Beteg dallamokkal és vicces szövegekkel készül Liam Gallagher

2017.03.06. 17:25

Apránként szórja az információmorzsákat első szólóalbumáról Liam Gallagher, az Oasis egykori frontembere. A nyerseség nem maradt el most sem, mikor a lemez címét árulta el követőinek.

Azt már egy ideje lehet tudni, hogy az egykori Oasis frontembere, Liam Gallagher szólóalbumot készül kiadni, bár azt korábban már hangsúlyozta, hogy ez még nem jelenti egy szólókarrier kezdetét. 

Beteg dallamokkal készül

Forrás: AFP/Andrew Cowie

A Twitteren szűkszavúan jelentette be az album címét, ami egyébként As You Were lesz, de ha már ott volt, belerúgott egyet az olvasókba is. Legalábbis azokba, akik szerinte nem szeretik őt, és szurkolnak a kudarcáért. Aztán ugyanabban a mondatban gyorsan redukálta is a gyűlölködőket. Azt írta, hogy "nektek mondom, igen, nektek, gyűlölködők, bár tudom, hogy igazából csak egy van, hogy

az új fantasztikus lemezem címe As You Were.

A rövid bejegyzés lefordításánál szándékosan nem törekedtünk a gördülékenységre, mivel - szokás szerint - maga Liam Gallagher sem tett erőfeszítéseket a szabatosságért. Az utálkozóval, akiről a szöveg alapján kiderült, hogy igazából egyedül van a Liam Gallagher elleni gyűlöletével, valószínűleg saját bátyjára utalt. Liam és Noel Gallagher viszonya elképesztően rossz, például Liam korábban jelezte, hogy addig fogja piszkálni bátyját, amíg létezik Twitter. 

Rossz nevelés
Abba talán kár is lenne belemenni, hogy ki lehet a hibás, vagy ki a nagyobb csibész a két Gallagher-fiú közül, de tény, hogy nem volt egyszerű gyerekkoruk a rendkívül erőszakos apjuk miatt. A három fiútestvér közül a két idősebbnek jutottak a pofonok, Liamot leggyakrabban szóban fenyítette az apa. Anyjuk akkor hagyta ott férjét, és kelt útra a gyerekekkel, mikor Liam 10 éves volt, de a fiúk tinédzser évei így is nagyon nehezen alakultak.

Liam Gallagher a várhatóan még 2017-ben megjelenő szólólemezésről azt mondta, hogy

a dallamok betegek, a szövegek pedig kib.szott viccesek lesznek.

Egyelőre annyit tudni, hogy az albumot három fesztiválos fellépéssel támogatja meg. Játszik majd a montréali Osheagán, majd a spanyolországi Benicassim Fesztiválon és a párizsi Lollapaloozán - írja a CoS.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK