Apacuka: Óriási dolog jelen lenni egy család életében

2017.03.19. 16:14

Ráadást kell adniuk a születésnapi koncertből, mert pillanatok alatt elfogytak a jegyek, amikor meghirdették az elsőt. Március 26-án lesz a ráadás az Akváriumban. Tíz éve okoznak óriási örömöt zenéjükkel a gyerekeknek, de nem feledkeznek meg a szülőkről, nagyszülőkről sem. Az Apacuka zenekar célja, hogy koncertjeiken az első sortól az utolsóig mindenki megmozduljon, és ez sikerülni is szokott. A hogyanról kérdeztük az együttes énekesét, Pálfi Krisztát és basszusgitárosát, Veres Pétert.

Mennyi idő alatt fogytak el a jegyek a 10 éves születésnap első, március 12-ei koncertjére?

Veres Péter: Gyakorlatilag két hét alatt, ami minket is meglepett egy kicsit, és persze rettenetesen örültünk is neki. Amikor már láttuk, hogy nagyon gyorsan fogy, akkor vettük fel a kapcsolatot az Akváriummal, hogy keressünk erre valamilyen megoldást.

Így lett ráadáskoncert...

Péter: Igen, két héttel később, és arra is elfogytak a jegyek még az első koncert előtt.

Milyen volt az első koncert a múlt vasárnap?

Pálfi Kriszta: A mindannyiunk által várva várt, akváriumos koncert rendkívül felemelő volt! Bevallom, kicsit izgultam előtte, de minden ment a maga profi módján. A stáb, a zenészek kiválóan együttműködtek, a közönség rendkívül bájos, lelkes volt. Megvalósult mindaz, amit szerettem volna: a vidám muzsikálástól kezdve a lufiesőn át a közönséggel való fergeteges, közös táncolásig minden. (nevet) Nagyon várom a következő alkalmat!

Pálfi Kriszta és Veres Péter az Apcuka zenekarból

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mit lehet tudni a koncertről? Gondolom, ugyanazzal a programmal készültek mindkét alkalomra...

Kriszta: Igen, a második koncerten igyekszünk megismételni az első műsorát és persze a részleteit is ugyanúgy. A zenei repertoáron kívül a vendégzenészeket, a lufiesőt, tehát a teljes produkciót. Mindent szeretnénk úgy nyújtani, mint hogyha az első alkalom lenne. Nyilván azért, hogy akinek nem jutott jegy az első alkalomra, az se maradjon le semmiről, és ne veszítsen el semmit abból, amit kapott az első csapat.

Ezek szerint vannak vendégzenészek? Vagy ez meglepetés, és ne feszegessem?

Kriszta: Szerencsére ez pont nem a meglepetés kategóriába tartozik. (nevet) Ugye a négytagú alapcsapatunkkal készülünk: Válóczy Balázs dobos, Veres Péter basszusgitáros, Pálfi Viktor gitáros és jómagam. És régi ismerősök játszanak majd velünk. Papp Liza, aki korábban is együttműködött velünk koncerteken. Ő szájharmonikázni fog.

Péter: És lemezünkön is szerepelt.

Kriszta: Aztán furulyán csatlakozik hozzánk Torda-Molnár Tamás, aki szintén játszott már lemezünkön. Ő a folkos vonalat erősíti majd. Veres-Zsákai Zita pedig vokalistaként segít nekünk, aki egyébként a Copy Con vokalistája is. Nem utolsósorban ott lesz Báró Maszkura is a harmonikájával, aki a Maszkura és a Tücsökraj frontembere.

Az ötéves ünnepi koncert hasonló volt, vagy ez most jóval nagyobb lesz?

Kriszta: Nem volt ötéves bulink, azt kihagytuk. Talán azért is, mert körülbelül pont az 5 éves kor volt a vízválasztó a zenekar életében. Onnantól ívelt egyenesen fölfelé a zenekar pályája. Abban az időben csatlakoztunk a Minimax istállójához zenekarként, és akkor jelent meg az első videoklipünk is a mesecsatornán. Többek között ennek is köszönhető, hogy

országszerte ismert lett a zenekar.

