A motorosokat figyelik a rendőrök

Vágólapra másolva!
Motoros-ellenőrzési akciót indít a rendőrség. A fokozott ellenőrzések oka, hogy a melegebb idővel együtt megjelentek a kétkerekűek az utakon, és lényegesen nő a motorosbalesetek száma. Áprilisban tizennégyen haltak meg emiatt.
Vágólapra másolva!

Magyarország közútjain tavaly 874 közlekedési baleset résztvevői voltak motorkerékpárosok, idén áprilisban pedig 14 halálos motorbaleset történt. A rendőrség akciót indít a motorkerékpárosok és segédmotor-kerékpárosok ellenőrzésére. A fokozott ellenőrzést az ORFK közbiztonsági főigazgatója rendelte el.

Jámbor István alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársa szerint a jó idő beálltával tömegesen jelentek meg kétkerekű járművek az utakon, és az elmúlt időszak statisztikái azt mutatják, lényegesen nő mind a motorkerékpárok, mind pedig az általuk okozott balesetek száma.

1999-2004 között 30 százalékkal nőtt a motorkerékpárok száma, 40 százalékkal az általuk okozott balesetek száma, 50 százalékkal pedig a halálos balesetek száma. 2004-hez képest 2005-ben egy év alatt 17 százalékkal nőtt a motorosok által okozott balesetek száma, és 23 százalékkal több motoros vesztette életét közlekedési balesetben - sorolta a rendőrtiszt a statisztikákat.

"Nem mindenki közlekedik szabálytalanul vagy veszélyesen a motorosok közül, de az adatok azt mutatják, hogy nem elenyésző hányaduk megszegi a szabályokat" - fogalmazott az alezredes. "A napi közlekedés során is tapasztalható, hogy ott és úgy közlekednek, ahol és ahogyan nem tehetnék: például járműsorok között, villamossínen, kocsisorokat megelőzve, nagyon sokszor eltúlzott sebességgel" - magyarázta. A nagyobb sebesség szerinte "mindenképpen fokozott kockázattal jár, hiszen az növeli a baleset esélyét, és valószínűleg súlyosabb is lesz a sérülés" - mondta. A motorosok egy része rádaásul olyan, nagyobb teljesítményű járművet vezet, amire nincs vezetői engedélye - jegyezte meg Jámbor István.

Az ORFK statisztikája szerint Magyarország közútjain a tavaly történt 874 motorosbalesetben 64 motoros vesztette életét. A tavalyi motoros balesetek egyharmada - 37,2 százaléka - Budapesten és Pest megyében következett be.

Forrás: MTI