Bár évről-évre javul a helyzet Magyarországon, még mindig elég kevés robogó fut a nagyvárosokban, pedig nincs ennél könnyebb módja a dugók kikerülésnek. Tesztünk főhőse ráadásul azokat az üzletembereket hivatott meghódítani, akik nem restek időnként a garázsban hagyni cégautójukat egy kis nyakkendőlobogtatás kedvéért.

Nem pizzafutár-jármű: kifejezetten elegáns a külseje
A Vespa, Gilera és Piaggio márkákat is tömörítő Piaggio-csoportnak egy rakás 250 köbcentis robogója van, amelyek szépen le is fedik a piac igényeit: a sportvonalon a Gilera Nexus fut, a klasszikus irányzatot a Vespa GT képviseli, mindennapi szaladgálásra ott a Piaggio Beverly, ám ha villantani szeretnénk, akkor egyértelműen az X Evót kell előgurítani. Az idei modellévre némileg átpofozott változat kifejezetten elegánsra sikeredett az élekre húzott fényszóróival, amelyek alól még egy csőr is előrekandikál amolyan félig-meddig dísz, félig sárvédő jelleggel. A magasra húzott első idomban kapott helyett még az index is, amelyet egy kis krómdíszítéssel dobtak még fel. A motor hátulja nem kevésbé elegáns, remekül néz ki a csomagtartón körbefutó csík alakú hátsó lámpasor.
Kamaszkorom egyik kedvenc autója, az utolsó szériás Ford Scorpio jutott róla folyton az eszembe, amely után a mai napig megfordulok, ha feltűnik egy-egy kikerekedett fényszórójú bálna. Hiába azonban a remekbe szabott lámpasor és a gazdag krómdíszítés, még ezek sem tudják elvonni a figyelmet arról, hogy az X Evo bizony asszonyosan telt hátsóval rendelkezik. A formatervezők vezérelve egyértelműen a "nagy kofferbe jó pakolni" aranymondás lehetett, ugyanis nem kerekítgettek túl sokat, hanem egyszerűen odabiggyesztettek egy közel dobozformájú csomagtartót a motor hátuljára. Az így kapott rakodóhely méretét jelzi, hogy hátulra vígan befér egy teli bukó és még jó néhány kacat, ám ha még ez sem lenne elég, ott van még egy méretes üreg az ülés alatt.

Az utas önbizalmát egy kis háttámla és masszív kapaszkodók növelik
A rekeszek sorát azonban nem ez zárja, hanem a kormány mögött található kis nyitható fedelű zug, amelyben az iratainkat, kulcsokat és egyéb apró holmikat rakhatunk, igaz csak ideiglenes jelleggel, ugyanis nem zárható. Nem mellesleg ebben a kis üregben kapott helyett egy szivargyújtós elektromos ajzat, továbbá innen irányíthatjuk a fedélzeti számítógép kijelzőjét. Mielőtt valaki még túlságosan nagy dolgokra gondolna, a jól eldugott "Mode" feliratú gombbal csupán annyit tudunk tenni, hogy kiválasztjuk, mit mutasson a középső kis egérmozi: a külső hőmérsékletet vagy a megtett kilométerek számát. A műszerfal egyébként akár egy személyautóba is elmehetne, annak ellenére, hogy automata robogóról van szó, fordulatszámmérő mutatja, mennyire erőlködik alattunk a blokk. A kilométeróra beosztása meglehetősen nagyvonalúra sikeredett, 160 km/órás tempóval csak akkor tud menni a 250 köbcentis X Evo, ha éppen egy izmosabb furgon rakterében utazik és sietős sofőr dolga.

Egy személyautóban sem vallana szégyent ez a műszerfal
A meglehetősen masszív benyomást keltő ülés szerencsére pont olyan kényelmes, mint ahogyan kinéz, ráadásul nem csak a sofőr tud terpeszkedni, de az utas is, akinek két masszív kapaszkodó és egy kis háttámla segít abban, hogy ne repüljön le egy-egy gyorsítás során. A gyorsulás alatt természetesen nem azt kell érteni, hogy az X Evo a hátsó kerekére áll egy merészebb csuklómozdulatra, ám a negyedliteres, 22 lóerős blokk így is a vártnál sokkal élénkebben és dinamikusabban mozgatta az amúgy nem is olyan könnyű, közel 170 kilós robogót. A piros lámpáknál gond nélkül hagyhatjuk magunk mögött az autókat, ráadásul a rajtnál megszerzett előnyünket meg is tudjuk tartani a városban, hiszen a lendület közel 120 km/órás tempóig tart. E fölött már csak nagyon lassan kúszik feljebb a sebességmérő mutatója, amely hosszas erőlködés után 130 km/óra környékén áll meg, ám ehhez a produkcióhoz teljesen be kell hasalni a plexi mögé.
A szélvédelemre nem lehet panasz, a térdeket és a felsőstestet jól kitakarja az első idom illetve a plexi, persze aki többre vágyik, vitorla méretű első szélterelőt is rendelhet. Amit még ki kell emelni az X Evo jó tulajdonságai közül, az a parádésan működő fékrendszer: az első és a hátsó fék kombinációjával akkora lassulást érhetünk el, hogy gond nélkül megállhatunk még a legmelegebb szituációkban is, csak arra kell vigyáznunk, hátulról ne szálljon belénk egy kevésbé hatékony fékekkel megáldott jármű. A futóműről sajnos már nem lehet ódákat zengeni, mert igaz ugyan, hogy szépen kivasalja a legtöbb úthibát, ám a tempósabb kanyarokban bizonytalan imbolygással rémisztgeti a rajta ülőket. A helyzeten némileg lehet tompítani, mivel a hátsó rugóstagon 4 fokozatban állíthatunk, ám a puha első villával nem sok mindent csinálhatunk, esetleg egy sűrűbb teleszkópolaj javíthat a helyzeten.

Jó a szélvédelem, de ha ez is kevés, óriás szélterelő is rendelhető
A fogyasztás szinte elhanyagolható szempont egy robogó esetében, a rend kedvéért azonban mértük ezt is: digitális üzemmódban, azaz csak teligáz és nagyfék használat során 3,5 liter égett el 100 kilométerenként, ám ez az érték közel egy literrel is kevesebb lehet visszafogottabb csordogálás esetén.
|
A legkisebb kimaradt Az X Evo sorozat három tagból áll, ám nálunk csak a két erősebb, a tesztben is szereplő 250 köbcentis, illetve egy négyszázas, 34 lóerős változat kapható. A 125 köbcentis kivitel nem hozza forgalomba itthon a hazai importőr, ami valószínűleg nem túl nagy érvágás, hiszen egy ekkora robogóba valószínűleg nem muzsikálhat túl fényesen a 15 lóerős motor. |
![]() |
![]() |
![]() |
|
|
|
|
|
Műszaki adatok |
[origo]
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?