Jól áll a heavy metalnak az őszülő halánték

Kamelot
Vágólapra másolva!
Eléggé rendben volt a Kamelot csütörtök esti koncertje a Barba Negrában. Azt, mondjuk, rossz volt látni, hogy egy ilyen jó banda ennyire kevés embert vonz (pár hónapja az Anna and the Barbieson is többen voltak), és azt is, hogy a közönség javát most már 30 pluszosok adják, ahogy a legtöbb klasszikus metál koncerten.
Vágólapra másolva!

Az idő vasfoga

Elvétve lehetett csak tizenéveseket látni a Barba Negrában.

A heavy metal nem halott, de az biztos hogy megcsontosodott.

Olyan lett, mint egy öreg fazon, aki még mindig jó egy csomó mindenben, de a fiatalok már ásítozni kezdenek, ha hosszabb mesébe fog. A nyári fesztiválokon azt láttuk, hogy a tizenéves rockkedvelőket inkább az olyan bandák nyűgözik le, mint a Parkway Drive, vagy a Bullet for my Valentine.

Szóval megőszült a haj a heavy metal halántékán, de hát ez egy ilyen folyamat.

Volt idő, amikor a jazz is a fiatalok zenéjének számított.

A buli

A Kamelot rendesen odatette magát a színpadon, jó zenészek, ezt most is bizonyították. A hangzást talán kicsit túltolták, hangos volt és kicsit maszatos. A magyar származású német billentyűs (Oliver Palotai) gyakran elveszett a hangorkánban. Amúgy a szemünket sem kímélték. Egy fél koncertbe telt, hogy megszokjuk a szintén túltolt stroboszkópot.

Aki nem jár ilyen koncertekre, valószínűleg

nem is sejti, hogy mekkorát lehet bulizni erre a komolyzenei elemekkel díszített metálzenére.

A főleg európai születésű tagokból álló floridai banda rendesen átmozgatta a közönséget.

A 2011-ben csatlakozott Tommy Kareviken meg látszik, hogy mostanra tökéletesen beépült a bandába. Nem hinném, hogy a koncert után bárki visszasírta az elődjét, Roy Khant.