Másoknak segít a zenénk, és ez a siker

2017.01.25. 11:05

Folyamatos útkeresésről szól a zenéjük, de vannak konkrét céljaik is. Teljesen mást gondolnak a sikerről, mint korunk magyar sztárjai. A zenéjük megindít, elragad, és ami nagyon fontos: sokaknak segít is. A – mindenképpen – pszichedelikus Meszecsinka tagjaival, Oláh Annamária énekessel és Biljarszki Emil billentyűs-gitárossal beszélgettünk.

A Meszecsinka honlapján már a bemutatkozó szöveg elején szerepel, hogy hét nyelven énekelnek. Valóban beszélnek is ezeken a nyelveken, vagy azért kell szövegírói segítség?

Oláh Annamária: Igen, valóban ezt írtuk, de nem mindet beszéljük. [nevet] Ezek közt ott van az angol, amit beszélünk, vagy az arab is,ami az egyik számunkban jelenik meg. Ez igazából egy arab szavakból kevert szöveg, ami nem követi a nyelvtani szabályokat - a hastáncolós korszakom ihlette. Ott van még a spanyol is, amit én egy picit beszélek is, de jobban értek. A bolgár például Emiltől jön, ő ugyanis bolgár...

Biljarszki Emil: De hát te énekelsz bolgárul.

Annamária: Ja, hát igen. Egyébként angol szövegeket leginkább a legelején használtunk, azokat nagyrészt Emil írta. Van olasz nyelvű dalunk, ami egy olasz nyelvű áriából való. Ez leginkább onnan jött ,hogy én régen klasszikus éneket tanultam, ahol sokat foglalkoztunk operával. Szóval

mindenhonnan jönnek a szövegek, de manapság leginkább magyarul írok.

Ja, és van cigány nyelvű dal is, aminek a szövegét egy cigány népdalos gyűjteményből vettem. Felcsaptam, megláttam, aztán elkezdtem énekelni a szöveget valami kitalált dallammal. És még van egy kitalált nyelvem is.

Olyasmi, mint Lisa Gerrardé a Dead Can Dance-ből?

Annamária: Nem teljesen. Van egy számomra nagyon inspiráló tuvai énekesnő, Sainkho, aki a saját nyelvén csinál mindenféle őrültséget. Az ő hatására kezdtem el én is ilyeneket csinálni, és belőlem is kibuggyant valami. Valami olyasmi stílus, ami alkalmas a más világba lépésre. Ehhez kezdtem el valami saját nyelvet alkalmazni. Az AI kislemezünk címadó dalát például végig ezen a kitalált nyelven és stílusban adom elő.

Emil: Abban mindenképpen különbözik a két éneklési stílus, hogy a Dead Can Dance-ben Lisa Gerrard normál hangon énekel dalokat, csak sajátos nyelven. Annamarinál nem csupán más nyelvről van szó, hanem a test jobb kihasználásáról. Ugyanis

a test a legjobb hangszer a világon.

A test sokkal többre képes, mint gondolnánk. Sokkal több hangot tud kiadni az ember, mint ami a szöveges énekben van. Inkább az a furcsa, hogy ezt miért nem használjuk ki, ugyanis a testtel sokkal többet tudunk elmondani, mint az elég korlátozott szókincsével, ami a nyelv.

Biljarszki Emil és Oláh Annamária

Fotó: Mudra László - Origo

Tehát nem csak a nyelv, hanem a hangképzés is sajátos... Hogy fogadták ezt a többiek?

Annamária: 16 évesen kezdtem el hangképzést tanulni, évekig csak operás stílusban tudtam énekelni. Semmi mást nem tudtam, de riogattak is, hogy ha más hangszínt használok, akkor tönkremehetnek a hangszálaim. 19 éves korom körül kezdtem bolgár népdalokat hallgatni, amelyeket teljesen máshogy énekelnek, mégsem megy tönkre a hangjuk. Tehát ha ők meg tudják csinálni, akkor én is – gondoltam. Így otthon kezdtem gyakorolni, majd levittem ezeket a próbákra, és mondhatom, hogy

a Meszecsinkában tudtam ebben kiteljesedni, mert a fiúk annyira biztonságos talajt jelentenek nekem.