Az azóta eltelt öt év pedig meghatványozta a rajongók és a koncertek számát, a zenekar népszerűségét.

Március 19-én, vasárnap lesz a ráadáskoncert

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ez az akváriumos fellépés volt ezek szerint az eddigi legnagyobb koncertetek, ha a terem méretét nézzük?

Péter: Abszolút. Próbáltuk valami nagyobb helyre szervezni ezt a koncertet. Elég sok koncertünk volt már, de ilyen méretű még nem.

Kriszta: A mostani szülinapi koncert teljes mértékben a saját szervezésünk, ezért nekünk is kihívás, izgalom volt, és nagyon vártuk.

Az Akvárium NagyHalljába körülbelül 1300 ember fér be, de gyerekkoncerten is ezzel lehet számolni?

Péter: Nálunk azért vannak székek is, így valamivel kisebb a kapacitás. A gyerekeket és a szülőket is igyekszünk leültetni. Ha mindenki állna, akkor a pici gyerekek semmit nem látnának. Ezért nagyon figyeltünk arra, hogy annyi embert engedjenek be, hogy mindenki tudja élvezni. Itt nem felnőtt emberek ugrálnak.

Kriszta: Fontos szempont a produkció élvezete mellett a biztonság és a kényelem, így nem is szabad „begyömöszölni" annyi embert, mint egy felnőttkoncerten.

Mi a határa ennek a stílusnak? Mi az a maximális befogadószám, akinek még át lehet adni valamit?

Kriszta: Azt gondolom, hogy a jól mozgatható közönség létszáma határos. Ebben a műfajban mindenképpen. Már csak azért is, mert a biztonsági dolgokra is nagyon oda kell figyelni. Itt ugye

egészen kicsi gyerekekről van szó, kismamák, nagymamák is jöhetnek.

A hangerő is nyilván véges, az sem lehet, hogy halláskárosultan távozzanak a koncertről. És azért sem lehet óriási a hely, mert mozgatás szempontjából is nagyon fontos, hogy a személyem elérje a közönség első és utolsó sorát is.

Péter: Nagyon fontos, hogy Kriszti tudjon kommunikálni a közönséggel, a gyerekekkel. Egyébként mi nem egy, hanem körülbelül háromfajta koncertet szoktunk adni. Ha elmegyünk egy zárt körű, kisebb létszámú céges rendezvényre, akkor ott kevesebb gyerek van, mint egy nagyobb rendezvényen, például városi napokon. Teljesen másképp kell hozzáállni ehhez, és ahhoz is. Van, hogy

Kriszti lemegy a közönségbe, együtt táncol a gyerekekkel.

Nyilván egy nagyobb koncerten erre nincs lehetőség. Egy nagy színpad van, ahonnan nem lehet csak úgy leugrálni. Aztán hogy ha nagyon vidám a koncert, akkor feljönnek a gyerekek, velünk zenélnek, ott táncolnak. Nagy színpadnál ezt nem biztos, hogy meg lehet csinálni. Mindig az adott szituációhoz kell igazodnunk.

„Érdekes, hogy például számsorrendet nem szoktunk írni”

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Egy Apacuka-fellépésnél milyen a koreográfia és az improvizáció aránya? Gondolom, legtöbbször Krisztára hárul a különböző helyzetek megoldása. Egy basszusgitárral a nyakban sokkal nehezebb aktívnak lenni...

Péter: Nem mindig én vagyok a figyelem középpontjában, azt kijelenthetjük. (nevet)

Kriszta: Igen, többnyire van egy elképzelésem az adott produkcióról. Onnantól pedig, hogy elkezdődik a koncert, megpróbálok ráhangolódni a közönségre, és feltérképezni, hogy mennyire befogadóak, hogy mennyire lesznek együttműködők, tehát mire számíthatok. Ezt gyorsan lemeózom, a srácok pedig abban nagyon jók, hogy azonnal tudnak alkalmazkodni az éppen történő eseményekhez. Például mikor kapcsolódjanak be, hogyan reagáljanak.

Péter: Érdekes, hogy például számsorrendet nem szoktunk írni. Azért mindig van egy körülbelüli sorrendje a daloknak. De

ha Kriszti azt mondja, hogy most nyomjuk ezt, akkor persze nyomjuk azt.

Nem szoktunk nagyon komoly dolgokat előre kitalálni. Olyan is előfordult már, hogy a gitárosunk, Viktor az egyik számba bejátszott valamit, és az úgy is maradt, azóta úgy adjuk elő. A születésnapi koncert miatt mostanában vettünk elő régebbi számokat és stúdiófelvételeket, és észrevettük, hogy teljesen máshogy játsszuk már őket. Tehát nincsenek annyira kőbe vésve.

Kriszta: Azért a felvett dalok megkövetelnek valamilyen szintű előadásmódot, mert ugye a gyerekek azt szeretik hallani, amit megszoktak, és ezért nem nagyon távolodunk el a felvételektől. Egy fellépésen körülbelüli sorrendnek azért is kell lennie, hogy íve legyen a koncertnek. Tehát a csendes-ülőstől egészen a táncolósig el kell jutni, és hatással kell lenni mindenkire, az első sortól az utolsóig. Azért, hogy

mindenki úgy menjen el, hogy velünk együtt részt vett a produkcióban.

Péter: És a végén a tömegoszlató dal is elhangozzon.

Kriszta: Igen, az is. Egyszer ezt kimondtam, a Péter azóta ezen lovagol. (nevet)

„Onnantól kezdve nekem nem létezik más, csak előre, a közönség felé nézek, és ami ott történik, az érdekel”

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ha az ember belegondol, ez azért elég stresszesnek tűnik. De akár a kiégést is késlelteti, főleg, hogy folyamatosan változik az egész...

Péter: Hát idegeskedni nem szoktunk. Azt azért nem mondanám, hogy folyamatosan változik, de biztosan nem kezeljük szigorúan. Tehát ha valaki éppen odajátszik egy pluszhangot, attól még senki sem lesz feszült. De ez főleg a zenekarra vonatkozik.

Kriszta: Stresszelni én sem szoktam, de nyilván vannak olyan helyzetek, amikor érzek drukkot, vagy akár feszült vagyok.

Péter: Ez inkább arról szól, hogy legyünk ott időben, sikerüljön beállni, satöbbi.

Kriszta: Igen, és ez teljesen megszűnik abban a pillanatban, hogy felmegyünk a színpadra, és megszólal az első hang. Onnantól kezdve nekem

nem létezik más, csak előre, a közönség felé nézek, és ami ott történik, az érdekel.

Erre mondják, hogy a színpad egyrészt gyógyít, másrészt pedig teljesen elvarázsolja az embert. Kicsit testen kívüli élmény...

Gyerekzenekarként, egy ilyen hálás közönséggel előfordulhat, hogy nem történik meg a csoda, nem vonódik be a közönség?

Péter: Erről van egy jó sztorim. Egy városi napon játszottunk, és egy, láthatóan nem gyerekkel érkező férfi a színpad széléről üvöltötte, hogy „a Felkelő nap házá-t játsszátok!”. Erre én be is játszottam az alapot az éppen induló számunkba, amíg Kriszti a közönséggel beszélt, és meg is oldódott a helyzet. És

az a vicces, hogy azóta mindig ezzel a betéttel játsszuk azt a számot.

