Legalább kitapostam az utat Ákosnak

2016.02.27. 19:46

Lovasi András szerint abszurd, hogy a politikusok kiváltsága lett hülyeségeket beszélni, míg a popzenészektől elvárják, hogy hiperkorrektek legyenek. A Klikről is lesújtó a véleménye, de ettől még nem tűz ki kockás kokárdát március 15-én. 

  • Sosem volt az a típus, aki első sorból dobálja a rendőröket. 
  • Örül, hogy a Kossuth-díjával kitaposhatta az utat Ákosnak. 
  • A rock and roll mára a jóléti társadalom liftzenéje lett. 
  • Attól még senki nem homofób, hogy elvi alapon ellenzi a melegek egyházi esküvőjét. 
  • Az orbánosodás Amerikában is benne van a levegőben. 
  • Ma már teljesen más fénytörésben látja a Kispál-korszakot. 

Óvatosan nyilatkoznék a magam helyében

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nemrég mondtad, hogy a rock and roll mentalitás mára kiveszett a világból. Ezt tényleg így gondolod? 

Azért óvatosan nyilatkoznék a magam helyében erről, mert egy életkor fölött könnyen felbukkannak a „Bezzeg az én időmben…” kezdetű mondatok. Azt viszont ne felejtsük el, hogy nálunk a rock and roll életforma sosem volt általános. Ma úgy tekint magára az úgynevezett nagy generáció, hogy ő volt a beatkorszak letéteményese, de Magyarországon ennek a nemzedéknek csak tíz-húsz százaléka szerette a beatzenét. A többség öltönyben és kalapban járt a munkahelyére, vagy rosszabb esetben még kínosabb módokon illeszkedett be abba a csodálatos érett kádárizmusba. Tehát szó sincs arról, hogy ez a generáció Magyarországon is lázadó lett volna, mint a nyugati hatvannyolcasok. Egy kis része erre vetemedett, de az igazán tehetségesek már közülük is elhagyták az országot. Vagy fölfelé, vagy horizontális irányba húzták el a csíkot. 

A rutin, az évek meg a pénz működteti a dolgokat

Fotó: Szabó Gábor - Origo

De mégiscsak volt húsz százalék, aki megélte a rock and rollt. Ma már ez sincs meg szerinted?

Mostanra a pop a jóléti társadalom liftzenéjeként működik. Semmilyen felhajtóerőt nem látok benne, egyáltalán nem tud megmozgatni. Karácsony környékén például kapcsolgattam a tévében, és belefutottam egy Rolling Stones-koncert közvetítésébe. A Wembley tele volt rajongókkal, a látvány elképesztő volt, közben viszont valami gyenge, széteső és borzasztóan unalmas zörgést hallottam a színpad irányából. Nyilván megöregedtek a fiúk, és inkább a rutin, az évek meg a pénz működteti a produkciót, mégis elgondolkodtam: hogyan lehetséges, hogy az egykori nagy slágerek mára ilyen háttérzörejjé váltak?  Valamikor ezek a dalok sokkal rosszabb hangtechnikával is erősebben szóltak, és igazi rebelliót jelentett egy-egy szöveg. Ma viszont a pulzusunk sem emelkedik meg, amikor Jagger azt énekli, hogy Sátán őfelségével szimpatizál. 

Erre szokták mondani, hogy ma már nincs mi ellen lázadni igazán.

Kulturális értelemben ez igaz. Volt idő, mikor a jazz számított lázadónak, az volt a legkúlabb és progresszívebb műfaj, amit csak el tudtál képzelni, aztán a rock and roll átvette a stafétát. A popzenének az a része, ami ma engem érdekel, ugyanarra a sorsra van kárhoztatva, mint a jazz. A nagy felfutás után szépen rétegkultúrává zsugorodik, és nem tömegek, csak pár száz ember szórakozása lesz. 

Sosem voltam lázadó típus

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ha már lázadás: épp tíz éve készült a Sztornó cím film, amiben egy adóhivatal által vegzált gimnáziumi tanárt játszottál. Hogyhogy nem kockás ing van rajtad? 

Nincs is kockás ingem. 

Láttalak én már kockás ingben. 

Oké, lebuktam, de az a helyzet, hogy nem érdekel ilyen szinten ez a dolog. Persze, ha valaki megkérdez, elmondom, hogy szerintem óriási baromság ez a Klik, és úgy, ahogy van meg kéne szüntetni az egészet. Viszont nem fogok kockás ingben rohangálni, hogy ezt lépten-nyomon világgá kürtöljem. Borítékolhatod, hogy március 15-én sem fogok kockás kokárdát kitűzni. 