Például amikor stúdiózunk, akkor nekem nagyon fontos, hogy Emil ott legyen. Volt már olyan, hogy ő hozott ki belőlem olyat, amitől én mondjuk, féltem.

Emil: Mikor? Nem is emlékszem?

Annamari: Hát mert nem mondtam akkor, hogy hé, figyelj! [nevetnek] Aztán annyira rákaptam, hogy már kifejezetten szeretem az ilyen torz hangú éneklést. Ilyenkor nem a szépség a lényeg, hanem szinte csak az, ami kijön. Ahogy az ember sem tökéletes. A hanggal való játék olyan érzéseket kelt a testben, amiket mással nem nagyon lehet előhívni. Van egy számunk, amiben transzlégzés-szerű dolgot csinálok: nagyon gyorsan ki-be fújom a levegőt. Előfordult már, hogy nem is tudtam egyből visszajönni abból az állapotból, annyira elvitt. Ezek a technikák egyértelműen tudatmódosítóként hatnak.

Térjünk vissza egy kicsit az ismert nyelvekhez. Mondhatjuk, hogy a Meszecsinka elsősorban azon nemzetek, kultúrák zenéiből táplálkozik, amelyek nyelvén dalol?

Emil: A dalszerzés, zeneírás általában kétféle módon történik nálunk. Az egyik az, hogy mi hárman, a hangszeres zenészek játszunk valamilyen zenét a próbán. Többnyire improvizációs alapon, és Annamari erre ráénekel valamit. Amit ráénekel, az lehet bármi. Egy spanyol, egy flamenco, vagy bármilyen régi dal, és azt mi a hangszerekkel hozzáigazítjuk a stílusunkhoz. A másik módszer pedig az szokott lenni, hogy valaki hoz valamilyen ötletet, és mi pedig meghangszereljük. Ez az ötlet sokszor valamelyik népnek a zenéje, viszont mi egyáltalán

nem próbáljuk meg az adott nép zenéjének megfelelően hangszerelni.

Főleg azért, mert nem gondoljuk azt, hogy tudjuk azt reprodukálni, amit több száz évvel ezelőtti környezetben csináltak. Úgyhogy mi saját dolgokat játszunk hozzá. Nagyjából így jönnek a hatások. Erősen ötvöződve.

Mitől jó a Meszecsinka? Mitől lehet különleges?

Annamária: Azt emelném ki, hogy olyan sokszínű. Amikor a legutóbbi lemez készült, egyből arra gondoltam, hogy azért lehet jó, mert biztosan mindenki talál rajta magának legalább egy számot. Miközben a dalok nagyon különbözőek. Emellett pedig az is fontos tulajdonsága a Meszecsinkának, hogy ösztönös, valóban szívből jön.

Emil: Az emberek nem az ilyen-olyan stílusa miatt szeretnek egy előadót. Inkább azért, mert megszólít. A Meszecsinka pedig ilyen. Teljes mértékig valódi. Azt adjuk, ami mélyen bennünk van. Az szinte részlet kérdés, hogy ez éppen milyen zenei stílusban jön ki. Az érinti meg az embereket, ami kijön, és nem biztos, hogy az, ahogyan. Mostanában ezer stílus van, és mindenki mindennel próbálkozik. Én egyébként azt látom, hogy sokan olyat játszanak, ami éppen populáris, és kevésbé ásnak magukba, és adják magukat. Amellett, hogy

nagyon sok dolog ötvözete van a Meszecsinkában, szerintem mégis egységes és egyedi.

Leginkább egy emberhez hasonlítanám, aki tud vidám, szomorú, mérges és nyugodt is lenni. Ezek a hangulatai, de mégis egy szervezetről szólnak. Ami a mi esetünkben maga a zenekar.

Már nem világzenét játszanak

Fotó: Mudra László - Origo

Ez a sokféleség érthető is - akár albumon belül is. De változott-e a Meszecsinka indulása óta? Tehát van történeti sokszínűsége is a zenekarnak?

