Újra kiadják Michael Jackson leghíresebb szólóalbumát

Hírességek, akik 22 éves koruk előtt plasztikáztattak Michael Jackson trend
Vágólapra másolva!
Hanglemezen és CD-n is kiadja a Sony Records az Off the Wallt, Michael Jackson híres szólólemezét. Ez annak idején már az ötödik szólóalbuma volt Jacksonnak, mégis ezzel vált világsztárrá. Mindössze 20 éves volt ekkor. 
Vágólapra másolva!

A családi formáció, a Jackson 5 akkor már 10 éve adott ki lemezeket, a Motown kiadó zászlós hajója volt az együttes. Michael Jackson már 1964 óta fellépett a testvéreivel, tehát már jócskán ismerte Amerika nagy része. Ráadásul már négy szólóalbuma is megjelent 1979 előtt, de igazából az Off the Wall tette igazi világsztárrá. A lemezt akkor a CBS-hez tartozó Epic adta ki.

Jackson 1978-ban játszott az Óz, a nagy varázsló zenés adaptációjában, a Wizben. Jackson a Madárijesztőt játszotta, Dorothyt pedig Diana Ross. A film ugyan megbukott, de a produkció jó alkalom volt Jacksonnak, hogy összeismerkedjen Quincy Jones producerrel, aki egyébként a Wizt rendezte. Jackson őt kérte meg, hogy legyen az Off the Wall producere.

A lemezen az R&B, a funk, a diszkó, a soft rock, a dzsessz elemei is megtalálhatók. Ennek ellenére mégis újszerű és egyedi lett az album. Jackson összesen három számot írt, az album nagyobbik részét felkért zenészek rakták össze. Írt számot a lemezre Paul McCartney és Stevie Wonder is. Jackson és McCartney ekkor még jóban voltak, kapcsolatuk akkor romlott meg, mikor McCartney eladta neki a Beatles-dalok kiadói jogait. A hírek szerint egyébként McCartney idén visszavásárolja az amerikai jogok egy részét.

Michael Jackson fiatalon és az utolsó időkben. Forrás: rollingstone.com, AFP

Az Off the Wallból több mint 20 milliót vettek világszerte. Ez volt az első Jackson-album, ami 10 millió fölé ment, utána ez már szinte természetes volt. A Rolling Stone magazin szerint ez a lemez alapozta meg a mai popzenét. Ettől olyan ma a popzene, amilyen.

Azelőtt sohha nem volt fekete előadó olyan népszerű, mint amilyen Jackson lett a lemeznek köszönhetően. Az 1979-es lemez sikerében zenésztársai is nagy szerepet játszottak, elsősorban Greg Phillinganes billentyűs, John Robinson dobos és a Jerry Hey trombitás által vezetett Seawind Horns fúvósszekció.

A Sony mostani CD-kiadásához csomagolt BlueRay-film Michal Jackson énekesi pályafutását mutatja be a Motowntól az Off the Wallig. A filmet Spike Lee rendezte. A filmben archív felvételek vannak és interjúk sztárokkal, családtagokkal.