Legsikeresebb lemezével turnézik a U2 2017-ben

2016 iHeartRadio Music Festival - Night 1 - Show GettyImageRank1 Paul Hewson Arts Culture and Entertainment topics topix bestof toppics toppix
LAS VEGAS, NV - SEPTEMBER 23: Recording artist Bono of music group U2 performs onstage at the 2016 iHeartRadio Music Festival at T-Mobile Arena on September 23, 2016 in Las Vegas, Nevada. Kevin Winter/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
A U2 hétfőn tette közzé 2017-es, stadionos turnéjának állomásait. A The Joshua Tree-vel, a 30 éve kiadott, eddigi legsikeresebb albumukkal indulnak útra. Észak-Amerika után, júliusban érkeznek Európába, ahol végig a Noel Gallagher's High Flying Birds lesz a vendégzenekaruk. 
Vágólapra másolva!

A U2 1987-ben, 30 évvel ezelőtt adta ki a The Joshua Tree című albumát, ami az együttes ötödik nagylemeze volt. Egyébként eddig ez a legsikeresebb albumuk, ebből adták el a legtöbbet: több mint 25 milliót világszerte, ráadásul

csak Amerikában 10 millió példányt.

Ezen jelent meg többek között a With or Without You is.

4 vendégzenekarral készülnek a turnéra Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter

Az album annak idején március 9-én jött ki, az idei turnét pedig május 12-én kezdi a zenekar Vancouverben, Kanadában. A turné igazából két szakaszból áll, egy észak-amerikaiból és egy európaiból. Július 8-án kezdik az európai etapot egy londoni koncerttel. Természetesen fellépnek Dublinban is, ahonnan indultak annak idején.

Összesen 8 európai koncertjük lesz Európában. Fellépnek Londonban, Berlinben, Rómában, Barcelónában, Dublinban, Párizsban, Amszterdamban és Brüsszelben. Az augusztus 1-ig tartó turnén

4 különböző vendégzenekarral lépnek fel.

Észak-Amerikában a Mumford & Sons, a The Lumineers és a OneRepublic, az európai állomásokon pedid végig az egykori Oasis-alapító Noel Gallagher bandája, a Noel Gallagher's High Flying Birds játszik majd előttük.

A koncerteken a The Joshua Tree teljes anyagát játsszák majd.

Európai állomások

July 8 - London
July 12 - Berlin
July 15 - Róma
July 18 - Barcelona
July 22 - Dublin
July 25 - Párizs
July 29 - Amszterdam
August 1 - Brüsszel