Annamária: Igen, van ilyen változás. A zenekar úgy indult, hogy Emillel mi párrá alakultunk a magánéletben, és sokat duóztunk. Aztán kezdtünk kibővülni, voltak tagcserék, és a mostani felállás már négy-öt éve megvan. Kezdetben inkább kettőnkről szólt a Meszecsinka. Intimebb volt, sokkal több szerelmes számot játszottunk. Ahogy pedig mélyült a kapcsolatunk, és közben kialakult a zenekari felállás is, úgy tettünk bele a zenébe az olyan dolgokat, amik már nem csak a szerelemről szólnak. Tehát ahogy mi változtunk, úgy változott a zenénk is. A kapcsolatunk a kezdeti rózsaszín világból egy nagyon mély dologgá vált, és ez egyre többféle érzelmet vált ki. Ez pedig a zenénkben is kicsapódik. Emellett itt van körülöttünk ez a táguló és nehezedő világ, ami persze ránk is hatással van. Nagyjából ezek mentén mélyült és vadult a zenénk.

Emil: Igen, ez a változás abszolút érezhető a zenénkben. Már csak abból is, hogy régen szinte csak a 3-4 perces akusztikus hangvételű, könnyedebb darabok mentek. Most pedig egyre gyakoribbak a néha 15 perces kompozíciók, amik a pszichedelikus rocktól a nagyon furcsa, jazzes ambientig mindennel keverednek. Ugyanakkor egyértelműen érezhető, hogy ez is Meszecsinka és az is, pedig nagyon más a zenéjük. Talán ezért is lehet, hogy

sokan nem tudnak minket rendesen besorolni.

Épp a napokban olvastam egy kritikát rólunk, amiben a szerző etnopopnak nevezte a stílusunkat, amit egyébként egy 5 évvel ezelőtti kritikából vett át. Ez már nem a legjobb kifejezés ránk, könnyen lehet, hogy valaki el sem jön emiatt meghallgatni minket, mert nem szereti a popot, amihez nincs is túl sok közünk, etnonak sem mondanám magunkat. A mi zenélésünk inkább a folyamatos útkeresésről szól. Ma pedig inkább brandek vannak, és nem bandek. A zenekarok rátalálnak valamire, és azt nyomják. Mi nem.

Ezek után nem hagyhatunk ki egy rövid önmeghatározást, nehogy az etnopop kifejezés kerüljön az anyagba...

Annamária: Régebben a világzenét mondtuk, mert az egyszerű volt, de már nem tartozunk oda. Mostanában azt szokták kiírni, hogy pszichedelikus, etno, fusion zene. Mondjuk, ha én meghallom a fusion szót, teljesen másra gondolok. A pszichedelikus viszont mindenképpen jó kifejezés...

Emil: Persze ezzel a kifejezéssel is vigyázni kell, mert sokaknak az angol pszichedelikus rock jut eszébe, ami azért nem mi vagyunk. Tehát a Meszecsinka inkább szibériai értelemben pszichedelikus, nem pedig Nyugat-európai. Nem akarom mondani, hogy sámáni, mert az nagyon elhasznált. Szóval inkább keleti, mint nyugati, az már jó támpont lehet az érdeklődőknek.

Biljarszki Emil a Korai öröm billentyűse volt

Fotó: Mudra László - Origo

Hogyan állt össze ez a pszichedelikus formáció?

Emil: Én a Korai örömben játszottam, amiből lett a Fókatelep, aztán a Fókatelepből a Meszecsinka. [nevet] Persze nem szó szerint, és nem egyik zenekarból a másik, hanem azok egyes zenészei alapították a következőt. A Korai öröm néhány zenészéből és Annamariból lett a Fókatelep, ami hét évig működött, és csinált három szerintem nagyon erős lemezt. Aztán lett a Meszecsinka, ami az elején a Fókatelep oldalsó projektje volt, mint ahogy korábban a Fókatelep volt a Korai örömé. Az elején

egyik zenekarnál sem volt cél az önálló működés.

Először mi is csak azért játszottunk egyszerűsített, akusztikus formában Fókatelep-számokat, mert a többiek nem értek rá. Az elején a duónknak lettek olyan számai, amik bekerültek a Fókatelep repertoárjába. Aztán írtunk olyanokat, amik már nem passzoltak oda, és elkezdtük csak mi játszani őket. És amikor már éreztük, hogy szükségünk van valami újra, ahol szabadon alkothatunk, akkor született meg a Meszecsinka.

A zeneszerzés mennyire demokratikus? Mindenki hozhat anyagot továbbdolgozásra?

Annamária: Igen, így működik nálunk. Van, amikor belőlem jön ki valami, megmutatom a fiúknak, ők rájátszanak. De van olyan, hogy Emillel ketten próbálunk, és ő kezd el valamit játszani, én ráénekelek, és azt visszük be. De van, mikor a bőgős és a dobos kezdenek játszani valamit, és mi repülünk rá Emillel.

Emil: Igen, vannak olyan számok is, amiket a dobos és a bőgős kezdeményezett, Annamari pedig kifejezetten ellenzett, mégis talált rá egy jó dallamot, és lett belőle egy nagyon jó szám, amit boldogan játszunk. Nagyon

jól működünk együtt mindannyian, és ez nagyon fontos.

A zenekar olyan, mint egy kapcsolat. Lehet jó is, rossz is. Sőt, bele lehet ragadni a rosszba. Szerencsére ez most egy energetikailag jól működő négyes, ahol arányban vannak a dolgok. Igaz, Annamarival mi egy kicsit több ötletet szoktunk hozni.

A két másik tagról mit lehet tudni, ők honnan jöttek?

Annamária: Krolikowski Dávid, a dobos korábban a Bélaműhelyben játszott. Vajdovich Árpád, a bőgős pedig rengeteg zenekarban játszik. A legismertebb a Kistehén, de például a Kampec Doloresben, és a Kiss Erzsiben is.

Biljarszki Emil, Oláh Annamária és Márton macska

Fotó: Mudra László - Origo

Emil említette, hogy a Meszecsinka egy folyamatos útkeresés, de mi van az út végén? Egyszóval vannak-e konkrét célok?

Annamária: Mikor én 10 évvel ezelőtt elkezdtem ezt a pályát, akkor az volt bennem, hogy fiatalon kell és lehet befutni. Engem pedig elég rosszul érintett, hogy telnek az évek, és még mindig semmi. Mostanra viszont teljesen lenyugodtam...

Emil: Mert befutottál. [nevetnek]

Annamária: Nem... Hanem olyan visszajelzések jönnek, amik fontosabbak annál, hogy megtöltsünk egy akármilyen nagy helyet. Ugyanis egyre többen mondják, hogy segítünk. Az pedig, hogy

segít a zenénk másnak, a legnagyobb siker.

Nyilván jól esne, ha arénákat töltenénk meg, de tisztában vagyok azzal, hogy rétegzenét csinálunk, és nem mindenki rezeg ezen az energián. Tehát már megbeszéltem magammal, hogy hülyeség, amit eddig gondoltam a sikerről, mert nagyon jó érzés, amikor jönnek az emberek, és azt mondják, hogy segít a zenénk. A cél egyébként az, hogy minél többet utazhassunk, ahogy eddig is. Nagyon jó lenne, ha ez megmaradna. És persze cél az is, hogy minél többen ismerjenek meg. Főleg mert úgy érzem, hogy olyat csinálunk, ami megindít valamit belül. Van, aki azt mondja, hogy egy-két számunkkal nem tud mit kezdeni, kicsit elutasítja, de tudja, hogy azért, mert olyan dolgot piszkál, amit ő nem szeretne előhozni. Hiszek a zenénkben, és szeretném, hogy mások is higgyenek benne.

Emil: Azzal azért vitatkoznék, hogy ez rétegzene lenne. Szerintem ez egyszerűen zene, és igazi zene. A koncertjeinkre a legkülönbözőbb korú és érdeklődési körű emberek járnak. A gyerektől a 60 évesig mindenki jár hozzánk. Nálunk a szöveg is szól valamiről, a zene is erőteljes és sokféle, és hát Annamari színpadi jelenléte se semmi. Ami pedig a sikert illeti: egyre elterjedtebb az a fajta siker, hogy valaki egy helyen népszerű, és sok embert tud egy helyről összegyűjteni. Nekünk pedig szerencsére

nagyon sok helyen van már rajongótáborunk.

