Örömforrás férfiaknak

Vágólapra másolva!
Vasárnap délutánig tart nyitva a Hungexpón a 7. Budapest Motorkiállítás, ahol végig lehet tapogatni és ücsörögni szinte az összes kétkerekű újdonságot, amelyek - a korábbi évek gyakorlatának megfelelően - igen dekoratív hölgyek társaságában várják az érdeklődőket.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Persze a motoroké a főszerep, de ezt néha nehéz észben tartani
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Szerda délelőtt Talmácsi Gábor jelképesen "beindította" a 7. Budapest Motorkiállítást, amelyre egészen vasárnap délután ötig várják a motorozás iránt fogékony nagyérdeműt. Tavaly igen számottevő vadásznak öltözött látogató sündörgött a motorok körül a szomszédos Fehováról (14. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás) átszivárogva, idén ez garantáltan nem fordul elő, hiszen a motoros rendezvény mellett az Actiondayz Nemzetközi Outdoor & Extrémsport kiállítás és versenysorozat fut párhuzamosan a Hungexpón. Az A pavilon teljes területén terpeszkedő motorkiállításon idén is a nagy japán márkák húzták föl a legnagyobb és leglátványosabb standokat, de nem érheti panasz a kiegészítőket, motoros felszereléseket és tuningalkatrészeket forgalmazó cégeket sem. Az idei hoszteszfelhozatal igen erősnek mondható, tudatos összpontosítás kell, hogy az elővillanó testrészek között a motorokat is észrevegyük. Mivel az egymás hegyén-hátán heverő újdonságok és a lengén öltözött hölgyek miatt hamar el lehet veszni, az alábbiakban egy kis segítséget nyújtunk, hogy mire figyeljünk oda leginkább egy-egy márka standján.

Az Aprilia meglehetősen szerény standon mutatja be néhány jól ismert modelljét, nagyon oda kell figyelni, hogy ne menjünk el az amúgy szép kék színben kiállított Tuono és néhány márkatársa mellett. Szerencsére a Ducati már jóval nagyobb helyen és több motorral képviseli az olasz motorgyártást, ráadásul igen csinos hölgyemények társaságában lehet megnézni a vadonatúj 696 köbcentis csupasz Monstert és a 848-as szupersportgépet, de ha már ott ácsorgunk, vessünk egy pillantást az 1098-asra is. Éles stílusváltásként menjünk át a BMW jól áttekinthető standjára és nézzük meg, hogyan képzelik a bajorok a motorépítést. Egy kis kordonnal elkerítve ott csillog a 130 lóerős HP2 Sport nevű masina, amely csúcsminőségű alkatrészeivel és közel hatmilliós árával hívja fel magára a figyelmet, de meg lehet nézni a teljesen új F 650 GS endurót és felfrissített nagytestvérét, az R 1200 GS-t is. A Harley-Davidson szellős, de annál nagyobb területén nem fognak csalódni azok, akik talppal előre szeretik hasítani a szelet, ott van a márka szinte teljes kínálata, de ugyanez elmondható a Gilera, Piaggio és Vespa márkákat tömörítő Moto Italia standjáról is, ahol megnézhetjük a robogópiac jelenlegi legnagyobb és legerősebb képviselőjét, a Gilera GP 800-at.

Forrás: [origo]

A háttérben egy vadonatúj CB1000R
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A világ legnagyobb motorgyárának számító Honda óriási területen szórta szét az újdonságait és a már jól ismert modelljeit, de jutott hely a MotoGP-ben jeleskedő Daniel Pedrosa versenymotorjának, számos krosszgépnek és quadnak is. A rengeteg motor között bóklászva keressük meg a külön pódiumra kiállított, hihetetlen izgalmas formájú CB1000R-t és az új CBR1000RR sportmotort. A Kawasakinál stílszerűen dominálnak a méregzöld paripák, keressük az új ZX-10R-t, valamint annak kistestvérét, az új Ninja 250R-t. Más márka más szín, más stílus: a KTM standját már messziről kiszúrhatjuk a narancssárga színű paripákról, ott csillog az új 690 Duke, nagytestvére, a 990 Superduke társaságában. Az osztrák motorgyár standjának legnagyobb látványossága azonban kétségtelenül az új RC8 nevű héthengeres szupersportgép, amely mellett ott feszít egy versenyzésre felkészített modell is.

