Sértődés és magyarázkodás a Grammy-díj-átadó miatt

The 59th GRAMMY Awards, Grammy 2017, Beyoncé
Vágólapra másolva!
Nem okozott nagy meglepést, hogy a február 12-i Grammy-díj-átadón a kilenc kategóriában is jelölt Beyoncé elől Adele elvitte a legfontosabb díjakat. Az is valószínű volt, hogy ez a döntés nagy felháborodást fog okozni. A szervezőknek ráadásul a díjátadó bakijai miatt is magyarázkodniuk kell.
Vágólapra másolva!

A legtöbb szórakoztatóiparral foglalkozó lap úgy tippelt, hogy Adele jóval nagyobb kereskedelmi sikert hozó 25 című albuma le fogja győzni a kritikusok által nagyra becsült, de jóval kísérletezőbb Lemonade című Beyoncé-albumot. Ettől függetlenül sokan szidják az akadémiát a döntés miatt. Az év albumának járó Grammyt elnyerő Adele a díjátadó utáni sajtótájékoztatón azt a kérdést tette fel, hogy mégis mi a fenét kéne még Beyoncénak csinálnia, hogy nyerjen, ha a Lemonade sem volt elég. Hozzátette, hogy ő is rá szavazott.

Beyoncé túl modern

A Billboard összesítése alapján úgy tűnik, hogy az amerikai Hangfelvétel-művészetek és -tudományok Nemzeti Akadémiájának nem igazán jön be a hiphop vagy az urban contemporary – hiszen hivatalosan ebbe a kategóriába sorolták Beyoncé lemezét. Ez pedig sokszor okozott már látványos eltérést a kritikusok által az év legjobb lemezének kikiáltott, és a Grammy-gálán díjazott alkotások között.

Az év albuma kategóriájában

az elmúlt 40 évben csak két olyan lemez nyert, amely a hiphophoz köthető.

Mivel pedig a hiphop tipikusan a fekete eladók által dominált kategória, ez a nagy eltérés a díjazottak bőrszínében is tetten érhető. 2000 óta csak háromszor nyert színes bőrű előadó, annak ellenére, hogy kettő kivételével minden évben volt ilyen jelöltje a kategóriának.

Beyoncé két díjat kapott, de a fontos kategóriákban nem tudott nyerni Forrás: Robyn Beck / AFP

Ebből a szempontból nem meglepő Beyoncé mostani mellőzése, abból viszont igen, hogy a nála jóval fiatalabb Adele és Taylor Swift már kétszer is meg tudta nyerni az év albumáért járó Grammyt.

– mondta a Billboardnak Helen Bruner az akdémia választótestületéből. "Azt mondják, a Hello-t le tudom játszani a zongorán, a Formation-t pedig nem" – magyarázta Bruner arra utalva, hogy Adele klasszikus hangzású poplemezzel és dalokkal, míg Beyoncé nehezebben befogadható, modernebb anyaggal versenyzett.

Nem kritizálni kell, szavazni

Pedig másrészről az akadémia komoly erőfeszítéseket tett arra, hogy etnikai és műfaji tekintetben minél változatosabb legyen a jelöltek névsora. Ezzel nem is volt idén sem probléma: a legtöbb jelölést Beyoncé, Kanye West, Rihanna, Drake és Chance The Rapper kapta. A végső szavazásban viszont már inkább a konzervatív ízlés érvényesült.

A rapper Frank Ocean tiltakozásképpen még csak be sem küldte Blonde című új lemezét, amely így nem versenyzett egyetlen kategóriában sem.

Az akadémia a kritikákra azzal reagált, hogy a döntés a 14 ezer szavazó tag kezében van, így

ha valakinek nem tetszik az eredmény, akkor a voksolásban való részvétellel tud ezen változtatni.

Az akadémiába egyébként azok kerülhetnek be, akik meghatározott mennyiségű albumot adtak ki, vagy kaptak már Grammy-jelölést, és befizetik a tagdíjat.

Az akadémia elnöke, Neil Portnow a probléma kapcsán arról beszélt, hogy megérti, hogy sokan úgy érzik, kihagyják őket. De szerinte a megoldás nagyon egyszerű: "Vegyél részt, és szavazz, és akkor része vagy a vitának. Ezt nemcsak bátorítjuk és üdvözöljük, hanem erre van szükségünk" – mondta Portnow arról, hogy a Grammy bojkottja helyett pont az aktív részvétel az, ami változást hozhat.

A színpadkép jó volt Forrás: AFP/2017 Getty Images/Kevin Winter

A show sem ment simán

Nemcsak a nyertesek miatt, hanem a show kapcsán is magyarázkodniuk kellett a szervezőknek. A díjátadónak hosszú ideje Ken Ehrlich a producere, aki

kénytelen volt bocsánatot kérni a Metallicától,

amiért technikai gondok adódnak a fellépésük közben. James Hetfield mikrofonja egyszerűen nem szólt, amikor elkezdték a Lady Gagával közös produkciójukat, ami miatt Hetfield teljesen kiakadt a technikusokra. Ehrlich szerint az emberei csatlakoztatták a mikrofont az erősítőbe, de valószínűleg egy statiszta véletlenül kirúgta a kábelt.

A producer azért is elnézést kért, hogy az életműdíjjal kitüntetett gospellegendáról, Shirley Caesarról szóló montázsba véletlenül egy másik énekes, CeCe Winans fotója került a tévés közvetítésben. A producer arról beszélt, hogy nagyon sajnálja, ha ezek a hibák elhomályosították a show-t, amely szerinte tele volt nagyszerű produkciókkal.

Összefoglalónk a díjátadóról:

Alsónadrágban is vettek át díjakat