Mindentudás Egyeteme
Jöjjön el!

English | Deutsch | Français | Русский



Mindentudás Egyeteme
ELŐADÁSOK

MAGAZIN

NAPTÁR

KLUBNAPTÁR

TESZTEK

E-LEARNING

KÖZBESZERZÉS

INFO


[origo] hírek


Ősi kontinensek nyomára akadtak a Vénuszon


Drámai felvételek: eltűnt az Aral-tó nagyobbik fele


Megelőzhető a rák, késleltethető az öregedés - fölfedezték a hibás DNS-ű sejtek jelzéseit


Konferenciák, találkozók


ITA-AITES World Tunnel Congress

XXIII International Congress of History of Science and Technology


Pályázati határidők




Esterházy Péter

A szavak csodálatos életéből

<< 10/11. oldal >>

[az irodalom mint fürkész]

Befejezésül még valamiket az irodalom jellegéről, alkatáról.

Az irodalom - a filozófiával, a vallással, a tudománnyal - a lét titkait fürkészi. Azon írók könyvei is, akiknek ez a vallomás túl sok, akik le nem írnák ezt a mondatot - én is ilyen vagyok, csak én leírom. Ez a fürkészés komoly dolog, és ebben az értelemben az irodalom komoly. Ám ezer arca van, mert Vörösmarty sötét, nagy költeményei ugyanúgy fürkésznek, mint Weöres egyszavas verse (tojáséj) vagy akár egy laza limerik, ki akkor jó, ha jól megrímelik.

Az irodalom újraértelmezi a komolyságot, a kicsiségek, linkségek, véletlenszerűségek, játszások mögött mindig ott a fürkészés, a fürkészés felelőssége és méltósága, és hogy mutassam a többértelműséget, így folytatom léhán, hogy mindez a feszültség azért is van, mert míg az irodalom a lét titkait fürkészi, addig az író a nőkét. Vagy a férfiakét. A kutyákét és filodendronokét. - Tabi László mondata van a fejemben, sok mondat van ott, onnét e fölsorolás, ő ír valakiről, aki miután csalódott a nőkben, férfiakban s kutyákban, egy magányos filodendronnal tartott meghitt kapcsolatot.

Az irodalom erről a csalódásról is tud, erről a meghittségről is van szava. Az intertextualitás, lám, nagyon is emberi.

Van, aki azt szeretné, ha az irodalom is világos kérdésekre világos válaszokat adna, két derékszögű író négyzetének az összege és így tovább. Egyáltalán, hogy valljon színt. Az irodalom azonban inkább színeket vall, az igen-nem-hez, a bináris világhoz nem kell író, az főként a talánhoz meg a lehethez kell. Bár ki tudja. Mert tud persze az irodalom is zaftosan egyértelmű lenni: Akasszátok föl a királyokat!, tömör, világos fogalmazás, polgári program szoci beütéssel.

A jó könyv tehát beszél, ám bonyolultan beszél. Akkor most előbb a beszélről, aztán a bonyolultról.

Noha Bábel-tornya folyamatos társunk, a nyelvi káosz mindennapi tapasztalatunk, és az is igaz, hogy az irodalmi nyelv elveszítette kitüntetett szerepét, már csak egy a sok közül, nem első és nem összefoglaló, marginális nyelvjárás, melyet egyre kevesebben értenek és beszélnek - mindez igaz, az irodalom mégis megőrzött valamit az univerzalitásból. A matematikában azonnal látszik, hogy milyen óriási dolog ez: nincs az az elvakult fundamentalista iszlám matematikus, aki össze tudna különbözni a bigott katolikus kollégával azon, hogy kétszer kettő az négy. Hogy négy-e. Legföljebb gyanakodva visszakérdeznének, hogy hányas számrendszerben vagyunk.

Az irodalom - eltekintve a nyelvi problémáktól, melyektől nem lehet eltekinteni - univerzális. Nem úgy van közmegegyezés mondjuk a Bovarynét illetően, mint a 2x2=4 esetében, bizonyos értelemben ellenkezőleg, mintegy a "másik végéről", úgy, hogy egy regénnyel nem lehetséges egyetérteni, így aztán egyet nem érteni sem lehet. Nagy dolog ez, kérem. És minél jobb egy regény, annál inkább áll ez. Egy heggyel nem lehetséges az egyetértés. És fordítva: minél kevésbé jó egy regény, annál több állítását üdvözölhetjük egyetértőleg. Ilyenkor a mondat valahogy leválik a regényről, megbomlik az az összhang, amely ha nem volna, formáról és tartalomról kéne beszélnünk, köntösről és mondanivalóról.

Nincs kiút, igaza van a nagy szovjet gondolkodónak: Írók, alkossatok remekműveket!

Bonyolult? Lásd Lovász László előadását!
Az irodalom bonyolult. Tandori szavával: bonyi. Nem gonosz posztmodernek vagy ásatag naturalisták bonyolítják, hanem eleve az. Nem túl bonyolult, hanem bonyolult. Ez a természete. A bonyolult ma szitokszó. Hessegetnénk el magunktól. Olyan bonyi az élet, és akkor még ez is! (Jelzem, mintha maga az irodalom is errefelé változnék, nem szereti a bonyolultat, vagyis önmagát, ami nem szokott jóhoz vezetni.) Az a bizonyos fürkészés teszi az irodalmat bonyolulttá, vagyis ő maga. Akkor is bonyolult, ha egyszerűnek hat, ezt olykor a nagy írók tudják, ez (is) a nagyságuk.

A bonyolulttól nem kell félni, a zavarostól kell félni.

