Jean! Mi ez a zúgás, villogás?

Budapest, 2016. november 10. Jean-Michel Jarre francia zenész, zeneszerző ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában 2016. november 10-én. MTI Fotó: Lakatos Péter

Jean-Michel Jarre többet adott a szemnek, mint a fülnek csütörtök este a Papp László Budapest Arénában. Más szemszögből nézve viszont pont hogy túl sokat adott a fülnek. Beszámoló.

„Elb....ták az egészet a decibellel!" – mondja az az ősz hajú úr, aki a Jean-Michel Jarre-koncert kellős közepén belekarolt a feleségébe, és elindultak hazafelé. Nem ők voltak az egyetlenek. Körülöttünk az emberek folyamatosan szállingóztak el a helyükről, nagyjából a show felétől kezdve.

Csütörtök este 21.30

A fent idézett úr nagyon csalódott volt, mert Vangelis mellett Jarre a kedvenc előadója. „Imádom a zenéjét.

De ez egész egyszerűen sok volt.

Még be is torzított.”

A hangerőt sokallta az a 30 körüli fiatalember is, aki a barátnőjével lépett le idő előtt. „Inkább most megyek el lefeküdni, mint éjfélkor zúgó fejjel. A fiatalember is arra panaszkodott, hogy a zene olykor már annyira hangos lett, hogy betorzított.

Akadtak gondok Forrás: MTI/Lakatos Péter

Persze voltak egyéb kivetnivalók is.

Ezt én is simán lejátszom, csak nem ilyen hangos a szintim”

– mondja az egyik tizenéves srác az apjának. Ők is idő előtt távoztak.

Szerintünk azért ennyire nem volt rossz a Jean-Michel Jarre-koncert, de tény, hogy akadtak gondok.

Csütörtök este, korábban

Még 10 percet adok neki, aztán elhúzok.

Nekem dolgoznom kell holnap. Ez nem szilveszter” – mondta az egyik szektorban egy ötven év körüli hölgy. Szó, ami szó Jarre megvárakoztatta a közönséget.

Pedig az elmúlt egy-két évben elszoktunk ettől. Az Arénába jövő előadók rendre hajszálpontosan kezdték el a koncertjeiket.

JMJ 38 percet késett.

Fél 8-tól 8-ig egy felejthető előlemezlovas tolta a show-t, majd olyasfajta álmosító zene jött a hangszórókból, ami sokkal inkább illett volna egy David Attenborough-dokumentumfilm elejére, mint az Arénába.

Hárman voltak Forrás: MTI/Lakatos Péter

Ezen a koncerten a küzdőteret is szabályos széksorok foglalták el. Utoljára a BB King-koncerten láttunk ilyesmit. A közönség nagy része legalább 35-nek tűnt, sok volt közöttük a tisztességben megőszült úr és hölgy.

Valamivel később

Végre-valahára kihunytak a fények. Beindult a sejtelmes intró, majd kb. 6 percig kellett néznünk egy kivetített, ide-oda forgó hatalmas kockát. A színpad elé valami megvilágítható rácsszerkezetet tettek.

A kocka ezen táncolt ide-oda. Majd az egész szerkezet szétnyílt, és mögötte ott figyelt a művész, egy olyan szintetizátor- és kütyübokorból, ami még a Star Trek díszletei közé is beillett volna. Hárman voltak a színpadon: Jarre, egy dobos és egy másik kisegítő szintetizátoros.

Hangorkán

A zene nem volt rossz, de valahogy az volt az érzésünk, hogy

kicsit eljárt felette az idő.

Ez már annak a fényében is érdekes, hogy például a szintén nem túl fiatal Black Sabbath zenéjét nem éreztük ódonnak pár hónapja ugyanitt.

Talán érezhetnek is ebből valamit a producerek, mert a hangerőt olyan szinten csutkára keverték, hogy többször is majdnem berúgta az ember dobhártyáját.

Ezt mi is rosszul viseltük, de a körülöttünk ülő ötvenes-hatvanas házaspárok még inkább.

Füstben sem volt hiány Forrás: MTI/Lakatos Péter

Ennek a hangbéli tunningnak pedig volt még egy átka. Idegenszerűvé tették Jarre merengős, meditálós, relaxációs dalait.

Olyanok voltak, mint a szadomazó páncélba öltöztetett plüssállatok.

Fénycunami

Az első pár dalnál még az volt az ember érzése, hogy a régi Windows Media Player-vizualizációkat látja a színpad mögött táncolni a falon.

Azután szépen lassan jött a füst, a szórófények meg persze a stroboszkóp. A koncert közepe felé már egészen káprázatos víziókat láttunk megelevenedni a színpad előtti füstfalon. A végére már ezt is sokalltuk egy kicsit. A villogó fények tűként szúrták át még a csukott szemhéjunkat is. A kezünkkel meg nem árnyékolhattuk el a látószerveinket, hiszen azokat rég a fülünkre tapasztottuk már addigra.

Ilyet se láttunk még az Arénában Forrás: MTI/Lakatos Péter

Jarre a koncert közepe táján éltette egy kicsit Edward Snowdent,

akiről még egy kis videóbejátszást is láthattunk.

Siettek a ruhatárba

Az első nagy kivándorlási hullám szépen lassan eloszlott a koncert első felében. Azután amikor a show végén megint kihunytak a lámpák, és a közönség fele igyekezett visszatapsolni a DJ-t,

egy csomóan elindultak kifelé, meg sem várva a ráadást.

Nem a zene volt a gond Forrás: MTI/Lakatos Péter

Ilyet se láttunk még a Papp Laciban.

Rossz döntések

Összességében ez a koncert elbukott, és nem a zene miatt.

Azzal végig semmi baj nem volt. Ha egy kicsit halkabban szól, és ha egy kicsit visszavesznek a megalomániából a látvány megtervezésekor, ez a cikk is más lett volna. Így viszont nem állt össze a dolog. Ha telerakjuk az Aréna küzdőterét székekkel, és teleültetjük őket középkorú emberekkel, akik békés meditatív Oxygen-hallgatásra vágynak, nem bombázhatjuk le őket csak úgy hangorkánnal, és napkitöréseket megszégyenítő villogással.

Persze, ha meg a zene stílusához illő szerényebb visszafogottsággal vezetik fel a dalokat, akkor meg az a kérdés merült volna fel, hogy

ehhez minek egy Aréna?

De ez a kérdés amúgy is felmerül. Jean-Michel Jarre zenéje nem az a stadionzene.