Mindentudás Egyeteme
Jöjjön el!

English | Deutsch | Français | Русский



Mindentudás Egyeteme
ELŐADÁSOK

MAGAZIN

NAPTÁR

KLUBNAPTÁR

TESZTEK

E-LEARNING

KÖZBESZERZÉS

INFO


[origo] hírek


Ősi kontinensek nyomára akadtak a Vénuszon


Drámai felvételek: eltűnt az Aral-tó nagyobbik fele


Megelőzhető a rák, késleltethető az öregedés - fölfedezték a hibás DNS-ű sejtek jelzéseit


Konferenciák, találkozók


ITA-AITES World Tunnel Congress

XXIII International Congress of History of Science and Technology


Pályázati határidők




Esterházy Péter

A szavak csodálatos életéből

1/11. oldal >>

[mi a bánat és mi végre?]

Nem szívesen sertepertélnék a "mi az irodalom?"-kérdés körül, ezt meghagynám a szakférfiaknak és szaknőknek, de átfogalmazva már jobban kézre állna, hogy ti. Mi a bánat is az irodalom? (s ha nem volnánk ilyen úri és/vagy közszolgálati helyen, akkor a bánat helyett más szó is állhatna - mint az köztudott, tenném hozzá védekezve), és akkor erről a bánatról kicsit.

Vagy másképp arról, hogy mit is akarok. Anekdot. Egy afféle irodalmi konferencián a nekem rendelt tolmács nagyon tudott spanyolul, ami jó volt, mert ott spanyolul beszéltek, de az irodalomról halvány dunsztja se, akárha nekem a tehéntermesztésről beszélnének. Az előadó épp vidám dolgokat mondhatott, mert körülöttem dőltek a nevetéstől. Mit mond?, kérdem. Várjon, figyelek, majd később. Megint hallom, hogy Kafka és bruhaha. Mit mond? Majd később. Ez így ment végig. Wittgenstein, Camus - és a felszabadult, orgiaszerű vihogások. Taps, szünet, várakozón a tolmácsra néztem, fiatal egyetemista lány volt, aki szigorúan, mintegy megrovóan azt mondta: Igen. Azt hiszem, az irodalomról beszélt.

Ezt szeretném én is elérni, hogy Önök a végén azt mondhassák, igen, azt hiszem, az irodalomról beszélt.

Nem toporognék sokat itt tovább a módszertan körül - bár erre is igaz ifjabb Plinius mondata, amely szinte minden ún. modern vagy modern utáni szöveg mottója lehetne: "Ez nem kitérés, ez maga a mű.", önös szóval: a Bevezetés a szépirodalomba nem bevezetés, hanem szépirodalom -, szóval azt még megjegyzem, hogy ha író beszél az irodalomról, író íróként, akkor többnyire a sajátjáról vagy a neki ismerősről beszél, mert a gyakorlatból beszél, a gyakorlatából - ez a korlát itt is áll.

Ebben az "író beszélben" nem csak az író problematikus, hanem a beszél is. Megszoktuk, hogy manapság mindenki beszél, egyszer csak ott egy mikrofon - nagypapa, hallasz? -, és beszélni kell, háziasszony, focista, táblabíró, hivatásos pederaszta és amatőr bélyeggyűjtő, mindegy, csak beszéljen. Folyamatosan műsoridő van. De az író hangsúlyozottan nem beszélő-állat, hanem író-állat, én is, ahogy a költő mondja (én) "leginkább papírközelben vagyok én".

Másfelől meg az a helyzet, hogy már rég szerettem volna így állni egy tábla előtt. Krétával. Eddig meg is volnánk, de láthatták és látandják, hogy az igazi tanárok ilyenkor lazán zsebre dugják a kezüket, és csak adnak elő, adnak elő... Na ebből itt nem lesz semmi. Van énnekem rendes kéziratom, sok szó van rajta, melyet kímélet nélkül mind fölolvasok, egyetem ez, nem szórakozni vagyunk. Lám, a mi végre vagyunk a világon? alapkérdésre mintegy véletlenül kaptunk egy részválaszt.

Heidegger szebben tette föl a kérdést: Wozu Dichter in dürftigen Zeiten? Vagyis mi végre volnának a költők ínséges időben. Ez a mi végre is témánk.





1. oldal

2. oldal

3. oldal

4. oldal

5. oldal

6. oldal

7. oldal

8. oldal

9. oldal

10. oldal

11. oldal



Impresszum - Adatvédelem - Írjon a szerkesztőknek!