Newton is bonyolult, nem csak Einstein. De Einstein nehezebben bonyolult, mindenesetre hamarabb értjük, hogy nem értjük. Einstein és Joyce és Bartók és Picasso ugyanannak a világnak a szülötte, ugyanazt a világot látják (csak a szemük más), ugyanazt a világot írják le (csak a tolluk más), ugyanazokba a problémákba ütköznek (csak az anyaguk más).

Egyre többet tudunk, és egyre pontosabban tudjuk a tudás, sőt tudhatóság korlátait. (Nagyon szépen és nagyon fölületesen el tudnám mesélni Gödel idevonatkozó nevezetes tételét...) Mért csodálkozunk hát, ha klasszikus regényeink mindentudó elbeszélője, ki úgy de úgy a szívünkhöz nőtt - kézen-közön elillant? (Vagy ha nem illant, akkor, mint oly sok régi, komoly barátunk, parodisztikus kontúrokat öltött.)

Pedig csodálkozunk.

Miközben már rutinosan zsolozsmázzuk, hogy minden Egész eltörött. Valóban, de mért gondoljuk, hogy ez éppen a művészetekre ne volna hatással? Heidegger ínséges időkről beszél. "Nemcsak az isten, az istenek menekültek el, hanem az istenség fénye is kialudt a világtörténelemben. A világéj ideje ínséges idő, mert egyre ínségesebb lesz. Már olyan üressé lett, hogy isten hiányát sem képes hiányként érzékelni. (...) Ínséges az idő, mert hiányzik belőle a fájdalom, a halál és a szeretet elrejtetlensége." Akkor mi végre is, mi a bánatnak is a költő? Heidegger válasza: "Költőnek lenni ínséges időben azt jelenti: éneklően az elmenekült istenekre figyelmezni."

Változik a világról való ismeretünk szerkezete és változik a kultúra szerkezete. Ennek egyik jele - látjuk, érezzük, tapasztaljuk -, ahogy változik a szó és a kép viszonya. Az előző évezred a könyv évezrede volt. Létünk talán legfontosabb dokumentumát, a Bibliát ezért is nevezzük a könyvek könyvének. - Egyébként a könyvek könyve is könyv, így helye a könyvespolcon van. Ott gyorsabban is rátalál az ember, mintha külön díszasztalkán volna. A díszasztalkákat belepi a por.

Hogy ez az évezred minek az évezrede, nem tudom.

A mai olvasó olykor ingerülten elégedetlen a mai irodalommal. Hol a történet, hol vannak a szerethető figurák, hol az élet? Ha harc, hát legyen harc, én is olvasó vagyok, én meg az olvasóval vagyok elégedetlen.

Amit a bestseller-listák mutatnak, az nem az értékrend hiánya, ennél gyökeresebb a változás. Mert ha ennyi volna, az azt jelentené, van ez a rend, tudunk róla, elfogadjuk, csak itt nem érvényesül. Az új jelenség, azt hiszem, az, hogy nincs konszenzus az értékeket illetően. Te Mozartot tartod jónak, én Salierit, és akkor mi van?! Ezt most nem részletezem, de hatékonyan tudnám magam alatt vágni a katedrát.

Nincs történet? Nincs íve az elbeszéléseinknek? Hát mért nem tetszik olyan életet élni, amelynek íve van? Rajzolom. A-tól B-ig, és halad és rendben és lineárisan. És mért tetszik események helyett események valószínűségével dolgozni, és mért tetszik össze-vissza beszélni a fényről, hol azt állítván és bizonyítván, hogy az hullám természetű, hol meg azt, hogy részecske, és mért tetszik sunnyogni, ha valaki egyszerre szeretné tudni egy elemi részecske helyét és sebességét, és mért tetszik faksznizni az idővel is annyit, relatíve sokat?

Hullám vagy részecske? Helyét és sebességét? Lásd Mihály György előadását!

Nincs történet? Nincs íve az elbeszéléseinknek? Hát mért nem tetszik olyan életet élni, amelynek íve van? A-tól B-ig, és halad és rendben és lineárisan. És mért tetszik események helyett események valószínűségével dolgozni, és mért tetszik össze-vissza beszélni a fényről, hol azt állítván és bizonyítván, hogy az hullám természetű, hol meg azt, hogy részecske, és mért tetszik sunnyogni, ha valaki egyszerre szeretné tudni egy elemi részecske helyét és sebességét, és mért tetszik faksznizni az idővel is annyit, relatíve sokat?

Mért tetszik pszichoanalitikushoz járni, vagyis mért tetszik lábjegyzetelni a saját életét, mért tetszik álldigállni a saját élete mellett, mért nem tetszik átélni, mért csak reflektálni, reflektálni? Mért nem tetszik elfeledkezni az életről, épp azáltal, hogy élni tetszik?

Mért tetszik folyton rohanni? Mért nem tetszik egy aranykorban élni?

Egy életem, egy halálom? Lásd Vizi E. Szilveszter előadását!
Mért tetszik újra meg újra új életet kezdeni, mért nem tetszik tudomásul venni, hogy egy életünk van, mért nem tetszik tudni, hogy egy életem, egy halálom, mégis megpróbálom, mért nem tetszik...

Anyám pedig azt mondta, hogy tetszikezni pedig nem tetszikezik az ember, fiam. Mire én mélyen a szemébe néztem, bárhol a világban fölismerem ezt a kékes szürkét, mintha könny csillant volna, ez most hogy jön ide, és azt mondtam:

Irgalom, édesanyám, nézd,
Jaj, mama, kész ez a Zelőadás is.





1. oldal

2. oldal

3. oldal

4. oldal

5. oldal

6. oldal

7. oldal

8. oldal

9. oldal

10. oldal

11. oldal



Impresszum - Adatvédelem - Írjon a szerkesztőknek!