Amikor tavaly ősszel a Honda előrukkolt vadonatúj CBF modellcsaládjával, nem győztem azon csodálkozni, hogy a Hornet vagy éppen a CB1300-as megalkotása után, mi vette rá gyár designereit erre a stilisztikai vakvágányra. Szokás szerint képek alapján törtem pálcát a motorok felett, élőben igenis vannak szerethető dolgok CBF-sorozatban. Közel egy hétig nyúztuk a középső, 500-as változatot, és ha a teszt végén, nem egy 600-as Hornet várt volna további macerálásra, bizony sajnáltam volna visszaadni.
Sokáig a CB500-as képezte a Honda kínálatának alapját, mintegy legendássá avanzsálva a fenti betű-szám szókapcsolatot. Hölgyek, kezdő, vagy újrakezdő motorosok, futárok választották elsősorban a régi CB-t, köszönhetően könnyű és egyszerű felépítésének, alacsony üléspozíciójának és nem utolsó sorban olcsó üzemeltetésének. A fenti erények közül gyakorlatilag mindegyiket megtartotta az immár CBF500-as névre hallgató utódmodell, amely ráadásnak új külsőt, vázat és futóművet is kapott. Mielőtt még nagyon belebonyolódnék az újdonságok sorolásába az egyszerűség kedvéért fordítva kezdem: érintetlenül szinte csak a 499 köbcentis kéthengeres blokkot hagyták, amit körülötte látni, az gyakorlatilag mind új.
A finoman fogalmazva is kiforrott konstrukciójú motort éppen tíz éve dobták piacra, ám mielőtt még valaki felhúzná a szemöldökét, érdemes megjegyezni, hogy a konkurencia modelljeiben (Suzuki GS 500, Kawasaki ER-5) is hasonlóan koros erőforrások dolgoznak. A taktika minden esetben azonos: az alapmodellekbe pazarlás lenne belepakolni a legújabb fejlesztéseket, helyette hosszú-hosszú évekig lehet használni egy-egy bevált konstrukciót, így olcsó marad a motor, ami mind a gyártónak, mind a vevőnek egyaránt előnyös. Jelen esetben egy kéthengeres, vízhűtéses motorról van szó, amelynek 54 lóereje nem egetverő ugyan, de egy kezdőknek szánt alapmodelltől egészen elfogadható érték.
A CBF külsejének megítélése ízlés dolga, véleményem szerint vannak szerethető dolgok a motoron, sőt léteznek helyzetek, amikor kifejezetten dögösen néz ki a paripa, ám az összbenyomás számomra vegyes. Ha nagyon rosszmájú szeretnék lenni, az egészet ráfoghatnám arra, hogy a CBF sorozat külsejét egy német designstúdióra bízta (R&D Europe GmbH) a Honda, ahelyett, hogy - a legszebb motorok hazáját - Olaszországot túrta volna föl egy kreatívabb csapatért.
Kezdjük a negatívumokkal: a kipufogóért szerintem büntetés járna, akárcsak a műszerfalért, amely ugyan - a nagy számoknak köszönhetően - könnyen leolvasható, de ronda. Szintén rombolja az összképet, hogy a motor eleje és hátulja között nincs összhang: egészen az ülés vonaláig meglehetősen konzervatív a CBF, utána viszont szemmel láthatóan megszaladt a derék germán konstruktőrök ceruzája, és egy egészen modern, izgalmas hátsó traktust sikerült összedobni. Ennyit a negatívumokról, ami viszont szerelem első látásra, az a gyönyörű hatküllős felni, a vagány hátsólámpa-index kombináció és a benzintank, amely nem csak szép, de praktikus is a lekeskenyített oldalával.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?