Kriszta: Sokszor mondják, hogy hálás a gyerekközönség, de ez így nem teljesen igaz. A gyerekközönséget el lehet varázsolni, meg lehet őket győzni, de ezt minden koncerten meg kell csinálni, és ugye mindig más közönség előtt. Azzal is kell számolni, hogy a gyerekek mindennap más hangulatban kelnek fel. Ahogy az is számít, hogy a koncert előtt éppen milyen hatások érték őket. Koncerten belül is könnyen lehetnek hangulatváltások. A gyerek annyira őszinte, hogy ha megunja, akkor ásítozik, vagy akár el is megy. Tehát itt

nagyon jól kell csinálni, hogy 60 percen keresztül le tudjuk kötni őket.

Nem elég a zeneiség, rengeteg pedagógiai munka van mögötte, egy halom improvizáció, elszántság, kitartás és lelkesedés. Szerintem ezeknek a függvénye, hogy sikeres lesz-e a produkció.

Péter: És a szülők is kulcsai ennek a dolognak. Mivel ők hozzák el a gyereket, ők döntik el, hogy mit csináljon a család szombaton, vasárnap. Éppen emiatt olyat kell adnunk, ami miatt ők is jól érzik magukat.

Ez lehet az egyik receptje az Apacukának?

Péter: Ez nem feltétlenül tudatos, tehát nem recept. Egyszerűen olyan zenét szeretünk játszani, amit mi is élvezünk. A szöveg nyilván gyerekeknek szól, de a hangszerelésnél igyekszünk olyan zenét összerakni, ami bárhol megállná a helyét.

Kriszta: Amellett, hogy gyerekeknek szól a szöveg, amikor írom, arra is ügyelek, hogy a szókincs a szülőknek is kellemes legyen. Tehát nem egy bugyuta szöveghalmazról van szó. Nyilván vannak egyszerűbbek, hogy a nagyon piciknek is jó legyen, és vannak elgondolkodtatóbbak a nagyobbaknak. A cél, hogy az egy-két évesektől egészen a szülőknek, nagyszülőknek is élvezhető legyen a produkció.

10 éve szereznek örömöt zenéjükkel a gyerekeknek

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Leginkább milyen korú gyerekeknek szól az Apacuka?

Kriszta: Én a 2–10 éves korosztályt szoktam meghatározni.

Péter: Én az unokahúgaimon, -öcséimen tapasztalom, akik már bőven tíz fölött vannak. Láttam, ahogy kikoptak: először még csak egyre hátrébb álltak, aztán egy idő után nem jöttek a koncertre.

Minden zenekartagnak van másik zenei élete az Apacuka mellett?

Kriszta: Igen, többnyire jellemző. Én korábban a Malacka és a Tahónak voltam az énekesnője, aztán babázás után, az Apacuka mellett lett egy másik zenekar is, ahol énekelek. Ez a Super Starsky, egy retró formáció. Nagyon sokféle zenét játszunk, ABBA-t, Dolly Rollt, Tankcsapdát. Nagyon színes, és nagyon szeretik is:

egy jó Modern Talking egy vidám falunapon azért beüt. (nevetnek)

Péter: Én Copy Connal zenélek, reggae-t játszunk. De ennek nem feltétlenül van hatása az Apacukára, amúgy is nagyon sokféle zenét hallgatok, nem csak reggae-t. Egyébként vannak reggae-s Apacuka-számok is, de azokat pont nem én kezdeményeztem.

Nagyon jó az Apacuka nézettsége a YouTube-on. Néhány klipet már jó pár milliószor megnéztek. Ezek befolyásolják a dalszerzést? Figyelnek arra, hogy melyik klip szállt el nagyon, és akkor igyekeznek abba az irányba gondolkodni?

Kriszta: Szerintem erre nincsen recept. Van, hogy pont az lesz legkevésbé népszerű, amiről azt gondoltuk előtte, hogy be fog találni. Aztán olyan is előfordul, hogy egy dal beindul, nagyon megszeretik, és már követelik is a koncerten. Mindenesetre megpróbáljuk jó érzékkel követni a gyerekek igényeit.

