlegi magyar színtérrel is az a legnagyobb bajom, hogy eltávolodott a gyökerektől. Vannak társadalmi problémák, amikre a rapnek fel kell hívnia az emberek figyelmét, mert ez egy ilyen műfaj.

Ráadásul mindig az ellenpólust kell képviselniük, szembehelyezkedve az aktuális elittel és az uralkodó osztállyal.

A Belehalok hangulata elég sötét, ez valami kórkép lenne?

Igen, de egyáltalán nem arról van szó, hogy az utóbbi években süllyedt volna ide az ország, a Belehalok húsz éve is sláger lehetett volna. Egyszerűen ilyenek a magyarok. Nem állítunk fel magunkról egy egészséges önképet. Az például szerintem nem gond, ha azt próbáljuk sulykolni, hogy a magyar eszes, tehetséges, rafinált, és megél a jég hátán is. Jószívű is tud lenni, és persze irigy is, és olyankor nagyon rosszat akar a másiknak.

A tévék a széltől is óvják az arcaikat, attól meg különösen, hogy bármiben véleményt formáljanak. Hogyan egyeztethető ez össze a rappel?

Szerencsére már a tévék is rájöttek, hogy összeegyeztethetőek, ha az, aki mondja és ahogy mondja az hiteles és meggyőző. Kiváló ellenpélda, mikor VV Béci szidta a Facebookon a Fonogram-gálát. Azzal én is egyetértek, hogy röhej, ahogy osztják a díjakat, csakhogy Bécinek sikerült belevinnie a zsidózást is, és ezzel rögtön szét is ütötte a mondanivalóját. A legjobb példa volt arra, hogyan nem szabad az ilyet csinálni.

A könyvedben írtál arról, hogy drogoztál időnként. Most, hogy megteheted, hogy valami rendes drogot is vegyél, mennyire mozgat a dolog?

Nem vagyok álszent, időnként lehet, hogy jó lenne elszívni egy spanglit lefekvés előtt. Van, hogy elmegyünk szórakozni, alszom néhány órát, mégis kipihenten kelek fel, mert kiadtam magamból a sok hülyeséget, aztán van, hogy végigalszom az estét, és olyan ráncosan kelek fel, mint egy mastiff. A drogokkal egyébként az van, hogy nem bírná szervezetem.

A drogokkal leszámolt Fotó: Polyák Attila - Origo

Soha nem akartam példakép lenni, hogy megmondjam, ki mit csináljon, és mit ne.

A KDNP-n kívül senki nem várja el az emberektől, hogy házasságig ne dugjanak, és hogy egy buliban ne szórakozzanak.

Tudom, hogy az én gyerekem is ki fog próbálni ezt-azt, de úgy neveljük, hogy amikor majd döntenie kell, milyen mélyen merüljön el benne, akkor azt mondja: kösz, nem.

Te ózdi vagy. Mit szólsz ahhoz, hogy jobbikos polgármestere lett a városnak?

Én vagyok a legnagyobb ellensége annak, ha valakit bőrszín, vallás vagy a nemi identitása alapján ítélnek meg, de nem dughatjuk homokba a fejünket. Vannak olyan részei az országnak, ahol valamit tenni kell az ellen, ami ott folyik. Ózd pedig - kimondva, kimondatlanul - egy ilyen hely. Abszolút benne volt a levegőben a győzelmük.

Akik budai villákból hozzák a döntéseket, azoknak sajnos fingjuk sincs arról, hogy milyen lehet vidéken nyomorban élni.

A fideszesek szarul irányították a várost, nekem személyesen is voltak kellemetlen élményem velük. Vona Gábort egyébként nem tartom hülyének, ő csak egy srác, aki pénzt akar keresni, akiket viszont maga köré gyűjtött, több mint vállalhatatlanok. Ha az ő ötleteik szerint kormányoznának az országban, az a sötét középkor visszatérését jelentené.

Közéleti szereplőként sokáig nem akartam beleszólni a politikába, de ha ez a néprajzi szakkör még nagyobb teret nyer, akkor én is felemelem a hangom ellene. Mondjuk most, hogy megerősödtek, egész mást gondolnak a világról. Már Vona Gábornak se annyira sietős zsidózni és cigányozni. Egy konszolidált, fiatalos párttá váltak, ami a vesztüket is fogja okozni, hiszen az tette erőssé őket, hogy bonyolult kérdésekre egyszerű válaszokat adtak.

Jobbikkal nincs kibékülve Fotó: Polyák Attila - Origo

Az Újpestnek szurkolsz. Adja magát a kérdés, hogy inkább stadionokra vagy lélegeztetőgépekre menjen-e a pénz?

Erre nyilván nem lehet jó választ adni. Én őszintén szólva örülök a stadionoknak. Jelenleg a foci az egyik legnagyobb üzlet a világon, és ahhoz, hogy mi is elérjünk valami értékelhető szintet, rendet kell körülötte tenni, ide értve a szurkolókat, a tulajdonosokat és a környezetet. Ennek az első lépése lehet a stadionok felhúzása. Az szerintem hülyeség, hogy azért épülnek, mert Orbán szerelmes a fociba. Nem egy banánköztársaságban élünk, aminek a diktátora ez a csávó.

Ezzel azért vannak, akik vitatkoznának.

Oké, vannak kérdőjelek. Az számomra is izzadságszagú, hogy a felcsúti háza mellé került egy stadion. A stadionokban ettől függetlenül szerintem üzletet lát Orbán. Idejöhetnek például az európai nagy csapatok, hogy nyugodt körülmények között készülhessenek. Most Törökországba és Ciprusra járnak, pedig egy angol csapatnak pont ideális lenne nálunk edzőtáborozni.

Vagy előbb-utóbb csak alkalmas lesz az ország egy Európa-bajnokság megszervezésére. Ebbe persze pénzt kell tenni, ami most valahonnan hiányzik - legyen szó lélegeztetőgépekről, a tanárok fizetéséről vagy a nyugdíjakról. Ha viszont beindul, ezekre akár többet is lehet költeni később.

aki ezt látja mögötte. Csak indulna már be, bármi is a terv.

Hogyan látod a világpolitikát?

Sokáig izgultam, hogy ezek keleten addig nyomulnak a medvelovagló hülyével, amíg kirobban a harmadik világháború. Még úgy is, hogy a másik hülye Amerikában ilyen elképesztően tunya. Aztán rájöttem, hogy ezek üzletemberek, akiknek nem hiányzik egy világméretű konfliktus, csak a lokális háborúkra koncentrálnak, mert ha elszabadul a pokol, és ledobnak néhány atombombát, akkor semminek nem veszik már hasznát.