"A punk nem állami zenészek produkciója" - Rupaszov Tamás a Quartnak

2010.04.23. 11:00

Rupaszov Tamás huszonöt éve vezeti a Trottelt, a nyolcvanas években kazettákat másolt és nemzetközi punkkapcsolatokat épített, a kilencvenesekben lemez-, majd könykiadó lett, jelenleg Lengyelországban turnézik. Cionista zsidó támadásról, underground lánclevelekről, Nagy Feróról és Jello Biafráról, illetve a Quart mocskolódásáról beszélgettünk vele.

Fotó: Csatári Gergely

Ezt az éktelenül szar kritikát melyikőtök írta? Én soha többé nem adok nektek Trottel-lemezt. Mert tudom, hogy az ilyen stílusú lemezeket a Quart lemocskolja. Olvasom ezeket a kritikákat, és sajnálom azokat, akik promóciós lemezeket küldenek a Quartnak, mert vérlázítóak ezek az írások.

De akkor miért vannak a promóciós példányok és az újság?

Én annak idején nagyon szélsőséges pozícióból indultam a sajtót illetően. Abból indultam ki az első Trottel-lemez megjelenésekor, hogy nem adunk interjúkat és promóciós példányokat, mert az újságírók köcsögök. Persze voltam akkor húszéves, rájöttem aztán, hogy ez faszság, meg közben a barátaim is újságírók lettek. De visszatérve a témához: én nem vagyok az a promoter, aki azt gondolja, hogy egy kiadványt szarrá kell promózni, és a Bravónak és a Popcornnak is el kell küldeni nem mainstream kiadványokat. Ebből a szempontból nem vagyok amatőr. Más szempontból persze amatőr a hozzáállásom még mindig.

Volt már olyan, hogy neked se tetszett, amit csináltál?

Persze, nekem folyamatosan nem tetszik.

És hogy a közönségnek?

Az benne van a pakliban, főleg, hogy elég szélsőséges dolgokat csinálok.

A kritika akkor miért más?

Annyiban más, hogy a Quart ezeket a lemezeket lemocskolja.

Milyen típusú lemezeket?

Az undergroundnak ezt a kísérletezős, folyamatzenei irányvonalát, ha létezik ilyen. Nem a kritikával van a bajom, egész egyszerűen nem volt rá szükségünk. Nekem ez nem ért meg egy lemezt. Utálom ezt a negatív lehúzós energiát, nem tudom, hogy ez mire jó. Eszembe jut ilyenkor a Bucó (Pozsonyi Ádám). Nem azért, mert szélsőjobbos, mert abból sok van, hanem mert húsz éve negatívumokból épít karriert, mocskolja mindenki másnak a munkásságát. Engem mint kiadót hetente keresnek meg fiatal zenészek és kérdeznek meg, hogy mekkora művészek, és amikor azt gondolom róluk, hogy szarok, akkor is azt mondom nekik, hogy "hatalmas művész vagy, mindannyian óriási művészek vagyunk". Attól, hogy lealázok valakit, nem gondolom, hogy jobb lenne a világ. Szóval nekem nem ért meg egy lemezt.

Fotó: Csatári Gergely

Akkor visszaadjuk.

Igen? Király!

Turnéra indultok. Hova?

Nagyon romantikus tájra. Dél-Kelet Lengyelországba. Például Gorlicébe, ahol egy fickó feltalálta az első olajlámpást. Egy Lukasiewicz nevű arc. A város tele van lepusztult gyárakkal és munkanélküliekkel, öregekkel, de tele van ennek a Lukasiewicz nevű embernek az emlékműveivel, szobraival. A helyiek büszkék rá nagyon és komplexusaik vannak, hogy a világ nem tudja.

Hogy kerültök oda?

A Youtube-on ismerkedtem meg a szervezővel, állítólag ő szervezte '97-ben az eddigi egyetlen gorlicei Trottel-koncertet. Aztán összespanoltunk, a duómmal voltunk ott az ősszel, aztán pedig a Don't Say a Word pesti hardcore zenekart szerveztem oda, nekik a Trottel Records adta ki az új lemezüket.

Hány embernek léptek fel külföldön?

Ezek turnék, úgyhogy attól is függ, hogy milyen nap. Vasárnap és hétfőn nyilván kevesebbnek. De ez változó.

És milyen korosztálynak?

Ez érdekes kérdés. Mert ezen látszik, hogy minden városban más a színtér. Belgiumban azt vettem például észre, hogy elég idős az a közönség, amelyik ezt a zenét hallgatja.

Itt nyilván arról is lehet szó, hogy ezen szocializálódtak, volt nekik annak idején ilyen zenéjük. Főleg ugye Belgiumban.

De én arra gondolok, hogy hol vannak a fiatalok. Mert húszévesek nincsenek.

Ti sem vagytok húszévesek.

Ez tény. Viszont vannak városok, ahol fiatalabb a közönség, Lengyelországban például. Ott viszont az az érdekes, hogy korán kezdődnek a koncertek. Nyolckor. Emlékszem, húsz éve már 5-6 órakor elkezdődtek, és tele voltak lengyel kisgyerekekkel, akiket elengedtek a szüleik. És ez szerintem nagyon jó.

Fotó: Csatári Gergely

A Corvin moziban voltak ingyenes koncertek a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején, ahol délelőtt 11 órakor fellépett a Hobo Blues Band vagy a P. Mobil.

Én is emlékszem, voltam ott Karthagón, de ezek karácsonyi koncertek voltak. Nem állandóak voltak szerintem.

Zenészként hogyan jellemeznéd egy-egy mondattal a nyolcvanas, a kilencvenes és a kétezres éveket?

A nyolcvanas években három koncertünk volt egy évben. Vagy legalábbis kevés. Épp ezért kurvára sok ember jelent meg. Aztán a kilencvenes évek elejétől a közepéig olyan mértékű kiváncsiság volt a korábbi időszak jellegéből adódóan, hogy akkor meg azért voltak embertömegek. Manapság meg öt koncert van egy este a városban, emiatt pedig egy-egy koncerten nincs közönség. Ez az ára annak, hogy rengeteg program között válogathatsz. Így a közönség se annyira kiváncsi.

Hogy és miért kezdtél el annak idején zenéket terjeszteni?

1986 környékén kezdtem el zenéket terjeszteni, de az egész a chainletterekkel indult. Ez azt jelentette, hogy kaptunk valahonnan egy levelet, volt rajta tíz cím. Az volt a feladat, hogy az utolsó ötnek tovább kell küldeni valami hanghordozót. Így elterjedt a cím és egy év alatt elözönlöttek minket a világ minden tájáról a kazetták, a kislemezek, az újságok, fanzinek. Akkor jöttünk rá arra, hogy az egy dolog, hogy mi itt elpunkoskodunk Magyarországon, de mindenki mindenhol elpunkoskodik, és mindenki mindenfélét csinál. Hatalmas információ zúdult ránk, jöttek a lemezek és nekünk is kellett küldeni vissza valamit. Így kezdtünk sokszorosítani, először az akkor elkészült home made Trottel-demót, utána csináltunk magyar zenekarokból válogatásokat. Aztán ha már volt, elkezdtük itthon is árulni ezeket koncerten. Később saját fanzine-t szerkesztettünk, először franciául, aztán magyarul is, amit itthon terjesztettünk. Aztán a rendszerváltás előtt megjelent Franciaországban az első Trottel-lemez, nem volt belőle itthon, valahogy gyártottunk kazettát, de később az egész akkora méreteket öltött, hogy legalizálni kellett, és mivel egyebként is koncepció volt, hogy magunk adjuk ki a dolgainkat, '92-ben megalakult a Trottel Records azért, hogy ezt legálisan megtehessük és hogy más hozzánk hasonló zenekarokat kiadjunk.

Meghatározta az ideológia azt, ahogy másokhoz viszonyultál, akár zeneileg?

Először meg kellett, hogy kapjunk ezt az ideológiai inputot. Ezek újságok formájában meg is érkeztek. Én franciául tudtam csak, úgyhogy a francia nyelvű újságokat értettem, a többiben a képeket néztem. Rám épp ezért a Franciaországból, Belgiumból, francia Svájcból érkező dolgok voltak leginkább hatással, meg azok az olaszok, akik tudtak franciául.

Újságot minek csináltatok?

Gondolom azért, mert volt mondanivalónk. Benne forogtunk egy közegben, amelynek volt zenei oldala, politikai oldala, ezekről be akartunk számolni a kintieknek. A külföldi fanzinek a punk mozgalomnak egy teljesen más oldalát mutatták meg, tovább akartuk adni az infót.

Felmerült benned, hogy kétezres évek fordulójának információs robbanását a saját hasznodra fordítsd?

Amekkora lehetőség van benne, ugyanakkora a buktatója is. Ebből az információáradatból kitűnni sokkal nehezebb, de például sokkal költséghatékonyabban lehet kapcsolatot létrehozni másokkal, ez igaz. Sokkal több információhoz lehet hozzájutni, de azt is gondolom, hogy ennek nem sok haszna van. A világ minden tájáról bombázzák egymást hírekkel az emberek, de az embernek a fasza tele van a hírekkel. Ebből nem lehet kilátni. A fiatal zenekarok sem nagyon tudnak élni ezzel a nagy lehetőséggel, azt látom. Ki se tudnak belőle evickélni. Régebben ha volt egy 200 címes német klublistánk, mindekinek szépen kiküldtük a lemezeket, ha nem is kétszáz koncert lett az eredménye, de voltak, akik nyitottak voltak, érdeklődtek és ez az adott országban aztán évekre meghatározta a működésünket. Manapság szerintem ezt nem tudják megcsinálni a zenekarok egy email-cimlistával.

Fotó: Csatári Gergely

Pedig erre is van példa. Nem gondolod, hogy többet koncerteznek a zenekarok manapság, mert nem tudnak lemezeket eladni?

Ez úgy igaz, hogy nem tudnak lemezeket eladni és koncertezni sem tudnak. Én se itthon, se külföldön nem látom a turnézó kis zenekarok seregét. Egy-kettőt látok. Még tíz éve is könnyebben tudott egy kis zenekar koncertezni, akár Európában akár Magyarországon, mint manapság.

Élnek még a régi nemzetközi kapcsolataid?

Néhány igen. Egy ilyen régi ismerősökből álló egyesület szervezett nekünk például tavaly Párizsban koncertet, ahol a cionista szélsőjobbosok megtámadták a helyszínt.

Tessék?

Odaértünk a helyszínre, a huszadik kerületbe, amely talán az egyetlen úgymond komcsi, erősen baloldali vezetésű kerületek egyike. Ebből kifolyólag ott van a legnagyobb underground mozgás. Egy kisebbségi művelődési központban volt a koncert. Háborús hangulat fogadott minket, láncok és baseballütők, bukósisakok. Elég feszült volt a hangulat. Kiderült, hogy zsidó szélsőjobbosok felvonulást tartottak, egy részük pedig betámadta a helyet, mert az bevándorlók, kisebbségi, pl. palesztin és afrikai közösségeknek volt a közösségi és kulturális központja, akikre pedig haragudtak nagyon.

Ti azzal, hogy elmentek most Lengyelországba és később Franciaországba koncertezni, pénzt fogtok keresni? Meg fogja nektek érni?

Annak, aki ezt akarja csinálni, annak mindenképpen megéri, de csak ebből sosem fogunk megélni.

Nyaranta dolgozol a Szigetnek is.

Nekem ez az évi függőségem, tizennégy éve csinálom és remélem, hogy nyugdíjas koromig csinálom majd. Egy évben egy hétig van főnököm. Egy olyan embernek, akinek sose volt főnöke, ez luxus. Ilyenkor visszaáll az egyensúly.

Egy év anarchizmust egy hét feudalizmus helyrezökkent?

Bár anarchizmus lenne. De igen.

Fotó: Csatári Gergely

De miből élsz meg? Családod van, gyereked.

Ezer dologból. Néha lemezkiadó vagyok, néha könyvkiadó, hol turnékat szervezek, van egy zenekarom, néha fordítok. Én még mindig nem tudom, hogy miből élek meg, ugyanúgy, mint húsz éve.

Mi volt a szakmád?

Nyomdász.

A nyomdászok közt miért volt ennyi punk?

Nem tudom. Talán a punkok állítólagos entellektüel beállítottsága miatt. (nevet) Amúgy tényleg rajongok a nyomdatermékekért, legyen az lemezborító, könyv, plakát vagy szórólap.

A Chumbawambát te hoztad el először Magyarországra. Mit gondolsz arról, amit azóta csináltak?

A Fekete Yukban volt '93-ban az első közös Trottel- és Chumbawamba-koncert. Én Chumbawamba-fan vagyok a mai napig. Egy koherens koncepció mentén zajlik az életútjuk. Nem is zenei értelemben érdekelnek engem, hanem jelenségként. Azt a hangulatot a mai napig megtalálom bennük, ami annak idején magával ragadott. Az, hogy milyen zenét csinálnak, engem kurvára nem érdekel. Vannak olyan pontok, amikor a zene, az csak zene, és van annál sokkal fontosabb dolog. Például annak a töltése. Az én ízlésem zeneileg folyamatosan változik. Amikor fontosabb dolgokról van szó, akkor a zene és a stílus eltörpül.

A magyar punkmozgalom hol vált szét? Mikor és hogy történt meg az ideológiai szakadás a punkok és a skinheadek, a régi punkok és az új punkok között?

Nekem a Flamingó nevű bárban, vagy mi volt annak a neve, ahova közösen jártunk ’85 körül. Ott a Dudás - ő egy skinhead-legenda volt - pár óra vita után felállt, rácsapott az asztalra és azt mondta: "Igazad van, de én akkor is fasiszta vagyok." Nekem ez volt a szakadás, ami után pofonközelbe nem volt ajánlatos mennem.

Fotó: Csatári Gergely

Abból a kétszáz emberből, aki a nyolcvanas évek elején punk volt, hogy lett az egyikből Egészséges fejbőr, a másikból meg más?

Az eleje egyszerű volt. Az egyik héten punkok voltak, aztán levágták a hajukat, skinheadek lettek, és elkezdték verni a kisebb punkokat és a kisebb skinheadeket. Én erre emlékszem. Mélyebb töltetre nem emlékszem. Meg a különböző punkcsoportok is mindenkit meg akartak verni, akik nem ők voltak. Elég rossz szájízzel gondolok vissza azokra az évekre, egy halott dolognak tartom. Inkább a pszichiáterekre bíznám. Én a nyolcvanas évek végén besokalltam a magyar punk- és skinhead-dologtól. A múlt nem annyira foglalkoztat, jól elvagyok a jelenben. Az, azért érdekes, hogy hogyan lett egy alapvetően baloldali irányultságú mozgalom ilyen mértékben jobboldali. Mert az, hogy egy skinhead náci, az oké. De hogy egy punk?

Nyilván az "anyám, én nem ezt a lovat akartam." Ami Magyarországon a szélsőségek felé sodorja az állampolgárok egy jelentős százalékát.

Én azon röhögök, hogy itt vagyok én és még sokan, akiket lehallgattak, megfigyeltek, akiknek útlevele se volt, haragszom is sok emberre nagyon, de hogy állandóan kommunistázzak és ilyen szinten általánosítsak, az valahogy soha eszembe se jutott. Vicces, hogy olyanok komcsiznak egyfolytában, akik egy fűszálat nem tettek soha keresztbe azon túl, hogy részegen ordibáltak. Semmi mondanivalójuk nem volt, semmi retorzió sem érte őket.

Van olyan magyar zene abból a korszakból, amelyre azt mondod, hogy azért maradt meg, mert sajátos volt és jó?

A magyar punkot nem tartom egy erős dolognak. A nagy része a nyugati zenéket másolta. A punknak mint mozgalomnak az egyetlen értelme a kreativitásnak a megmozdítása volt. Az arcok fogták magukat és elkezdtek a saját kútfejükből, belső töltetből csinálni dolgokat, zenélni. Nekem ebbe nem fér bele a másolás. Az jobb eredetiben. A mi punkzenekaraink – beleértve az együttesemet, a Marina Revue-t is – nem sok eredetiséggel bírtak. Igaz, hogy nagyon fiatalok voltunk.

Zenei vagy gondolati eredetiségről beszélünk? Csak mert a punk nem a zenei eredetiségről szólt, sehol sem.

Az én számomra a tágabb értelemben vett underground, a Bizottság, a Kontroll sokkal eredetibb gondolatokat közvetített és zenéket játszott, mint az én generációmban az ún. punk. A punkhoz kötődöm, igen, de annak egy bizonyos vonalához, konkrétan a Crass csináld-magad ideológiájához, ami egy marginális része a punknak a mainstream punkhoz képest. Annak ellenére, hogy a mozgalomnak az a része nem kapott akkora nyilvánosságot, hisz kevesebb külsőséggel rendelkezett, sokkal komolyabb és összetettebb rendszerellenes kritikát és ideológiát fogalmazott meg. Azért csak csináltak ők is aranylemezeket, anélkül, hogy például terjesztőjük lett volna. A Crass, az Ex és a hozzájuk hasonlók politikailag és művészetileg is fontosak voltak.

Nagy Feró munkásságához hogy viszonyulsz?

13 évesen természetesen Beatrice fan voltam. Nagy Feró engem állítólag lekommunistázott a könyvében. Ráadásul pont egy olyan időszak miatt, amikor nekem útlevelem se volt, a Szovjetunióba se tudtam volna kimenni.

És az Ős-Bikiniről mit gondolsz?

Azon túl, hogy csináltak egy-két jó lemezt, nem gondolok róla semmit. Mint punkról legalábbis. A punk nem állami zenészek produkciója, és a nyolcvanas években az MHV által kiadott lemez nem lehet punklemez.

Fotó: Csatári Gergely

Miért kommunistázott le Nagy Feró?

Mert annak idején volt valami olyasmi, hogy Jello Biafra ki akarta adni az Ős-Bikinit. Azt nem tudom, hogy konkrétan ki akarta-e adni, de mi akkor leveleztünk a Biafrával, és föllázadtunk az ellen, hogy a Bikinit adja ki "magyar punk" címmel. 1985-ben a magyar punkzenekaroknak semmi lehetőségük nem volt, nem sokkal azelőtt még voltak, akik börtönben sínylődtek.

A Hova lett… (1982) és a 20. századi híradó (1984) tök jó lemezek.

Szerintem is. És? Mi a kérdés? Nekem nincs azzal bajom, hogy megjelenjen egy Bikini-lemez. Nekem azzal volt bajom, hogy a nyolcvanas évek közepén a Bikini mint magyar punk jelenik meg Amerikában. Mert abban az időben a magyar punkzenekarok fellépni, köpni-nyelni nem tudtak.

És ha ezek után ki akartak volna adni más magyar punkot is?

Ezek hipotézisek. Én mint levelezőpartner, azt írok a Biafrának, amit akarok. Ha én azt gondolom, hogy a Bikini szar, akkor azt írom neki. Felsorolok harminc magyar punkegyüttest a ’80-as évekből, de a Bikinit ebbe a felsorolásba belevenni abszurdum. És ennek semmi köze ahhoz, hogy azok a lemezek tényleg jók. És ha a Nagy Feró azt akarja írni a Biafrának, hogy a Trottel az szar, akkor megírja neki. Kész. Ha le akar kommunistázni, az ő dolga, de enyhén szólva buta dolog emiatt lekommunistázni valakit.

Tegyük félre a kommunistázást. Abban a helyzetben nem volt felelősséged abban, hogy kiadjanak vagy sem egy magyar zenekart Amerikában?

Miért lett volna nekem ebben felelősségem? Azt mondok, amit akarok. A nyolcvanas években az nem lehetett punkegyüttes, akinek a lemezét az állami lemezkiadó adta ki.

Ajánlottál a Bikini helyett más együttest?

Mit tudom én, bazmeg. Szerinted én ezen gondolkodom egyfolytában? Én évtizedekre el is felejtettem ezt. Csak aztán egy jobboldali ismerősöm mindig szóba hozza, hogy lekommunistázott a Feró a könyvében. Én nem vagyok senki. Akkoriban sem voltam senki. Csak vettem a fáradságot, hogy kommunikáljak a világgal a szélrózsa minden irányába. És amikor meghallottam, hogy a Bikinit akarja kiadni a Biafra, akkor igenis magánemberként beleírtam a levélbe, hogy a Bikinit az egyetlen magyar állami lemezkiadó jelenteti meg. Magyar punklemez Magyarországon akkor nem jelenhetett meg.

Az, hogy a Trottel kiadó mit ad ki 2010-ben, az min múlik?

Fontos, hogy koncertező zenekar legyen. Én abban hiszek, hogy ha valaki akarja, akkor a saját útját ki tudja taposni. Egy kis kiadó egy öntevékeny zenekarnak tud segíteni és együtt tudnak valamit csinálni. Van olyan, hogy látok egy fiatal együttest, és azt gondolom, hogy régen tuti csináltam volna neki egy lemezt, de most nem mindig lehetek öngyilkos.

Fotó: Csatári Gergely

Most mi kell egy zenekarnak, hogy csinálj neki egy lemezt?

Kell éreznem azt, hogy ők maguk is el tudják adni. Pont azért, mert underground zenéknek a kommersz terjesztő hálózat nem működik, a boltok bezártak, a plázák ezeket nem váltják ki, muszáj koncertezni. A saját útját kell keresnie, nem pedig várnia, hogy egyszer majd lesz egy kiadó, aki megcsinálja helyettük. A koncert lassan az egyetlen eladási lehetőség egy kis zenekar számára. Amúgy engem mindig le lehet venni a lábamról, ha egy izgalmas kiadványról volt szó, de próbálok józan maradni.

Mi az underground 2010-ben?

Ugyanaz, ami régen. Az, hogy az ember saját maga csinálja a dolgait és az elsőrendű cél nem saját magad fogkrémként való kommercializálása.

A tehetségkutatók segítenek a fiataloknak?

A kommersz tévék tehetségkutatóit különválasztanám a többi tehetségkutatótól. Mert rengeteg lett manapság a tehetségkutató, most, hogy elkezdték őket támogatni. Van olyan kis zenekar, aki hisz abban, hogy ez továbblépés lehet, van akinek be is válik, szerintem függ attól, hogy milyen zene, milyen zenekar és mit szeretne elérni, de pl. a Trottel sosem nevezett be például egyre se, soha.

Pedig a VHK és az Auróra is lépett fel a KISZ tehetségkutatóján, Balatonszemesen a Marina Revue-vel együtt 1984-ben.

Hm, tényleg. Kiment a fejemből. Csomó punkzenekar benevezett, mi is. Akik ott voltak azoknak örök emlék, előadhattunk Wilpert Imrének. (nevet) Nem hinném, hogy bármelyikünk is valamiféle díjat akart hazavinni.

Az egyértelmű provokáció volt. Van egy zenélő táborotok is gyerekeknek, a Zenélő tanya.

Igen szerteágazó tevékenység. Egyébként most már több tábor van. Gitárosunk, Pusi (Puskás István) foglalkozik ezzel jelenleg. Gyerektábor, gitártábor, zenei tábor fogyatékkal élőknek, ahol rendes zenekarként zenélnek együtt.

A PANKKK támogatja?

Nem, a Zenész Szakszervezet és az EJI a Zenélő tanya fő támogatója.

PANKKK-ra pályáztatok?

Én mindig pályázok mindenre. Lemezre, cserekoncertre, meg kiadóként promóciós tevékenységre. De ki tudja, hogy mi lesz ezzel, illetve hogy megmarad-e ez a program. Amúgy is át kellene gondolni, mert szerintem a mai formájában nem éri el a célját úgy, ahogy szeretné. A könnyűzene támogatása mint olyan, ’98-99 környékén indult el, az előző Fidesz-kormány idején, és hihetetlen, hogy ezt mondom, de értelmesebb volt. Bár igaz, hogy a PANKKK egy komplexebb dolog. Remélem, hogy megmarad és jobban átgondoltan megy tovább. Más országokban sem egy-két év alatt forrta ki magát, amíg működik, egyre jobb lehet.

Punks Not Dead?

Átalakul. De az, hogy ki milyen zenét hallgat, az más kérdés, teljesen mindegy.

 

További képek az interjúról ide, illetve a képekre kattintva tekinthetők meg.