Címkék:fogászat

A hal újabb jótékony hatását fedezték fel

[origo] | 2010. 03. 01., 10:58
Egy új vizsgálat szerint, amelynek eredményeit a Molecular Oral Microbiology közölte, a halak húsában található omega-3 zsírsavak az ínygyulladás és hasonló, szájüregi folyamatok megelőzése szempontjából is fontosak.

Ezekről a természetes anyagokról már számos vizsgálat bizonyította, hogy jelentős szerepet játszanak a szív- és érrendszeri betegségek, illetve rosszindulatú daganatok megelőzésében.


Különböző módszerekkel végzett tanulmányok jelezték, hogy az omega-3 zsírsavakra az emberi szervezetnek alapvető szüksége van. Még nem teljesen tisztázott, hogy milyen módon, de ezek a többszörösen telítetlen olajok csökkentik azt a lassú, gyulladásos folyamatot, amely az érelmeszesedés lényege.


Az európai országokban minden második ember - akár férfi, akár nő - valamilyen szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Érthető, hogy ennek a betegségcsoportnak a megelőzése kiemelt jelentőségű közegészségügyi feladat. Ez magyarázza, hogy a korszerű étrend szerint ajánlott hetenként két-három alkalommal valamilyen halételt fogyasztani.


Halolajat a fogkrémbe!


C. B. Huang és J. L. Ebersole szerint az omega-3 zsírsavak hatását az emberi szervezet belső folyamataira már igen alaposan tanulmányozták, de eddig nem foglalkoztak azzal, hogy a szájüreg kóros folyamatait milyen módon és mértékben befolyásolják ezek az anyagok. Az is érdekelte őket, hogy a szájüregben lévő, sokféle baktérium fejlődését, szaporodását gátolják-e az ételekben lévő olajok.


A kutatók idős japán emberek ötesztendei megfigyelése alapján írták meg dolgozatukat. Azt találták, hogy a halolaj igen eredményesen megelőzte a szájüregben megjelenő fertőzéseket. Úgy észlelték, hogy a sok halat fogyasztó idős emberek szájában a fogíny gyulladása, károsodása lényegesen ritkább jelenség, mint azoknál, akiknek szervezetébe ezek a halhúsban lévő olajok csak igen kis mennyiségben jutnak be.


"Ez azt jelenti, hogy az omega-3 zsírsavak gyógyszerként történő alkalmazását még gyakrabban ajánljuk - monda Huang. - Célszerűnek tűnik ezek további vizsgálata, akár fogkrém vagy rágógumi formájában is".


A vizsgálat eredményei azért igen jelentősek, mert a fogíny gyulladása a leggyakoribb szájüregi betegség, és nem csak a fogak korai kihullásában, hanem súlyos, belső szervi betegségekben is szerepet játszik.

(MTI)

hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Szilvi75 // 2010 // feb // 23

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...

Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)
Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
Dr.Pizza // 2010 // nov // 09

Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...

Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)
A LifeNetwork szerkesztősége környezetbarát, hőszivattyús irodaházban működik.