Úgy látom, nem nagyon hoznak lázba az ilyen társadalmi kérdések.

El tudom mondani a véleményemet, de ilyen értelemben sosem voltam lázadó. Maga a lázadás mint jelenség mindig érdekelt, de inkább a megfigyelő szerepéből. Fiatalon sem tudtam annyira önfeledt lenni, hogy én legyek az, aki az első sorból dobálja a rendőröket. 

Hagytam kicsit kopni az arcomat

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Pedig egyszer még a politikába is belekóstoltál, ha jól emlékszem. 

2009-ben, amikor az LMP elindult, rajta voltam az európai parlamenti listájukon. Ez nyilván csak egy gesztus volt részemről, mert a pártnak szüksége volt arra, hogy ismert emberek reklámértékét kihasználja. Én meg rendes voltam, és hagytam kicsit kopni az arcomat a kedvükért. 

Akkor nem hagytad volna ott a színpadot egy jó kis EU-parlamenti székért?

Eszembe sem jutott. Mondtam nekik, hogy a lista 20. helyére rakjanak, így még matematikai esélyem sem nagyon volt bejutni. Kábé olyan volt ez, mintha valaki megkér, hogy támogassam az alapítványát azzal, hogy a nevemet adom a kampányhoz. Láttam ebben egy esélyt, hogy valamennyire normálisabb legyen a közélet. 

Csak a lövészárok túloldalán lehetsz

Fotó: Szabó Gábor - Origo

És normálisabb lett? Tavaly kisebb port kavartál azzal, hogy egy interjúban helytelenítetted a melegházasságot. 

Hát igen, nyár volt, és uborkaszezonban a popzenészek is okoskodhatnak egy kicsit a politikusok helyett. Kicsit szomorúan láttam, hogy ez a szerintem nem túl izgalmas téma mennyi gombot megnyomott az embereken. Tényleg az most a legnagyobb gond a világban, hogy egy templomban összeadható-e egy meleg pár?  Ugye, nem? Ha valaki elvi okokból ellenzi a melegek egyházi esküvőjét, az homofób? Mi köze van egymáshoz a két dolognak? Nekem például semmi bajom nem lenne a dologgal, ha kitalálnának egy másik szót a melegházasságra, lehetne például „melegség”, ugyanolyan jogi státusszal, amilyet a házasság is megkap. Csak ne hívják házasságnak, mert az komolytalanná teszi a szó eredeti jelentését. 

De jelenleg vitatkozni, érvelni nyilvánosan nagyjából lehetetlen és felesleges is. Sértődött, agymosott harcosok nyomják végeérhetetlenül, és a világrendjükben csak a lövészárok túloldalán lehetsz, ha nem tetszik nekik, amit mondasz. 

Alapkövetelmény, hogy bölcsek és megfontoltak legyünk

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Voltak kevésbé véresszájú vélemények is. Sokakat zavart, hogy először azt mondtad, nem kéne viccet csinálni a házasság intézményéből, majd te magad komolytalankodtad el a kérdést a saját esküvőd kapcsán. 

Ez tényleg szerencsétlenül jött ki, de csak a beszélgetés zanzásítása miatt alakult így. Utólag azt gondolom, megspórolhattam volna pár kört, ha nem hagyom az újságírónak összetömöríteni a hosszú történetet, hogyan kötöttem ki katolikusként az esküvőmön egy református templomban. De hagytam, úgyhogy innen az én bajom. Nem mentegetőzésképp mondom, de szerintem érdekes az a Magyarországon kialakult perverz gyakorlat, miszerint a politikusok kiváltsága lett hülyeséget beszélni és felrúgni a politikai korrektséget. Tőlünk ma alapkövetelmény, hogy 0-24-ben bölcsek és megfontoltak legyünk. Szerintem egy popzenész nyugodtan beszéljen borzasztó marhaságokat, és soha ne legyen PC.  Ezt nálunk ma csak Orbán meg a Jobbik engedi meg magának, mert ők akarják tematizálni a közbeszédet, míg tőlünk megkövetelik, hogy folyamatosan hiperkorrektek legyünk. 

Tehát a politika elveszi szegény popzenészek mozgásterét? 

