Csak a nevében japán - Honda SH125

A Honda nagyon okosan mérte fel, hogy nem az a buli, ha a robogózás bölcsőjébe, Olaszországba exportálja motorokat, hanem az, ha ott is készítik a helyi menők bevonásával. Az SH robogócsalád is ennek a koncepciónak a gyümölcsöző eredménye, szinte teljes egészében olasz fejlesztés, egy olyan márkanév alatt, amelyre nem gyanús hümmögés a válasz.

Nagyobb kép

Nálunk szinte ismeretlenek a Honda 125 és 150 köbcentis SH típusjelű robogói, pedig már hosszú-hosszú évek óta gyártják őket Olaszországban, ahol - egy kis túlzással - előbb tanulnak meg a gyerekek motorozni, mint járni. Mi sajnos ettől fényévekkel vagyunk elmaradva, pedig tessék nekem elhinni: a robogózással nem csak időt és pénzt lehet megtakarítani, de még élvezetessé is lehet vele tenni a szimpla hétköznapi ingázásokat! Az általunk is tesztelt SH 125-ös robogó például remek helyváltoztatási alternatíva lehet azon autósok számára, akik már attól is gyomorgörcsöt kapnak, ha felcsendül a közlekedési hírek szignálja.

Az SH modellcsalád külseje nem sokat változott a 2005-ös modellfrissítés során, mindössze a fehér indexekről és a finoman átrajzolt hűtőrácsról, illetve idomokról lehet felismerni, hogy új modellről van szó. Összhatását tekintve kimondottan egyszerű az SH - még a nevével sem bajlódtak sokat -, könnyű vele észrevétlenül belesimulni a forgalomba, ezért akit az irigykedő pillantások motiválnak, ne ezt a modellt válassza. Szerencsére azért egy-két ponton megvillant az olasz designerek keze, így akadnak szerethető kis részletek a motoron: a kedvencem például a cápauszony formájú lábtartó, de ugyancsak említést érdemelnek a csinos felnik is.

Az igazán forradalmi változások jól el lettek dugva, mindössze a motor oldalára ragasztott PGM-FI Fuel Injection matrica lehet árulkodó jel.

A szakavatottak ebből már kideríthetik, hogy a kis robogó egy meglehetősen fejlett befecskendezést kapott a korábbi évek karburátoros megoldása helyett, ami mind a fogyasztásra, mind a károsanyag-kibocsátásra jótékony hatással bír. Technikai ömlengés helyett inkább a dolog gyakorlati megvalósulására helyezném a hangsúlyt: a gombnyomásra éledő kis blokk meglehetősen nyersen kezd el zakatolni, ám ijedelemre semmi ok, mivel ez az alapjárati rezgés menet közben teljesen megszűnik. A röpsúlyos automataváltó egyértelműen városi betyárkodásra lett belőve, már alapjárattól szépen meglódul az SH, hogy egy kis nekifutás után felvegye a számára legideálisabb 80 km/órás tempót.

A kilométeróra nagyon ambiciózus módon 160 km/óráig van skálázva, azonban ideális körülménye között is csupán 100 km/órás tempóig gyorsult velem a robesz, némi ellenszél és emelkedő pedig még ebből is szépen le tudott faragni. Persze ennek az ellentéte is igaz, enyhe lejtőn 115 km/órát is sikerült megfigyelnem, ráadásul a motor még ekkor is teljesen stabil volt, nem imbolygott és bóklászott a sávon belül.

Ebben a stabilitásban és jó egyenesfutásban elévülhetetlen érdemei vannak a 16 collos kerekeknek, amelyek Budapest minősíthetetlenül rossz úthálózatával is szépen felvették a küzdelmet. A rugóstagok úgyszintén kiállták a Szentendrei úti próbát, nem dobott le az SH, sőt még a kormány sem akart kiszakadni a kezemből.