A Suzuki standját gyakorlatilag lehetetlen eltéveszteni: akkora, hogy mindenképpen beleütközünk, ha az A pavilonban mászkálunk. Vegyünk egy gyors ülőpróbát az új hatszázas és hétötvenes GSX-R-eken, majd csodáljuk meg a mögöttük feszítő Hayabusát, amelynek teljesítménye közel 200 lóerőre nőtt a modellfrissítés során. A fenti motorok árnyékában szinte észre sem venni az új GSX600 F nevű járgányt, pedig ez a modell igazi szürke eminenciásként már hosszú évek óta megbízható társa azoknak, akik egyszerűen csak egy jót akarnak hétvégenként gurulni, vagy a hétköznapokon autó helyett motoron szeretnek közlekedni. A teljesen új idomzat alatt - amely nem mellesleg a GSX-R sportmotorcsaládot idézi -, a 650 köbcentis Bandit technikáját találjuk.

Forrás: [origo]

A Kawasaki a legkisebbekre is gondolt
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Akik egy kicsit különlegesre vágynak, ne hagyják ki a Triumph standját, ahol gyönyörű járgányok várják, hogy rájuk üljön valaki, különösen a Daytona 675 technikáját megöröklő új Street Triple érdemel nagyobb figyelmet. A Yamahánál az új R6-os sportgépre hegyezték ki a standot, ami nem véletlen, hiszen nem keveset fejlesztettek a középsúlyú sportgépen, amelyből 135 lóerőt sikerült kicsikarni a japán mérnököknek. A hangvillás márka 2008-as modelljei közül a friss és ropogós XT660Z-t, közismertebb nevén a Tenere túraendurót, a T-Max nevű óriásrobogót és a YZF-R125 kis sportmotort kell még megemlíteni.

Forrás: [origo]

A motorok mellett egy sereg program és tesztelési lehetőség is várja a látogatókat
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Néhány hasznos információ:

  • A kiállítás honlapja: www.motor.hungexpo.hu
  • Nyitva tartás: március 12-15. 10-18 óra, március 16. 10-17 óra
  • Helyszín: HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont
  • Megközelítés: 2-es metróval az Örs vezér térig, onnan az EXPO busszal, a Népszínház utcától a 37-es villamossal, személygépkocsival a Kerepesi út felől
  • Belépőjegy: napi 1500 forint, diák, nyugdíjas 1000 forint, családi (két felnőtt és két 14 éven aluli gyerek) 3000 forint. A Volánbusz Zrt. magyarországi járatain érkezők 50 százalékos utazási kedvezményt vehetnek igénybe, a belépők vételára üdülési csekkel is kifizethető a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont K épületének pénztárában.
  • Parkolás: gépkocsival "V" parkoló, motorral IV. parkoló 40 Ft/15 perc, max. 800 Ft/nap

Programok:

  • A/104-106 stand: Talmácsi Gábor dedikál szombat, vasárnap
  • Az "A" pavilon előtt: Streetfighter bemutatók, Mókus (naponta három alkalommal), Erdős Csaba (szombat, vasárnap, délelőtt-délután);
  • "A" pavilon: veteránmotor-bemutató és tablókiállítás 303-305/b, KRESZ-vetélkedő, szimulátor és motoros tesztpálya
  • 16-os pavilon: gyermekmotoroztatás;
  • 17-es pavilon: mini motoros bemutató, verseny (szombat-vasárnap);
  • "A", szabad terület: tesztmotorozás
  • A/203/c: a magyar motorépítő bajnokság I. fordulója a Devils Motorklub standján
  • "A" 213/A stand: Fővárosi Közlekedésbiztonsági Tanács (FKBT) biztonságos motorozás: tesztek, játékok, vetélkedők, bemutatók

Játékunk nyertesei

A három korábbi kérdésünkre helyesen válaszolók közül az alábbi tíz olvasónknak kedvezett a szerencse, akik fejenként két-két darab belépőt nyertek a Budapest Motor Kiállításra.

  • Krinyák Zsóka
  • Pálos György
  • Savanyú Tímea
  • Kiss Gertrúd
  • Zobolyák Zsolt
  • Kovács Huba
  • Győrvári Tamás
  • Lecső Gergely
  • Bakacsi Gábor
  • Lakó Szilvia