Boglár Lajos Iskolája

Vágólapra másolva!
Civilizációk találkozása október 7-én
Vágólapra másolva!

Boglár Lajos:

"Rettegek attól, ha valaki azt tanítja, hogy ez vagy az az izmus vagy elmélet az egyedül célravezető. (...) Nekünk eklektikusoknak kell lennünk. Én nem engedhetem meg, hogy a munkámat alárendeljem egyetlen elméleti iskolának. (...) Nincs olyan kulcs, amely minden zárat felnyit. Az csak álkulcs lehet. Ha én egyetlen iskolához vagy eszméhez leszegődnék, akkor álkulcsot tartanék a kezemben. Tehát nekem olyan kulcscsomóm van, amin rengeteg kulcs van." (Csáky, Marianne: Interjú Boglár Lajossal, 1994.)

Boglár Lajos 75 éves korában, szeptember 23-án, csütörtök hajnalban hunyt el. A kitűnő kultúrantroplógusra, tanárra emlékezünk október 7-én a Civilizációk találkozása című klubbeszélgetésünkön.

A Budapesti Kulturális Antropológiai Iskola

A kulturális antropológia egyetemi oktatásának intézményesülése az egykori szocialista országok közül Magyarországon indult el először 1989-90-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A tanszék alapítója és első vezetője Boglár Lajos volt, aki több évtizeden keresztül tartott előadásokat az egyetemen.

Boglár Lajos életrajza

Boglár Lajos korábban a Folklór Tanszéken tanított, és már ekkor feltűnt "iskolateremtő képessége", amellyel tudásvágyat és szenvedélyt oltott hallgatóiba. Ez a lelkesedés lett az alapja annak a "mozgalomnak", amely 1989-ben az ún. amerikai típusú kulturális antropológia magyarországi meghonosítását tűzte ki céljául. Boglár nem pusztán a tanterv kidolgozásában és a szak megalapításában vett részt, de haláláig a Budapesti Kulturális Antropológiai Iskola szervezése és az oktatás töltötte ki életének szinte minden pillanatát. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Boglár Lajos szerepe az amerikai típusú kulturális antropológia magyarországi megalapításában ahhoz hasonlatos, amit Emil Durkheim játszott a francia szociológiában, vagy amit Franz Boas jelentett az amerikai antropológia számára.

A "Boglár Iskola" egy amerikai típusú, résztvevő megfigyeléses terepmunkán alapuló kulturális antropológiát jelent, amely alapvető módszertani fordulatot hozott a korabeli magyar etnográfiában.

Civilizációk találkozása
Boglár Lajos tanítványaival beszélget Fábri György
A rendezvény helyszíne és időpontja: A38-as állóhajó, 2004. október 7., 18.00 óra