ORIGO24 órakomment.huvidea[freemail]

A git?r nem heged? - t?z magyar lemez

R?nai Andr?s | 2010.05.20. 17:40|

Magyar n?pzene tal?lkozik virtu?z git?roz?ssal, funk rockkal, t?rt ?temekkel ?s reggae-vel, k?z?p-eur?pai umcacca romkocsmapoppal, k?lt?szet romantik?val ?s cimbalommal, latin jazz avantg?rddal. T?z, tavasszal ?s t?len megjelent magyar lemez, Napra, Szal?ki ?gi, Cabaret Medano, Mak?m, Karafi?th Orsolya - T?th Evelin ?s m?sok.

Napra: Holdvilágos

A Napra egy nagyon furcsa zenekar, sokkal furcsább, mint amit az alapján gondolni lehet, hogy népzene + progresszív rock, mert azt már ismertük és megszoktuk. Itt azonban nyaktör? tempójú, magyaros és mulatós (és az e szavak által felkeltett negatív konnotációktól - vö. vendéglátós - sem mentes, hanem azokat bátran vállaló) dalokat hallunk, rockos ritmusszekcióval és hagyományos hangszerekkel (harmonika, brácsa, heged?, cimbalom), valamint egy virtuóz gitárossal, aki gyakran a prímás szerepét játssza el. Az egyik furcsaság pont ebb?l jön: lehet, hogy maguk a lejátszott szólamok heged?n amolyan szokásosan virtuóz dallamok lennének, de a gitáros virtuozitás egészen más kontextust hoz be (szokás mindközönségesen maszturbációnak is nevezni), és például a díszítések, kalandozások is "progresszívnak" számítanak ezen a hangszeren, pedig amazon éppen hogy "hagyományosak" lennének. És ez nem elég, de a számokat még telerakja a zenekar meglódulásokkal és megakadásokkal, váltásokkal és apróbb hangszerelési ötletekkel, vagy éppenséggel olykor egy-egy giccses "pop"-dallam t?nik fel. A gyorsakat pedig kifejezetten elnyújtott lassú számok ellenpontozzák, egy részük Both Miklós zenekarvezet? Radnóti-lemezér?l sem lógna ki. Sokszori hallgatásra sem tudtam igazából napirendre térni a lemez fölött, ami kifejezetten jólesik. Néhány számról megállapítottam, hogy biztosan nagyszer?ek, mint például a Napra által "közel-keleti reggae-nek" titulált Tulipános, ami azért jóval több és sokrét?bb ennél; illetve a fergeteges mulatós Sas Ferenc hódítása; mások viszont úgy fárasztanak, mint ahogy egy szupervirtuóz progrock-lemez fárasztana, gondolom, ha hallgatnék ilyet. Ráadásul nem tudnék rámutatni, hogy pontosan mit?l tartozik valami az el?bbi vagy az utóbbi kategóriába. Összességében izgalmasabb lemez, mint amilyen jó, viszont nagyon izgalmas. B

Szalóki Ági: Gingalló

A tavaly év végén megjelent Gingalló gyereklemez ugyan, de nemcsak "szül?k is élvezhetik", hanem minden ürügy nélkül is bátran ajánlható feln?tteknek. Legf?bb vonzereje az, hogy olyan er?s és önálló, kedves és hivogató világot teremt, amiben szinte már perverzitás az egyes dalokat m?fajokhoz kötni; kifejezetten figyelni kell ahhoz, hogy az ember beazonosítsa, hogy ez a szám népdalos (szép vagy éppen er?teljes), az az etnojazz nagy magyar hagyományába tartozik, amaz kuplés, jazzes, laza reggae, szép lassú vagy szinte már pimasz beatsláger. Az említett kedvességhez persze Szalóki Ági hangja is nélkülözhetetlen, de ? az, aki a leginkább alkalmazkodik az éppen választott m?fajhoz. Viszont a zenekar meglep?en minimális hangszerparkkal (Lamm Dávid: gitár, Kovács Zoltán: b?g?, Dés András: üt?hangszerek) teremt teljes, a sokszín?séget egységbe fogó hangzásvilágot; még akkor sem t?nik fel, hogy milyen kevés a hangszer, amikor egy-egy vendég lép be, mert nem dúsít, csak színez például a szárnykürt vagy a tárogató. (Ehhez kell az is, hogy nagyon szépen szól a lemez - és itt az alkalom, hogy itt a Quarton megdicsérjük Moldvai Márkot!) Az már csak ráadás, hogy az összeválogatott szövegek is nagyszer?ek (a József Attila: Medáliák 11-es darabja például). Egyedül az zavaró a lemezen, hogy a huszadik track egy húszperces mese, a Fehérlófia Cserhalmi György el?adásában, amit mindig gyorsan ki kell kapcsolni, vagy inkább átugrani, mert még jön utána egy népdal. A-

Cabaret Medrano: Ez mind nem volt

A Cabaret Medrano azt a fajta romkocsmapopot játssza, ami ugyebár a mitikus "füstös presszók" világát idézi fel, van benne sanzon és kabaré és Közép- és Kelet-Európa mindenféle umcacca-zenéje, némi jazz és az alternatív rock hagyományainak emlékei stb., tudjuk. Ez amolyan helyi érdek? m?fajjá lett Magyarországon, amire ugyan mindig rá lehet mondani, hogy különleges, de azért elég jól körülírható szabályai alakultak ki, a hangulatvilág is ismer?s: keserédesen, melankolikusan, dekadensen vigadós. A Cabaret Medrano második lemeze ennek a m?fajnak az egyik csúcsteljesítménye, még ha határait nem is igazán tágítja ki, pedig meglep?en sok latin zenét is belehoz, de az jól illeszkedik a többi elemhez (és a ritmusokban néha, nyomokban egy kis hiphopot is tartalmaz, talán - ezt legalábbis abból gondolom, hogy néha a Jazzékiel: Holy Shit jutott eszembe róla). Az Ez mind nem volt leginkább attól jó, hogy a zenekar nem sétál bele abba csapdába, amibe oly sokan, és nem gondolja azt, hogy a m?faji elemek önmagukban kezeskednek a romlott romantikáért - hanem megteremti a hangulatot, alaposan és sok ötlettel felépítve és kidolgozva a számokat, de úgy, hogy ezt sikerül elrejtenie: hiszen a felt?n? profizmus megölné az egészet; ráadásul az ének kifejezetten "amat?rös", de jól áll neki. A tizenkét szám kicsit sok, például az utolsó kett? nekem kicsit sem hiányozna, de még így is b?ven ajánlott azoknak is, akik már lemondtak a romkocsmapopról. B+

Makám: Yanna Yova

Új, "városi" korszakot ígért erre a lemezre a Makám, és én majdnem úgy jártam vele, mint az egyszeri rajongó, aki nem tud belenyugodni abba, hogy kedvenc zenekara új irányba indult. Ugyanis nemcsak a szövegekben jelentek meg olyan "modern" témák, mint a mozi és az sms, hanem a zenébe is, ha nem is tolakodóan, de azért határozottan bejöttek rockos megoldások. A népzene és a rock összekapcsolása ugyebár kitermelt olyan fordulatokat, amik hagyománnyá nemesedtek, ám másfel?l viszont ugyanezt úgy is mondhatjuk, hogy közhellyé csontosodtak - és ezek els?re annyira zavartak, hogy agyonnyomták a hallgatás élményét. A Makám ugyanis nem attól nagyszer?, hogy közeli és távoli népzenéket, repetitív és kamarazenét és jazzt ötvöz, hanem attól, hogy mindez milyen sajátos, finom és kifinomult, öntörvény? zenei világgá formálja, amivel kapcsolatban mégis az az érzése az embernek, hogy csak egy gonosz összeesküvés miatt nem rajonganak érte milliók, mert nagyonis szép és befogadható. Ebbe rondított bele a rockzene, gondoltam els?re, de aztán másodszorra, harmadszorra belenyugodtam ebbe. A sajátos makámos dallamvilág azért megvan, a ravaszul egymásba kapcsolódó futamokra épít? kíséret és a hagyományosabb vonalvezetést követ? ének és szolisztikus hangszerek párbeszéde is; valamint rengeteg csodálatos apró ötlet, mint például a Tolvaj id?ben gyönyör?en rívó heged?k. Igen, a rockos részletek kicsit kevésbé egyediek, mint a maradék, de cserébe olyan váratlan ajándékokat kapunk, mint hogy többször megidéz?dik Kamondy Ágnes: Dalok Közép-Nirvániából cím? (bizonyos körökben, talán mondhatjuk, kultikus) lemeze. Az Sms cím? számból pedig kiderül, hogy nahát, lehet még újat mondani reggae + népzene témában. Ráadásul Krulik Zoltán zenekarvezet? két nagyszer? énekesn?t fedezett fel, Hornai Zórát és Korzenszky Klárát. B+

Karafiáth Orsolya - Tóth Evelin: A Fekete Macska

A lemez nemcsak azért Karafiáth Orsolyáé, mert ? írta a szövegeket, hanem a kísér?füzet szerint ? is álmodta meg, igaz, akkor öltött végleges formát, amikor Tóth Evelinre rátalált. De legalább ennyire fontos a hét számból hatban játszó Lukács Miklós (cimbalom) és Dés András (üt?hangszerek, dob) szerepe. Az ? er?teljes húzású, élvezetesen szabad és változatos játékuk (amibe ki tudja, mennyi népzenei íz kerül, és mennyire csak a cimbalom miatt hajlamos beleképzelni a hallgató) az, ami hosszabb távon is élvezetessé teszi ezt a lemezt. Pedig a f?h?sn?k (a "n?" ugye fontos, ez aligha lep meg bárkit, aki bármit tud Karafiáth Orsolyáról) mindent megtesznek, hogy a középpontba kerüljenek. Túlf?tött, olykor egyenesen hisztérikus dalok, amik a sanzonból, a tangóból, a (történeti értelemben) romantikus dalból vagy éppen az operai hagyományból indulnak ki, küzdenek a figyelmünkért, de valahogy annyira és úgy túl sok minden, hogy az néhány hallgatás után mégiscsak kiismerhet?vé válik. Pedig nem sok hiányzik ahhoz, hogy egy nagyszer? lemez legyen ebb?l, talán csak pont az erre irányuló akarat túlzottan látványos. Egy számban egyébként a Ludditák vendégrapje, egy másikban Másik János éneke, bandoneón- és zongorajátéka hallható, az utolsóban pedig a Lukács-Dés duó helyett Bartók György kísér zongorán. B-

Szabó Balázs Band: Megcsalogató

Ez a Szabó Balázs az a Szabó Balázs, aki a Suhancos-lemezeken játszott ezer hangszeren és énekelt; a tavaly októberi, politikai ellentétek miatti válás után viszonylag gyorsan megjelentette az els? lemezt saját együttesével (amiben az él?ben korábban is vele játszó zenészek is szerepelnek). Sajnos a Megcsalogató elhamarkodott album, és nemcsak azért, mert a 42 percbe több Suhancos-szám is kerül, elég fölöslegesen. Pedig a koncepció jó lenne: nem is az az érdekes benne, hogy a népzene mellé most hiphop helyett rock kerül, mégpedig leggyakrabban funk rock (ritkábban pedig egy kis jazz vagy jazzrock is), hanem ahogy a legtöbb szám felépül. A funk rockos részek és a népzenés, leginkább vonósokra épít? részek egymást váltják, mégis, a dal folytatódik tovább, így tanúsítva azt, hogy mennyire ugyanolyan a lendülete és húzása a két hangzásvilágnak, és mégis mennyire mások. Csakhogy a funk rockos részek túlzottan semmilyenek: olyanok, mint egy képzett, de saját hanggal még nem bíró magyar funk rock zenekar számai; és a megszólalás sem érett még össze, vékony és túlságosan sok benne a zavaró üres hely. Szabó Balázs jobb énekesnek bizonyul, mint amilyennek elképzeltem a Suhancos-lemezek alapján, hogy milyen lenne FankaDeli nélkül, de azért még mindig nem egy karizmatikus frontember így egyedül. Ez még csak egyel?re egy ígéret arra, hogy ebb?l még bármi lehet, de még nem ez a bármi: kár volt kiadni ilyen sietve ezt a lemezt. C+

Fakutya: Egyéb veszély

A 2000-ben alakult Fakutya együttes kezdetben moldvai csángó népzenét játszott táncházakban; kés?bb feldolgozásokat is repertoárra vettek, illetve elektromos hangszerekkel (gitárral, de például kobozzal is) egészítették ki a hangszerelést. Ezen a harmadik lemezen van a hagyományos dalok mellett van ragtime, mulatós metál, reggae, kering? és egyebek - mindezt pedig a Folkrend?rség általi üldöztetés kerettörténetébe ágyazza bele az együttes. F?leg ez utóbbi, valamint néhány egyéb poén is els?re olyannak t?nik, mint amit másodszorra már nehéz lesz elviselni, de aztán kiderül, hogy akár többedszerre is szórakoztató lehet. Azért a számok nagy része élvezetes (egy részük szép is), a poénok között is vannak meglep?en jól m?köd?k (például ki gondolná, hogy ilyen lesz egy kémiai oktató szöveg furulyás népzenére rárakva); ráadásul az egész lemeznek er?s "jókedv? emberek jókedv?en zenélnek" hangulata van, nagyon közvetlen és polírozatlan megszólalással, ami szintén hozzátesz az élményhez. B

Kovács Linda Quartet: Teach Me Silence

Ez a tavalyi lemez csak lazán kapcsolódik a többihez (mondjuk a kevert m?fajúság és a latin hatás miatt), de érdemes szót ejteni róla, mert kevés figyelmet kapott, pedig jó. Nagyrészt kifinomult és kulturált mainstream jazznek t?nik, a névadó énekesn? kim?velt énekével az el?térben; nem is mindig igazán felt?n? latinos hatásokkal, illetve több feldolgozással (többek között Joni Mitchell, Bill Frisell, Cassandra Wilson). A zenekarnak ez az arca majdnem elfedi azt, hogy olykor mennyire szabad és izgalmas kalandozásokba kezdenek a hangszerek (Fenyvesi Márton: gitár, Hock Ern?: b?g?, Sárvári Kovács Zsolt: dob, továbbá vendégek) - hol a ritmusszekció vadul meg visszafogottan, hol a gitár téved el erre-arra; hogy aztán már-már bravúros természetességgel térjen vissza a zenekar a szám f?áramához. És éppen az avantgárd(abb) részletek ravasz majdnem elrejtése az, amit?l az elvileg éppen hogy egymással szembenálló különféle hagyományok és nem-hagyományok különös párbeszédbe lépnek egymással, és sokszori hallgatásra is izgalmas lesz ez a lemez. B+

eFU: Pipe It Up

Az eFU már-már szupergrup: az a Szokolay Dongó Balázs fúj szaxofont, dudákat és furulyát, akit számtalan formációban hallhattunk már; a ritmusalapokat a Párizs m?vésznev? Kondor Péter írta (Ludditák, Tudósok, Vono Box), Hajnóczy Csaba (Kontroll Csoport, Kampec Dolores, Budbudas stb.) pedig gitározik. A fúvósok er?s, mulatós népzenét hoznak (moldvait, balkánit, magyart), a breakbeatek is kell?képpen változatosak, a gitár is érdekes hangokat játszik, hol pszichedelikus, hol húzós, hol amolyan kísérletez?s - az egész mégsem áll össze. Egyrészt a számok (három közülük itt van), hiába, hogy viszonlyag sok bennük a kiállás és újraindulás, mégiscsak egyhangúak: elindulnak, mennek egy darabig, esetleg tömbök váltogatják egymást, aztán végük lesz. Másrészt a megszólalás sincs kitalálva: nem elég telt, túlságosan jól hallatszik, hogy mindössze három réteg szól, és ez azt is jelenti, hogy ennyi (itt) zavaróan kevés. Azt is nehéz eldönteni, hogy egyáltalán mi a célja ennek a lemeznek; nem tudom elképzelni azt, ahogy éppen táncolnak rá egy etnodiszkóban, viszont pont úgy monoton, hogy az az otthoni hallgatásnak is ellene szól. C+

Cimbaliband: Live @ Fonó

Akárhogy is próbálkozom vele, a Cimbaliband valahogy csak nem és nem akar tetszeni. Pedig kétségtelen, hogy virtuóz módon játsszák a Kárpát-medence különféle népeinek különféle zenéit, és az is kétségtelen, hogy a cimbalom egy igazán nagyszer? hangszer; mi több, azt is elhiszem, hogy a zenészek számára ez "igazi örömzene" - engem viszont inkább fáraszt. Azt hiszem, azért, mert túlságosan egyszín?ek a számok; nincs bennük dinamika (gyakran még különböz? részek sem), nincs húzásuk, csak sebességük. A két sorlemez után megjelent Live @ Fonó sem segít ezen; ráadásul a 74 perces felvétel teljesen vágatlan, benne maradt nemcsak az összes összeköt? szöveg, de még az is, amikor a közönség megtanulja, amit énekelnie kell - aligha hiszem, hogy ez ne zavarná legfeljebb két hallgatás után azt, aki nem volt jelen. C+

 

Hamza Zs?fia | 2010.05.21. 15:25 1
Szal?ki ?gi Gingall?ja, a t?bbi gyerekeknek(is:)) k?sz?lt lemez?hez hasonl?an val?ban zseni?lis. Im?djuk. Mint ahogy a Cserhalmi ?ltal elmes?lt Feh?rl?fi?t is. T?tott sz?jjal hallgatj?k a gyerekeim, teljes ?t?l?ssel k?vetik. Nem is ?rtem, mi baja a cikk?r?nak ezzel. Ments?g?re legyen sz?lva, nincs egyed?l ezzel a v?lem?nnyel, t?bben ?rt?k m?r, hogy nem tetszik. Gyereklemez eset?ben viszont a gyerek a legf?bb kritikus, h?t, n?lunk m?r h?rom j? kritik?t kapott ez a mese:)
bright | 2010.05.21. 16:30 2
#1: Kedves Zs?fi, a Quart "szigor?" - b?r sokszor ellentmond?sos - ?rt?kel? sk?l?j?n az "A-" eg?szen kedvez? min?s?t?st jelent a r?sz?kr?l. Teh?t nem csak a gyerekeidnek tetszik ez az album, hanem RA recensnek is. Pedig azt hitt?k r?la itt n?h?nyan, hogy ? m?r kin?tt a gyermekkorb?l... Sz?val nyugi Zs?fi, minden rendben van azzal a lemezzel!
Hamza Zs?fia | 2010.05.21. 16:47 3
Szerintem azt ?rtettem:) Csak ?gy vettem ki, a Cserhalmi ?ltal elmes?lt Feh?rl?fia nem tetszik. Gondolom, ha mindig kikapcsolja vagy ?tugorja, az ezt jelenti. Nek?nk pedig tetszik. Csak ennyi.:) Am?gy ?rdekelne, mi verte ki a biztos?t?kot ebben a mes?ben.
R?nai Andr?s | 2010.05.22. 00:43 4
Nem mag?val a mes?vel vagy az el?ad?ssal van baj, hanem hogy mi?rt van ezen a lemezen, amikor a hallgat?k egy j? r?sze sz?m?ra zavar?, hogy 19 zenesz?m ut?n egyszer csak j?n egy h?szperces mese. Ezek k?z?tt feln?ttek ?s gyerekek is vannak, nyilv?n nem mindenki.
Hamza Zs?fia | 2010.05.23. 10:08 5
Igen, lehet, kicsit fura ezen a lemezen, viszont remek?l le?lteti a sr?cokat 20 percre. Nagy eredm?ny:) legal?bbis n?lunk...
Euterp? | 2010.09.29. 00:26 6
ez az ?j mak?m egy er?ltetett fos,borzaszt? orrhang? ?nekesn?kkel,r?ad?sul ?l?ben hamisak is ?s g?zul tekerg?znek (t?ncolnak?) a frontn?k,mert ?nekesnek az?rt nem nevezn?m ?ket.a git?r?m?k er?ltet?se felesleges, csak m?g szarabb lesz ez az eg?sz.na ?s h?t a dalsz?vegek?ciki,er?ltetett.f?leg az agyonajn?rozott sms meg mozi c?m? f?rtelmek.Krulik ?rtem hogy ?regszik ?s kellenek a fiatalok mell?, de hova tette a f?l?t ?regs?g?re?vagy a korral j?r a szar izl?s?pedig ?n azt hittem magammal kapcsolatban, hogy nem utas?tom el,ha egy zenekar ?j?tani akar.de ez alulm?lta minden elk?pzel?semet.sajn?lom,mert r?gen hallgathat? dolgokat is tudtak l?trehozni.