Nem csak a popzenészekét, a kulturális szereplőkét, a sportolókét, mindenkiét akinek mikrofont nyomnak az arcába, és emiatt kezd kialakulni egy láthatatlan öncenzúra az emberekben. Magam körül is érzékelem, amikor egymást rugdossák az asztal alatt a zenészek az interjú alatt, hogy „Ezt ne mondd, ezt ne mondd!”. Az egyetlen esélyed, ha hiperkorrekt maradsz, mert abban bíznak szegény kulturális szereplők, hogyha azt látják odafönt, hogy nem vagy ellenük, akkor talán békén hagynak. Ez már egyszer Kádárnak is bejött, és ezek se állnak most rosszul, nem? Ebből a szempontból normálisabb ország az USA, vannak késő esti kibeszélőshow-k, ahol vérbe alázzák egymást a popsztárok, és nyugodtan megy a buzizás, a zsidózás, a fekázás meg minden egyéb, ami kifér a csövön. 

Benne van a levegőben az orbánosodás

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ezen azért ott is felhördülnek sokan. 

Persze, de közben működik a társadalmi szelep, mert a kulturális élet bizonyos rétegigényeit kiszolgáló kulcsszereplők kiengedik a gőzt. Ezzel szemben ott a politikusnak kell hiperkorrektnek lennie, és ez így van rendjén. Bár most például itt van ez a Trump... Úgy látszik, benne van a levegőben az orbánosodás. 

Magának a zenének is szerepe, hogy segítsen kiengedni a gőzt? 

Valamilyen formában biztos, de direkte nem. A mai felhozatalból még a punk őriz valamit a lázadó attitűdből, de az sajnos zeneileg nem érdekel. Amikor túlságosan ismerem egy forma megoldóképleteit, akkor nem tudja lekötni a figyelmemet. Én olyat akarok csinálni, amit még nem tudok. 

És ez mindig sikerül? Mert azért a Kispálnak és a Kiscsillagnak is megvannak a kódjai, amit sokan másolnak is. 

A saját kategóriájából senki nem tud kitörni. Az írók szoktak ezzel jönni, hogy egy regényt írnak egész életükben, kicsit így van a popzenében is. Sokszor a közönség nem hagyja a váltást, és a saját képességei is egyfajta kalodába zárják az embert. Persze ez nem azt jelenti, hogy föl kell adni a határok átlépését. 

Ez a bölcsészmetál alapkérdése

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Semmi Konferenciát a feleséged, Földes Eszter rendezi. Könnyebb így összeegyeztetni a magánéletet a zenekari léttel, vagy azért okoz nehézségeket a kettő keveredése? 

Ez a helyzet nekem is új, de egyelőre inkább élvezetet okoz, mint feszültséget. Azért alakult így, mert a mi életünk nem olyan, hogy bemegyünk nyolc órára a munkahelyre, bizonyos szempontból állandóan dolgozunk. Ilyenkor azzal tudod megbeszélni a dolgokat, aki folyton ott van melletted, így óhatatlanul összekeveredik a két észjárás, és egyszer csak azon kapjátok magatokat, hogy közösen alkottok. 

Ez akkor most egy rockopera? 

Szokták gúnyosan mondani, hogy 40 fölött minden zenész ír egy saját rockoperát,  de a Semmi Konferencia nem egészen az. Inkább az mondanám, hogy koncertszínház, amiben úgy próbálunk meg elmesélni egy történetet, hogy felhasználjuk a pop- és rockzenei elemeket. Ebben az értelemben hasonlít egy rockoperához, ám az mégiscsak egy nagy hagyományokkal bíró iparág, aminek mindenki betéve tudja és szereti az alapvetéseit. Szerintem minden dal vastagabb lesz, ha történetbe ágyazva szólal meg. Nem véletlen, hogy a mai szimfonikus zenét is sokan John Williamsszel és Morriconéval, nem pedig a kortárs komolyzenével azonosítják. 

Mi az a Semmi Konferencia?
A Semmi Konferencia ősbemutatója április 26-án lesz az Erkel Színházban. Az előadást Földes Eszter rendezi, a zenét a Kiscsillag szolgáltatja. A darabban fellép még Péterfy Bori, Falusi Mariann, Pásztor Anna (Anna and the Barbies), Varga Livius (Quimby), Likó Marcell (Vad Fruttik), Busa Pista (Irie Maffia) is. A zenei anyag ősszel jelenik meg a Kiscsillag új nagylemezeként.

