Nézze meg a Budapest Voices videóját először az Origón

A Budapest Voices
Vágólapra másolva!
Háromszámos kislemezt jelentet meg Kislemez címmel a Budapest Voices. Az EP egyik dala a Könnyű álmot hozzon az éj átirata, melynek klipje az Origón debütál, és gyerekek álmait váltotta hozzá valóra az a cappella együttes.
Vágólapra másolva!

A Budapest Voices néhány hete egy felhívást tett közzé, amelyben az állt, hogy 3 és 11 év közötti gyerekek, illetve szüleik kívánságait várják. Azt ígérték, hogy ezeket teljesítik a kórus tagjai, és a legkedvesebb vagy legmeglepőbb kérések bekerülnek a Könnyű álmot hozzon az éj videoklipjébe. A felhívásra több tucat kérés érkezett, ebből négyet mutatnak be új klipjükben.

Két másik dal is rajta lesz az EP-n: az Emil.RuleZ! Zazie az ágyban című számának átdolgozása és egy saját szerzemény, az Éld át a csodát! A három számhoz online lehet hozzájutni, valamint limitált példányszámban, mindössze 100 darabban kijön fizikai formában is. Ez a kiadvány egy mini-CD lesz, ezért kapta a kislemez a Kislemez címet. További különlegesség, hogy

a CD-t kézzel készített karácsonyfadíszekbe csomagolják.

A lemez megjelenésének napján, november végén teázással és forralt borozással, illetve zenéléssel egybekötött közönségtalálkozót is tart a Budapest Voices. Az évet pedig egy karácsonyi nagykoncerttel zárják majd a MOM színháztermében.