Az utakon egyre több a motor - sajnos ez azt is jelenti, hogy a kétkerekűekkel kapcsolatos balesetek száma is megugrott. A motorgyárak persze nem akarják, hogy az ügyfélkör szó szerint elfogyjon, ezért vezetéstechnikai iskolákkal próbálják felkészíteni az újdonsült tulajdonosokat a városi dzsungelharchoz. Örömteli hír, hogy egy újabb iskola nyílt a világ legnagyobb motorgyárnak a támogatásával.
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0807/20080718motorosve.jpg)
A látszat csal: nem felborul, hanem befordul
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Motorozni remek dolog, de mint minden remek dolog, ez is számtalan veszéllyel jár, ugyanis a kétkerekű járműveknek megvan az a bosszantó tulajdonságuk, hogy el tudnak dőlni. További nehezítő körülmény, hogy a közutakon számtalan tereptárgy és négykerekű gondoskodik arról, ne legyen sima a landolás, ezért a bukást lehetőleg el kell kerülni. Hiába csillog azonban a csúcstechnika a szalonokban, ha a motorosnak nincs kellő rutinja, az alatta feszülő lőerőkupac gyakorlatilag csak ide-oda rángatja, és idő kérdése, mikor következik be a korábban vázolt állapot, amikor a motor az oldalán, a vezetője pedig a hátán várja a folytatást.
Sajnos a motoros jogosítvány megszerzése közben nem lehet kellő rutint szerezni, ez hosszú évek tanulásával jár, ám a folyamatot remekül fel lehet gyorsítani néhány nagyon egyszerű trükkel. Ilyen például, ha a járgány és megfelelő védőfelszerelés beszerzése után elrobogunk egy motoros iskolába, ahol olyan dolgokat tanulhatunk, amelyek szó szerint életmentőek lehetnek egy-egy kiélezett szituációban. Magyarországon szerencsére egyre több ilyen iskola működik, igény szerint akár a versenypályán is kipróbálhatjuk magunkat, a rendőrmotorosok is rendszeresen tartanak rutinszerző kurzusokat, sőt, ha valakinek olyan típusú ambíciója van, még azt is megtanulhatja, hogy a két kerék közül az egyik időnként a levegőben legyen.
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0807/20080718motorosve2.jpg)
Ideális kezdő és tanulómotor a CBF 500
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A legújabb motoros iskolát a Honda magyarországi képviselete és SILverKart gokartközpont hozta össze, előbbi a motorokat és a szaktudást, utóbbi a helyszínt és az oktatókat biztosítja. A helyszín Budapest tizedik kerülete, azon belül is a Kozma u. 3-as szám. A jelentkezőknek gyakorlatilag csak magukat kell hozniuk, motort és védőfelszerelést biztosítanak, így nem kell attól rettegni, hogy kárt teszünk magunkban vagy a féltett paripánkban egy elnézett gyakorlat közben.
A géppark derék és őszinte igáslovakból áll: van egy kupac CBF 500 és 250, de akinek még ez is nagy lenne, az egy CG 125 nyergében szerezhet rutint. A motorokat hatalmas bukócsövekkel szerelték fel, kárt tenni bennük gyakorlatilag lehetetlen, ezt bizonyítandó az egyik oktató szándékosan fel is borult az iskola bemutatójára összecsődített újságírók előtt. A felbójázott aszfaltcsíkon meglehetősen egyszerűnek tűnő feladatokat (szlalom, kanyarodási technikák, lassú haladás, lejtőről való elindulás stb.) kell végrehajtani három különböző szinten, ám a gyakorlati próba során kiderült, az oktatók által játszi könnyedséggel bemutatott feladat elképesztő rutint és rengeteg gyakorlást igényel.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0807/20080718motorosve1.jpg)
A bukócsöveknek hála nem tehetünk kárt a motorokban
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A nyeregbe pattant motoros újságírók közül (beleértve engem is) senki sem tudta megcsinálni első körben a bóják közötti szűk nyolcast, hosszas próbálkozás után két kolléga tudta végül végrehajtani. A trükk pedig (így leírva) egyszerű: finoman állandó gázt húzunk, a sebességet meg a hátsó fékkel állítjuk be, miközben folyton oda nézünk, ahová menni szeretnénk. Ha ezt megtanuljuk, gyakorlatilag egy tízforintoson is meg tudunk majd fordulni, ami nem hátrány a városi közlekedésben.
A felbójázott pályán tehát nem a sebesség a lényeg, sőt vannak feladatok, ahol kifejezetten az a kívánatos, ha minél lassabban hajtjuk végre, a hangsúly azon van, hogy maximálisan uraljuk a motort, kihasználva annak olyan tartalékait is, amelyekről addig nem is álmodtunk. A dologban az a szép, hogy a suliban elsajátított technikákat egy elhagyatott parkolóban bármikor gyakorolhatjuk, és ha ügyesek és szorgalmasak vagyunk, előbb-utóbb eljutunk erre a szintre. A kétnapos kurzus díja 35 ezer forint, elvégzése még a rutinos rókáknak is javallott, kezdőknek egyenesen kötelező. Ha csak egy borulást megúszunk a frissen szerzett rutin miatt, már megérte, kettőnél egyenesen pluszban vagyunk és így tovább.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?