Érdekes, hogy ha elmegyünk Szófiába, akkor ugyanannyi ember kíváncsi ránk, mint például Budapesten. Miközben összesen háromszor játszottunk ott, és először is csak két éve. Számomra ez a jó fajta siker, hogy egyre többet utazunk, és egyre több különböző emberrel kerülünk kapcsolatba.

Idén már voltak New Yorkban és Hollandiában... Mondhatjuk, hogy átszakadt a gát, és most már hívják a zenekart, vagy folyamatosan kell ezen dolgozni?

Emil: Nem, Hollandiában 2016 decemberében voltunk. És nem, ez nem igazán gátszerű. Folyamatosan dolgozunk ezen, mennek a koncertszervezések, kiajánlások. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a zene mégis csak egy transzcendens dolog. Ezért nem is lehet elérni kizárólag marketinggel, hogy az emberre sokan legyenek kíváncsiak. Azt mondom, hogy

a Meszecsinka terjed. Lassan, de terjed.

Mi egyébként a megalakulásunk után egyből mentünk külföldre. És hívtak. Ha csak az elmúlt pár hónapot nézzük, nagyon sok helyen voltunk Európában és még Amerikába is eljutottunk. Játszottunk Moldáviában, Szicíliában, Hollandiában, Németországban, Bulgáriában, Szerbiában, Ausztriában és legutóbb New Yorkban. Közben már szerveződik a tavaszi turnénk, és nyárra is vannak már lekötött külföldi koncertjeink, folyamatosan jönnek a meghívások.

Legközelebb a Müpában lépnek föl. Mit lehet erről tudni?

Emil: Ez egy különleges est lesz január 27-én, pénteken, ahol különböző művészeti ágakból raknak össze szereplőket, és azok együttműködnek. Az egyik mi leszünk. Az est témája az éjszaka lesz, és mi az új lemezünkről játszunk majd olyan dalokat, amelyek sejtelmesek, az éjszakával és az álmodással kapcsolatosak. Emellett Annamari az egykori Walkabouts együttes vezetőjével, Chris Eckmannal énekel egy izgalmas duót, amit mi, a Meszecsinka zenészei kísérünk. Lesz is vele egy közös próbánk még a fellépés előtt. Emellett a Tünet Együttes VJ-jével is együttműködünk, aki a mi koncertünk alatt is varázsol majd valamit a vászonra. Azon kívül, hogy elküldtük neki a zenéket, nem is tervezünk egyeztetni vele, mert izgalmasabb, hogy az ott lévő energiákat használjuk majd fel élőben.

Ha már szóba került a látvány... A Meszecsinka-klipeken látszik, hogy nem egy 30 éves handycammel készültek. Ezeknél szabad kezet kap a rendező, a vágó, vagy az együttes részt vesz legalább a koncepció megálmodásánál?

Emil: Azért van olyan is. Azt éppen Moszkvában vettük fel, és pont ilyen kézikamerás, utazós lett. [nevet]

Annamária: Igen, egyébként részt veszünk az alkotásban. Általában Emilnek szokott legjobban pörögni az agya a videókon.

Emil: Persze, részt veszünk. Annyira, hogy általában mi írjuk a klipek forgatókönyvét, és a rendezésbe is beleszólunk. Egyértelműen a mi elképzelésünket tükrözik a videók. Nálunk a klip nem egy külön promóciós eszköz, amit valaki megcsinál nekünk. Hanem majdnem ugyanolyan alkotásunk, mint a zene. Annak egyfajta folytatása. Persze a klipeknek van egy erősen negatív hatásuk is. Többek között a Pink Floyd is ezért nem szeret klipeket készíteni. Ugyanis a videoklip képei beleégnek az emberek fejébe. Ha valaki rögzít egy képet a zenéhez, akkor már ahhoz köti a dalt. Ez pedig

nagyon lekorlátozza a zene befogadását.

Főleg abban a korban veszélyes ez, amikor nagyon sokan már csak a YouTube-on hallgatnak zenét. Sokaknál már a kliphez kapcsolódik a zene, pedig a saját fantáziájához kellene. Ezért próbáljuk mi a saját fantáziánkat beletenni egy-egy klipbe. A legutóbbi klipünk decemberben jött ki a Nehéz című dalra. Az eléggé rólunk szól. Talán az eddigi legjobban sikerült klipünk.