Azért is kérdeztem rá, mert a Jézus Krisztus Szupersztár, a Hair vagy a Tommy nemcsak slágerré váltak, de egy generációs életérzést is megragadtak. Nálad volt ilyen szándék, hogy ez legyen a te István, a királyod? 

Isten ments, engem egyáltalán nem érdekel az ilyen nagy történelmi tabló. Nyilván megvan az oka, hogy a musicalek szívesen nyúlnak olyan sztorikhoz, amiket már ismernek az emberek. Nehéz zenébe ágyazva elmondani egy teljesen új, szövevényes történetet. Ha a fő szálak eleve ott vannak az emberek fejében, már csak újra kell értelmezni őket. A mi sztorink viszont nagyon hétköznapi, egyáltalán nincs kordokumentum jellege. Nem akarjuk vele megmondani a tutit. 

Nem lesz társadalomkritikus éle sem az előadásnak?

Vannak ilyen vetületei, de az már a nézőn múlik, hogy mennyit szeretne belelátni. Minden darabnál ez a helyzet, ami húsz év múlva is érvényes akar lenni. A koncepció szervesen alakult ki az Idáig tudom a történetet-estjeinkből, feltűnnek benne ugyanazok a szereplők, de azért önállóan is megállja majd a helyét. 

A mi zenénk sokszor a hibákból él

Fotó: Szabó Gábor - Origo

És mi érdekel ennyire a semmiben? Állandóan visszatér az életművedben a téma.

Szerintem maga az emberi gondolkodás nem tud mit kezdeni a „semmi” fogalmával. Ez egy abszolút végpontja az értelmünknek, ahogy a végtelent sem tudjuk elképzelni. Mondhatnám azt is, hogy a semmi a bölcsészmetál alapkérdése. 

Na, csak megfejtettük a darab műfaját: bölcsészmetál-opera! 

Nem rossz, de szerintem tényleg hagyjuk ki ebből az operát meg a musicalt. Ezek a műfajok csak akkor működnek, ha tökéletesen játsszák őket, akárcsak a cigányzenét vagy a metált. A mi zenénk viszont sokszor épp a hibákból él, és épp az elrontott helyzetek adják ki az ízét. 

Nemrég jelentettétek be, hogy a dobosotok, Mihalik Ábel kiválik a Kiscsillagból. Mi a szakítás oka? 

Eljött a pillanat, amikor Ábel azt érezte, hogy ha most nem lép, örökre beleragad ebbe a helyzetbe. Én már korábban mondtam a Lecsónak: ugyan soha nem rúgnám ki az Ábelt, mert szeretem és becsülöm, de lehet, hogy mégis ezzel tennék neki a legjobbat. Most csinál magának egy zenekart, amiben ő lesz a frontember. Le kell futnia ezt a kört, úgysem hagynák nyugodni a képességei, ha most nem tette volna föl az egzisztenciáját erre. Lehet, hogy már most, harmincévesen is késő, mert két-három évvel ezelőtt kellett volna lépnie. 

Megváltoztatta a bennem élő Kispál-képet

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Valahogy ez a dobosposzt mindig ingatag volt a zenekaraidban. 

Igen, de most nem volt semmiféle konfliktus. Itt a művészi ambíciók kielégítetlensége állt a háttérben, amit abszolút meg is értek. 

Ha jól tudom, az idei Kispál-koncerteket is ő nyomja még végig. Te örömödet leled az efféle nosztalgiázásban, vagy csak a rajongók követelik ki? 

Nem szeretek régi dolgokat újra elővenni, ezért a próbákat nem igazán élvezem, a koncerteket viszont annál inkább. Ez a turné egy tanulási folyamat számomra: az életművet felölelő három koncertsorozat teljesen megváltoztatta a bennem élő Kispál-képet. Most például sokkal izgalmasabbnak találtam az utolsó időszakot, amit régen gyakran interjúkban is kárhoztattam. A legütősebbnek gondolt középső korszakból viszont alig tudtunk összerakni egy feszes koncertanyagot. Szenvedtünk, mint a kutya. 

Amire kíváncsi voltam, arra nagyjából megkaptam a válaszokat

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Tehát felértékelődött a végső időszak. Csak nem bántad meg, hogy abbahagytátok?

