Hét év szünet után megjött a Jamiroquai új albuma

2017.03.31. 11:11

Március 31-én, pénteken megjelent a Jamiroquai nevű brit formáció új albuma. Ezelőtt utoljára 2010-ben adtak ki lemezt, nem csoda, hogy sokan várhatták az Automaton-t.

Pénteken kiadta legújabb albumát a Jamiroquai Automaton címmel. A lemez megjelenését egy érdekes csigázó videóval jelentették be még januárban. Az Automaton jó hétéves szünet után jelent meg, a Jamiroquai ezelőtti albuma a 2010-es Rock Dust Light Star volt. Az új album

űrös, bolygós, sci-fis tematikája a promóvideóból is sejthető volt,

de a mellé körmölt üzenetből szinte biztosan lehetett tudni, hogy jócskán rátelepül a lemezre. Akkor ugyanis azt írták, az Automaton „egy hozzád közeli bolygóra érkezik”. Lényegében erre erősített rá azóta az énekes, Jay Kay. Egyik nyilatkozatában mondta, hogy az Automaton-hoz

az inspirációt a mesterséges intelligencia és általában a technológia fejlődése adta.

Emellett pedig az, hogy hogyan feledkezünk meg önként az élet sokkal kellemesebb, egyszerűbb és amúgy lényegesebb dolgairól. Jay Kay és az album másik szerzője, a billentyűs Matt Johnson az emberi kapcsolatok folyamatos satnyulását is beleírta a dalokba. 

Az Automaton egy 12 számos lemez lett. A lemez megjelenése előtt, még januárban adták ki a lemez címadó dalát, aztán februárban a Cloud 9 dímű dalt.

Jay Kay csütörtöki videója, miután megkapta az Automaton-t CD-n és hanglemezen: