Assassin’s Creed -
A szerethető orgyilkos

Korunk legmegosztóbb szériája, ehhez semmi kétség nem fér. Az Assassin’s Creed jelenséggé nőtte ki magát, messze túlszárnyalva vetélytársait.

A Ubisoft zászlóshajója minden új résznél képes valami egyedit, valami izgalmasat mutatni. Az Assassin’s Creed elsőként emelte piedesztálra az orgyilkosokat. Elsőként ötvözte az akrobatikus, lopakodó játékstílust az emberiség nagy összeesküvés-elméleteivel, legendás történelmi korszakokba repítve minket. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az Assassin’s Creed indította el a hatalmas parkour hullámot szerte a világban.

A kezdetek

Mindez persze nem ment zökkenőmentesen. A 2007 novemberében rajtoló első részen még érződik, hogy nincs teljesen kiforrva. A parkour már adott, ahogy a támadási kombinációkkal megfűszerezett harcrendszer is, nem is beszélve az orgyilkosságról, ám mégis, az újabb részeket elnézve ez idő tájt még elég korlátozottak a lehetőségeink. Ez különösen igaz a szegényes fegyvertárra, mely csupán négy elemből áll.

A játék viszont történelmet ír az új műfaj megteremtésével, és a megannyi mellékküldetéssel tömött városok - tele összegyűjthető tárgyakkal - kellőképp le tudják kötni a játékosokat, még ha egy idő után kissé önismétlővé is válnak.
A látvány is kárpótol; a Ubisoft csapata hitelesen adja vissza a közel-keleti szaracén és keresztény városállamok külsejét, légkörét és környezetét. Az épületektől kezdve a településeket benépesítő lakosok és fegyveresek öltözékéig mindent korhűen ábrázol. Mindenki, aki játszott vele, élénken emlékszik a homokköves-agyagos Damaszkuszra és a szürke kőtömbökből felépített Akkora.

A királyság többi részére már csekély szeretettel gondolunk; a gyors utazás kezdetleges hiánya és a lovaglással töltött hosszú és kínkeserves idők a mai napig kísértenek minket.
Az első rész története alappillérként szolgál az eljövendőknek. Altair összeesküvéssel és árulással átszőtt történelmi cselekményszála, illetve a jelenben játszódó Desmond epizódok, melyek belekezdenek a bonyodalmas és homályos Éden almák sztorijába, megadják az alaphangot a folytatásnak.

A második rész az etalon

Az örök bajnok, a legenda, a mítosz, melyet nem lehet szerte foszlatni. Jöhet a Ubisoft hajókkal, vadászattal, puskaporral és vonatokkal, egy biztos; Ezio Auditore da Firenze lett a nagybetűs orgyilkos, a legszeretettebb, és a széria második része lett az elmúlt idők legjobb és legkedvesebb darabja.

Az Assassin’s Creed második része azzal arat elképesztő sikert, hogy nemcsak helyszínként használja a reneszánsz Itália világát, hanem a játék szerves részévé tesz történelmi személyeket. Ezio már nem egyedül harcol; bosszúhadjáratán végigkíséri maga da Vinci és Machiavelli, és akkor még nem is beszéltük ellenfeléről, az ördögi Rodrigó Borgiáról, vagy a megszállott fiáról, Cesare Borgiáról… és ha mindez nem elég, létező, építészeti remekművekkel találkozhatunk az Assassin’s Creed világában, mely tovább mélyíti a játék korhűségét. A Ponte di Rialto Velencében, a Szent Márk Bazilika, Rómában a Castel Sant’Angelo… a Ubisoft egészen az ötödik részéig nem tudott ennyire jelentős történelmi épületeket megjeleníteni.

Maga a játék dinamikusabb, mind a parkour, mind a harcok terén. A környezet jobban kiszolgálja az ugrálást és mászkálást, valamint a rejtőzködést és a lopakodást. A csatákban radikális újításokat láthatunk; most már komplett arzenál van birtokunkban, különböző osztályokra vannak osztva és azokon belül is széles a választék. A henteskéstől kezdve a príma itáliai vívókardokig rengeteg fegyverrel lehet harcolni, sőt, akár buzogánnyal és ellenfeleinktől elszedett lándzsával is ölhetünk.

Boltok sokasága csalogat, ahol gyógyszerektől kezdve a fegyvereket, páncélzatot, sőt, műalkotásokat vásárolhatunk. Az első részhez képest Ezio dúskál a lehetőségekben, karaktere sokkal személyre szabhatóbb, mint Altairé. Nemcsak a temérdek tárgy, fegyver és egyéb kiegészítők miatt, hanem azért is, mert most először lehetett saját otthonunk, egy fejleszthető, bővíthető birtokunk, tele felfedezni való ritkaságokkal és kincsekkel. Az összeesküvéses történet sokkal összetettebb az elsőhöz képest, a pókhálószerű nézet és az átvezető videók izgalmasabbá és színesebbé teszik a sztorit, és a Desmond idővonalon futó cselekményszál ott folytatta, ahol az első rész véget ért. Ezio története, bár a múltban játszódik, sokkalta világmegváltóbbnak érződik, mint a jelen, és ezért is szeretjük; bár minden az Éden almákról szól, Ezio története igazán megdobogtatja szívünket.

A harmadik rész

A harc terén nemcsak a muskéta és a puskapor számít formabontó újdonságnak, hanem az ősi indián fegyverek is, úgy, mint a tomahawk és az íj. A kombinációk látványosabbak, egyszerre két fegyvert is forgathatunk, így a kivégzések és a harc közepén látott rövid jelenetek meghökkentően jók. Bár a polgárháborús csatákban nem vehetünk részt úgy, mint ahogy szerettük volna, az itt debütáló tengeri ütközetek és hajózás élménye lehengerelte a közönséget.

Connor sajnos egyike lett a legnépszerűtlenebb főhősöknek, köszönhetően túlságosan zárkózott és mindent folyton megkérdőjelező, kötekedő természetének. Cselekménye is teljesen alá van rendelve a jelenben játszódó Desmond-vonalnak, vajmi kevés jelentőséget hagyva neki. Ennek dacára vannak jó pillanatai, melyek legtöbbször a mellékküldetésekben mutatkoznak meg, ahol kis közösségét építgeti. Noha ezek nem a legvérpezsdítőbbek, ott van még a vadászat, mely szintén új elem. Először adódik lehetőségünk a felderítetlen Vadonban nyúlra, hódra és őzre vadászni, ami korántsem egyszerű feladat. Figyelni kell, milyen fegyvert használunk a vad leterítésekor, csapdákat állíthatunk és persze mindig ügyelni kell a lépteink által keltett zajra.

Szomorú, hogy a három rész óta húzódó jelenkori cselekményvonal nem úgy zárult le Desmonddal, ahogy azt oly sok játékos várta. Hiányzott a katarzis, a nagy finálé, a végső felismerés. Hiányzott a választás lehetősége, így jobb híján annak örülhettünk, hogy többet nem kell Desmondként játszani.

Assassin’s Creed Black Flag

A közkedvelt negyedik rész olyan, mintha nyaralni ment volna a Ubisoft. Ez a könnyed, laza érzés végigkísér minket az első perctől kezdve. A történet egyáltalán nincs kiélezve az orgyilkosok és a templomosok közötti háborúra, nincs a második részben látott összeesküvés háló, mégis izgalmas, akciókban dús, rendesen pörög, és ami a legfontosabb, szórakoztat.

Maga a főhős is, Edward Kenway, elsősorban kalóz, aki a tengeren él, kincseket keres, és hidegen hagyja az ősi konfliktus. Mindez a játékmenetre is kihat; kalózkodunk, csáklyázunk, erődöket veszünk be, és csupán másodsorban vagyunk orgyilkosok. A csatározások elképesztően dinamikusak és magukkal ragadók. Igazi kalóz szablyák, kováspisztolyok és gránátok várnak ránk. Bár maga a rendszer nem változott, igazából a környezet az, ami azt a bizonyos pluszt adja.

Furcsa darab ez, mivel szakított a hagyományos orgyilkosdival. Nincsenek hatalmas városok, ahol ugrálni és mászkálni lehetne, helyette viszont van egy saját vitorlásunk, mellyel szabadon szelhetjük a habokat, közben kereskedőhajókat fosztunk ki és hadihajókkal mérjük össze erőnket. Még a mellékküldetésekben is delfinekre, cápákra, sőt, bálnára vadászhatunk, de akár a szigeteken is kiköthetünk, ha krokodilusra vagy jaguárra fenjük a fogunk.

Ha mindez még nem lenne elég a karibi hangulathoz, búvárharanggal merülhetünk a habok alá kincsek után kutatni rég elsüllyedt hajók roncsai közé. Sőt, kincsestérképeket gyűjthetünk, s kutathatjuk fel az értékes ládákat. A Black Flag egy kiváló, kalandos kalózjáték, de még véletlenül sem orgyilkos, hiába a cím. S mégis, az egyik legjobb Assassin’s Creed játék, mert szórakoztat, mulattat és megadja mindazt az élményt, amire a játékosok szomjaznak.

A Unity már egészen más tészta. A fejlesztők vissza akartak térni a kezdetekhez, ami erős váltás a Black Flag után. A forradalmi Párizs korabeli kerületeivel és történelmi épületeivel a második rész szellemét idézi, a játékmenetben pedig visszatér a parkour, méghozzá úgy, mint még soha. Nem csupán a ráadás kapaszkodók, fogantyúk, kémények és ereszek miatt, hanem a szabadon, emeletről emeletre bejárható épületeknek köszönhetően. A széria történelmében először van erre lehetőségünk, és a Ubisoft nem tétovázott kihasználni az ebben rejlő lopakodási és orgyilkossági lehetőségeket.
A történet is inkább a régi idők komoly, összeesküvésekben gazdag, világmegváltó jellegét idézi. Ismét visszatér a templomosok és az orgyilkosok soha véget nem érő háborújának fontossága. Igaz, új főhősünk, Arno, távolról sem veszi véresen komolyan a dolgokat, története folyton folyvást szerelembe csap át, mely derűsebbé teszi a cselekményt.

A harcrendszer mechanikája maga nem változott sokat, igazából a fegyvertár összeállításánál gurulhatott el a fejlesztők gyógyszere, mivel három külön osztályt kaptak a közelharci fegyverek, ahol a francia vívókardtól kezdve a csákányig, a tüskés buzogánytól kezdve a három méteres dárdáig szó szerint minden megtalálható, és képzelhetjük, mennyivel befolyásolják a támadásokat, végső döféseket és egyéb véres montázsokat…

De elég a vérengzésből. A Unity páratlan munkát végzett a forradalmi Párizs környezetének megteremtésével, pláne most, hogy a híres épületek szabadon bejárhatóvá váltak. Hogy még franciásabb legyen a légkör, főhadiszállásunk egy igazi kávéház, melyet kedvünkre renoválhatunk. Történelmi személyekből sincs hiány, Napóleon, Dumas, Danton, De Sade… a Ubisoft mindent megtett, hogy korhű világot teremtsen a széria ötödik részében- 1287 napon át építették Párizs virtuális mását.

A Unity cselekménye páratlanul ötvözi a nyomozást az összeesküvésekkel, és a forradalom kaotikus fejetlenségét Arno és Elisé szerelmének történetével. Kismillió tevékenység és mellékküldetés leledzik Párizsban; híres gyilkosságokat oldhatunk meg, kávéházunk által kiadott feladatokat teljesíthetünk, megismerkedhetünk Párizs történelmével, köszönhetően a „Paris stories” láncolatnak, sőt, az enigmatikus Nostradamus fejtörőit is megfejthetjük… de a legfontosabb, hogy most először barátainkkal is együtt játszhatunk az új kooperációs elemnek hála.

A szintén ugyanabban az évben debütáló Syndicate komoly elvárásokkal nézett szembe a Unity fiaskója után. Hiába a rengeteg új elem, a nagyvárosi környezet, a megjelenési botrány és a több hónapos laggolás, bugok, rendesen aláásták a Unity sikerét. Sokan azt gondolták, hogy a Syndicate is hasonlóan elhasal, de pont az ellenkezője történt- megtette azt, amit elődje nem tudott.

Már a főhősökkel lekörözi a Unity-t; egy mézesmázos szerelmi történet helyett két ikertestvért, Jacobot és Eviet kapjuk meg. Szó szerint, ugyanis most először váltogathatunk két szereplő között, akiknek saját képzettségfájuk van-szintén egy soha nem látott újítás. Evie a lopakodás és az orgyilkosság, Jacob a verekedés és a szívósság mestere, igaz, ennek ellenére sok képességük megegyezik. Noha a fő küldetések többségében Jacob kapja a fejfényt, Evie is tele van játékórák sokaságával, főképp mellékküldetések terén. A két főhős nemcsak a játékmeneten dob óriásit, hanem a sztorin is. Kettejük versengése, testvéri összetartása és civakodása színessé és mulatságossá teszi a Syndicate történetét. Jacob inkább magát Londont akarja felszabadítani a zsarnokság alól, a kisembert védi a templomosokkal szemben, míg az orgyilkosok rendje és a soha véget nem érő harc kevésbé érdekli, mint Eviet, aki töretlenül kutat egy Éden relikvia után.

A Syndicate egyszerűen briliáns. London egy harmaddal lett nagyobb, mint Párizs, tele van küldetésekkel, és több játékórányi tartalommal. Gyerekmunkásokat szabadíthatunk fel, templomosokat üldözhetünk, lovas kocsit hajthatunk, vagy akár annak tetején harcolhatunk, és ami a legérdekesebb, saját utcabandánk van. Ezt fejleszteni is lehet; megvethetjük lábunkat a feketepiacon, besúgókat szerezhetünk, lefizethetünk másokat, kocsmákba fektethetjük be a pénzt, illetve jobb fegyverzettel rendelkező egyénekkel bővíthetjük bandánk sorait. Szintén forradalmi újítás a horogpisztoly, melynek segítségével hatalmas távolságokat szelhetünk át rövid idő alatt.

Assassin’s Creed Origins

Az Assassin’s Creed Origins úgy forradalmasítja a szériát, mint még soha semelyik elődje. Ahelyett, hogy előre utazna az időben és technológiai kütyükkel halmozna el, visszarepül az ókori Egyiptomba, és olyan egyedi játékfejlesztéssel nézhetünk szembe, amire már rég volt példa. A főhős, Bayek, nem csupán a legendás orgyilkosok első tagja, hanem medjai hagyatékkal is rendelkezik, tovább misztifikálva karakterét. Ellenfelünk ezúttal nem a templomosok, hanem egy titokzatos rend, kik a háttérből irányítják Egyiptom fáraóit, saját alantas céljaikat szolgálva. És ez még nem minden.

Nincs minitérkép a sarokban, helyette a monitor felső részén van egy iránytűszerűség. Az eagle vision még sosem volt ennyire szó szerint értetődő; saját házi sasunk tekintetén keresztül kémlelhetünk célpontunk és az őt őrző katonák után. A harc már nem a hárítás-ellentámadás párosból áll, sokkal összetettebb és kezdeményezőbb lett. Íjunkat is többféle módon használhatjuk orgyilkosságra - ugrás közben, lóhátról, sőt, dárdákat is hajigálhatunk. Alaposabban kidolgozott képzettségfa gyümölcseiből csemegézhetünk, saját fegyvereket alkothatunk meg és fejleszthetünk a játékban talált nyersanyagok segítségével.

Az Origins fő és mellékküldetései sokkal történet-központúak lettek. Bayek előtt számtalan döntés áll- a nem játékos karakterekkel való interakciók sokkal nagyobb fontosságnak örvendenek, mint az előző részekben. Egy szó, mint száz, az Origins igazi mitológiai kalandra hívja a rajongókat, amit soha nem felejtenek el.

Az Assassin’s Creed rengeteg változáson ment keresztül egy évtized alatt. Rengeteget fejlődött az első rész óta, mind történetmesélés, mind játékmenet terén. Ez az a széria, mely elkalauzolt minket a keresztes háborúktól dúlt Közel-Keletre, az ármányoktól és élettől pezsgő reneszánsz Itáliába, Amerika történelmének legelső fejezetébe, a Karib-tenger kincsekkel teli partjaihoz és a francia forradalom Párizsába. A legkülönbözőbb hősök bőrébe bújhattunk, és a történelemnek egy teljesen más oldalát ismerhettük meg a leghíresebb történelmi személyek oldalán. Sok hibát elkövettek, és rengeteg újítással találtak telibe.

A legújabb rész, az Assassin’s Creed - Origins, október huszonhetedikén jelent meg Xbox One, PS4, és PC platformokon.

Az Assassin’s Creed Origins-t keresd az 576 Kbyte üzleteiben!