Csupa szív, csupa mosoly zenekar az Apacuka

Fotó: Szabó Gábor - Origo

És a klipek képi világa már jobban tervezhető?

Péter: A képi megoldásokat igyekszünk fejleszteni. Amikor elkezdtünk klipeket csinálni, nem volt sok tapasztalatunk. Most, hogy már túl vagyunk néhányon, látjuk, mi az, amit érdemes csinálni egy klipben. De nem kizárólag azért készítjük őket, hogy majd sokan megnézzék. Inkább

úgy állunk hozzá, hogy nekünk jó legyen, és reménykedünk abban, hogy másnak is tetszik.

Kriszta: Talán már jobban belelátunk abba, hogy mi az a képi világ, amit a gyerekek szívesen néznek. Ebben sokat okosodtunk az elmúlt években. Az pedig, hogy zeneileg mikor mi üt be, erre továbbra is azt mondom, hogy zsákbamacska. Ahogy vannak kedvenc zenekaraink, és azoknak is vannak számaik, amiket egyszerűen nagyon szeretünk, de nem tudjuk megmondani, miért.

Szóba került a pedagógia. Kinek van ehhez leginkább köze?

Kriszta: Leginkább nekem. A SOTE-n végeztem, és 15 évig dolgoztam is óvodapedagógusként. A mai napig tartok intézményekben zenei nevelést. Gyakorlatilag az életem szerves része, hogy napi szinten gyerekekkel kommunikálok. Nekem nagyon fontos, hogy ne csak akkor találkozzak velük, amikor koncertezem. Így tudom, hogy éppen mi a menő, mikről beszélgetnek, mi foglalkoztatja őket, hogyan élnek, mi tetszik nekik.

Ha az ember ránéz a Slayer tagjaira, azt látja, hogy jól érzik magukat a bőrükben, boldogok... Azért mégis sejthető, hogy egy gyerekzenekar jóval több pluszt kap a közönségétől. Úgy értem, valószínűleg rengeteg szeretet jön vissza a gyerekektől.

Kriszta: A színpad és a közönség sorai között valóban

nem látható erők áramlanak oda-vissza, amik sodorják az embert akár a koncert alatt is.

Ezek már rögtön töltik és inspirálják az előadókat. És megdöbbentő az, ami sok esetben a koncert után történik, amikor le sem válnak az ember lábáról, derekáról. (nevet) Annak az őszinte, szeretetteljes ölelésnek, amit a gyerekektől kapok nap mint nap, nincsen párja.

Péter: Igen, a koncertek után nem az van, hogy be az öltözőbe, és pihenés. Nagyon sokan jönnek oda hozzánk, és ha van rá lehetőség, kiveszik a kezemből a gitárt. Bali például rögtönzött dobórákat is szokott tartani.

Kriszta: A koncertes rész, tehát amikor találkozunk, és a gyerekek kifejezik a szeretetüket, csak az egyik oldala a dolognak. A másik pedig az, amikor elküldik ezeknek a bizonyságait. Például egy videót, amin egy kisgyerek Apacukát énekel a tévé előtt táncolva. Olyan sok megerősítést kapunk, ami teljesen átmelegíti az embert. Óriási dolog jelen lenni egy család életében. Nagyon jó érzés belegondolni abba, hogy a zenével, klipekkel ott lehetek az otthonukban, például az altatás előtt egy kisgyerek mellett, vagy amikor autóban utaznak. Szerintem

ennél nagyobb megtiszteltetés nem érheti az embert.

Mit tervez az Apacuka 2017-ben? Megvan már a nyári program?

Péter: A következő lemezt csináljuk. A szokásos 12-13 dallal számolunk, ebből 4-5 már meg is van. Most leginkább a lemezre fókuszálunk.

Kriszta: Nemhogy a nyári, hanem már az őszi-téli koncertek gyülekeznek. És ezek közé kell még beillesztenünk a lemezfelvételt, illetve az esedékes videoklip-forgatást. Meg ugye családunk is van, tehát nem könnyű.