Belépő a nagyok közé - Yamaha FZ6 teszt

A Yamaha igazi "gazdaságos" motort hozott létre, amikor tavaly piacra dobta a hatszázas Fazer lebutított változatát. A gyengébb blokk és az olcsóbb alkatrészek ellenére az alap Fazer nagyon kezes lett, vagy ha úgy tetszik, maradt, mindent tud, amit egy csupasz hatszázas, szaladgálós motornak tudnia kell.

Egyedül csak a fejidom rontja el az összképet, de az nagyon
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Ízlés dolga, de nekem mindig is a szívem csücske volt valahol a Fazer-sorozat, már nagyon tetszett a kockaszemű ős-modell, az azt követő kihegyezett változat és a legutóbbi széria is, amely a jelek szerint a konkurencia érdeklődését is felkeltette, ugyanis az időközben megjelent csupasz hatszázasok igen sokat merítettek a Fazer formavilágából, ami talán a Suzuki GSR-re igaz a leginkább. Telitalálat a szív alakú első lámpa, a hullámzó formájú tank és aluváz, amelytől úgy fest a motor, mintha jól kidolgozott izmok lapulnának a fényezés alatt. Ugyancsak jól áll neki a farokidom alá felhúzott kipufogó, amely ugyan egy dobban végződik, mégis azt látja a külvilág, hogy két trombita kandikál ki a Fazer végéből. A motort végigvizslatva hamar feltűnhet, hogy a Yamahánál oda tudtak figyelni az olyan apró részletekre, hogy ne gagyi műanyag visszapillantók kerüljenek a motorra, hanem klasszikus formájú krómozott darabok. Az apró, csepp alakú indexek is jelzik, a szalonból kigurulva nem kell majd útba ejtenünk az első kiegészítőket és tuningfelszereléseket árusító boltot, hogy lecseréljük a gyár által elspórolt megoldásokat.

A harmonikus képet egyedül csak az otromba, ráadásul feláras extraként rendelhető plexi törte meg, amitől úgy nézett ki szegény tesztmotor, mintha egy péklapáttal jól orrba verték volna. A plexi nem mellesleg azért aszimmetrikus, mert a mögötte lapuló műszerfal is az, amely ugyan jól néz ki a digitális fordulatszámmérőjével, csak az a baja, hogy napsütésben alig látni, éppen mennyit pörög a motor. Valahol érezhették ezt a tervezők is, ezért a fedélzeti komputer nyomogatásával elő lehet csalogatni azt a funkciót, amikor a kis egérmoziban is nyomon lehet követni a fordulatszám alakulását számokon keresztül, de ez se túl szerencsés megoldás. Az ezres változaton, illetve az erősebb hatszázas Fazeren egyébként már orvosolták ezt a kis hibát, visszatértek az analóg fordulatszámmérőhöz. Ha már szóba került az erősebb, közel száz lóerős hatszázas Fazer, akkor lássuk, mitől kevesebb, illetve olcsóbb a gazdaságos kivitelű tesztmotorunk.

Dupla kipufogónak látszik, de valójában csak egy dob van a Fazer végében
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A legfontosabb változtatás, hogy a motorvezérlő elektronika átprogramozásával 20 lóerővel visszavették a csúcsteljesítményt, míg a nyomaték 52 Nm-re csökkent 63-ról. Szintén lényeges tényező, hogy a gyengébb Fazeren - a mai csupasz hatszázasokhoz képest - meglehetősen egyszerű, csak kétdugattyús fékek vannak, az viszont már elhanyagolható különbség, hogy a hátsó villa valamivel igényesebb az erősebb kivitelen. Ami a külsőt illeti, a csúcs Fazert a jobban osztott nyergéről és a már említett új műszerfaláról ismerheti fel az avatott szem, ám egy laikus számára teljesen egyformának tűnhet a kettő, így nem kell a 78 lovas verzióval szemlesütve ácsorognunk a piros lámpánál.

Sötétben jól látszik a műszerfal, napsütésben már kevésbé praktikus a digitális fordulatszámmérő
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Érdekes módon - bár tragikusnak hangzik a 20 lóerőnyi mínusz - az a helyzet, hogy a legtöbb forgalmi szituációban egyáltalán nem hiányzott a csúcsteljesítmény megnyirbálása. Ennek oka, hogy a városi cikázások és kisebb-nagyobb ingázások, utazások alkalmával csak a motor tudásának töredékét lehet kihasználni, akkor viszont meg teljesen mindegy, hogy 20 vagy 40 lóerő lapul még tartalékban a felsőbb fordulatszám-tartományban. A jól bevált Szentendre-Visegrád közötti kanyarvadászat során sem volt különösebb hiányérzetem, már csak azért sem, mert jóval erősebb gépeket lehetett a Fazerrel kerülgetni, egyedül csak a "tankra lapulós" autópálya-vágták során maradhatunk le a többiektől.

Annak ellenére, hogy az első villáról és rajta kókadozó egyszerű fékrendszerről süt, hogy a lehető leggazdaságosabb megoldásra törekedtek, szidni felesleges kukacoskodás lenne, ugyanis a vártnál jobban végzik dolgukat. Az első villa kifejezetten sportosra lett hangolva, csodát és rengeteg visszajelzést ugyan ne várjon senki, de egész jól lehet vele boldogulni. Aki ki tudja motorozni a futómű tartalékait, jogosan léphet majd a kettes szintre egy drágább motor nyergébe. A fék nem különleges, nem ezzel fogunk megtanulni első keréken gurulni, de a potenciális vevőkör nyilván nem is erre vágyik; a dolgos mindennapokra bőven elég, ráadásul nem fog elmenni a motor eleje, ha ijedtünkben hirtelen rámarkolunk a fékkarra.