Nem bántam meg, de azért nehéz elengedni ezeket a dalokat, mert személyes viszony fűz hozzájuk, és durván az életünk felét velük töltöttük. Azt régen is tudtuk, hogy nem jó mindezt így hirtelen kidobni, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire máshogy látjuk majd öt év múlva, mi volt igazán értékes benne. Az egész Kispál-korszakot új fénytörésben látom most. 

És ezzel le is zárjátok a nosztalgiaszakaszt, vagy keresitek az újabb fénytöréseket?

Nekem most az a véleményem, hogy a Kispál és a Borz zenekar többet nem lesz. Mint progresszív, újító zenekar semmiképp, de szerintem nosztalgiakoncerteket sem fogunk már játszani. 

Soha ne mondd, hogy soha! Ez a popzenének is az egyik nagy igazsága, különösen a búcsúkoncertek tekintetében. 

Tényleg nem azért mondom, hogy nagyobb legyen az érdeklődés az idei koncertek iránt, hisz már eladtuk a jegyek nagy részét. Csak azt érzem, hogy amire kíváncsi voltam, arra nagyjából megkaptam a válaszokat. 

Finnországban sem lett volna zeneipar a Nokia nélkül

Fotó: Szabó Gábor - Origo

És a feltörekvő zenekarokkal mi a helyzet? Többször kikeltél a fiatal bandákat támogató Cseh Tamás Program ellen.    

Valami ilyesmire mint a Cseh Tamás Program szükség volt, hisz alapvetően minden pénznek örülni kell, ami visszaáramlik a műfajba. Még a magyar betegségekkel együtt is tök jó, hogy komoly összeget kapnak az első zenekarosok. Egy viszonylag kis lélekszámú népnek kulcsfontosságú, hogy naprakész kulturális termékei legyenek, amik akár exportálhatóak is. Már régen meg kellett volna csinálni a támogatási rendszert, sokkal több pénzzel, mint most.  Hülyeségnek tartom például, hogy a filmekbe és a sportba ömlő taotámogatásból kihagyták a popzenét. Finnországban sem lett volna zeneipar a Nokia és a többi cég közreműködése nélkül. 

Hergelik a népet az öreg popzenészek ellen

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Tehát egy kis országban nem tud piacról működni a popzene?

Még a franciáknál sem, pedig az egy jóval nagyobb piac. Minden országban szükség van mecenatúrára, ha az angolszász popkultúrával szemben definiálni akarja magát. Az a baj, hogy nálunk ezt a pénzt kizárólag a zenészektől vették el. Nekem épp nem sodorta veszélybe az egzisztenciám, de van olyan komolyzenész ismerősöm, aki a jogdíjakból befolyó összegből tudta kifizetni a hónapok alatt felgyülemlett sárga csekkeket. Még ők is lenyelték volna a dolgot, ha azt látják, hogy az állam is a zsebébe nyúl,  és a zenészektől elvett kábé kétmilliárd mellé hozzátesznek ugyanannyit, hogy közösen felvirágoztathassuk a magyar popkultúrát. Most viszont az játsszák, hogy kicsit szopatunk benneteket, aztán visszacsorgatjuk nagyjából a felét úgy, hogy nekünk ne kerüljön semmibe, de azért PR-szempontból learatjuk a babérokat. Közben meg hergeljük a népet az öreg popzenészek meg az Artisjus meg a többi „népnyúzó” intézmény ellen, hogy miért irigykednek a fiatalokra. 

Kíváncsi voltam, mennyire lesz provokatív, ha elfogadom

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A popzenészek öregedésével együtt járnak a díjak is. Milyen érzés, amikor eszedbe jut, hogy Kossuth-díjas művész vagy? 

Felemás. Egyfelől büszke vagyok rá, másfelől zavar, hogy egyedül kaptam meg, miközben nyilván a Kispállal közösen kellett volna. Neki azonban épp volt egy jogi ügye, ami miatt nem adhattak neki. 

Gondolkodtál azon, hogy elfogadd-e egyáltalán? 

Persze, de végül győzött a kíváncsiság. Nyilván a hiúságomat is legyezgette a díj, de közben érdekelt, hogy az vajon mennyire provokatív, ha én ezt elfogadom.  Ebből a szempontból megtaláltam a számításomat, mert sokan alaposan kiakadtak rajta. De legalább kitapostam az utat Ákosnak, nem? Mondjuk ő tényleg megérdemelte, mert ő tényleg igazi művész, meg szebben is énekel. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK