Pálinkába áztatott kenyér, alkoholba mártott cumi, még ma is hallunk ilyen altatási tippeket. A legtöbb szülő nem vetemedne ilyesmire, még akkor sem, ha az üvöltő gyerek órák óta mond nemet az alvásra. Egy amerikai bölcsödében azonban a délutáni alváshoz altatót adtak a gyerekeknek.
Sajnos azonban az amerikai Ohióban történteknek köszönhetően sok szülő aggódhat. Két bölcsődés ugyanis altatószert kevert a gyerekek édességeibe. Magyarázatuk szerint csak így tudták lenyugtatni a gyerekeket a délutáni alváshoz. A szülők is észrevették, hogy amikor hazaviszik a gyerekeket, picit bódult állapotban vannak. Az egyik munkatárs leplezte le a két nőt.
Melatonint kevertek a nyalánkságokba, ami a kutatók szerint nagy szerepet játszik az alvászavarok megszüntetésében. Dr. Zacher Gábor toxikológus szerint azonban receptköteles gyógyszer, emellett életveszélyes is. 20 év alattiaknak nem ajánlott, és olyan mellékhatásai lehetnek, mint szédülés, fejfájás, rémálmok, alvajárás. Ebéd után hányást is okozhat, ami rossz útra térve, a tüdőbe kerülve halálos lehet.
Lehet hallani régi városi legendákat, melyek szerint régebben a gyermekeket alkoholos zsebkendővel vagy cumival próbálták lenyugtatni. Emellett mákteába vagy alkoholba mártott kenyér szopogatása is bevált módszernek számított. Ez legyengítette őket, melynek köszönhetően a hiperaktív gyerekeket is ágyba tudták fektetni délutánonként.
Demcsákné Szőke Erika, bölcsőde és óvoda tulajdonos megdöbbent az eset hallatán. Véleménye szerint foglalkozni kell a gyerekekkel, beszélgetni velük, azt kell csinálni, amihez nekik van kedvük. Így még a hiperaktív gyerekeket is le lehet foglalni.
Ha többet akarasz megtudni a témáról nézd meg a LIFE magazin riportját!
[origo]
Ez a blog a LIFE magazin online megjelenése. Itt gyűjtjük össze riportjainkat, azok részletesebb háttéranyagait, kapcsolódó cikkeinket és persze azokat a benyomásokat, melyek műsorvezetőinket, szerkesztőinket érik a forgatások alatt.
Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...
Túladagolja az országot a vitaminguru (142)Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...
A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu
A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)Kedves Papp Anikó, ne törődjön senkivel, legyen önmaga. Azt nem vehetik el. De ha a szomszédom állandóan tiroli ruhában járna, én is furcsállanám egy idő után...
Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában? (13)Énis évek óta bajlódok csípő fájdalmammal. Még tudok járni,de fáj minden lépés.Pedig régen tájékozódási futóként soksok km-t tudtam lefutni.Szerettem mászkálni minden felé.Mostansá...
Az ízületi gyulladás depresszióhoz vezethet (15)