Majdnem elvesztek az univerzumban

Flying Lotus
Vágólapra másolva!
Összeálltak az utóbbi évek legizgalmasabb előadói közül hárman, egy számukat már meg is lehet hallgatni.
Vágólapra másolva!
A Shabazz Palaces fellép Forrás: Kexp

Az utóbbi időben sorra alakulnak a különböző supergroupok, ezek közül is az egyik legizgalmasabb tegnap mutatkozott be. A Woke előadói többek között

olyan műfajokat tesznek a közösbe mint a kísérleti hiphop és elektronika, az r&b, a funk vagy a jazz.

Az elmúlt évek legjobb albumai közül többet is szállított és többön is vendégeskedett Flying Lotus, a Shabazz Palaces vagy Thundercat, akik egyébként többször is keresztezték már egymás útjait. Most az Adult Swim Singles-sorozatában mutatták be a közös számukat,

amibe George Clinton, a hetvenes-nyolcvanas évek funk és soul legendája is besegített.

A Lavishments of Light Lookingban mindhárom zenész stílusára lehet példákat találni, bár ettől mintha egy kicsit túl sűrűvé is vált volna a végeredmény.

Itt vannak Flying Lotus basszusmenetei, a Shabazz Palaces egzotikusabb hangszerei és fel-feltámadó sötétebb szintijei.

És itt van Thundercat, azaz Stephen Bruner is, aki megoldja, hogy a katyvasz mindennek ellenére se egy megterhelő jazzhimnusz legyen végtelen kozmoszhoz, és ne egy fojtogató barangolás a szürke városi környezetben, hanem

még pont egy viszonylag jól fogyasztható szám.

A végére pedig egy-egy érdekesebb dal tőlük külön-külön is:

Ilyen, amikor Flying Lotus elveszik az univerzumban:

Ilyen, amikor a Shabazz Palaces elrontja mindenki kedvét:

És ilyen, amikor Thundercat inkább beindítja a bulit: