Művelői szerint ez az utazás legszabadabb formája, de a kívülállók is legalább egyszer eljátszottak a gondolattal, hogy milyen jó érzés lenne két keréken száguldani a naplementébe. Az alábbi helyek ugyan nem a legolcsóbbak, de ha valaki vállalkozik rájuk, egy életre szóló élményben lesz része. Íme a legjobb motoros túrák képekben.
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0708/20070807hornethon8.jpg)
A legtöbb hazai motorosnak egyelőre állom a kaliforniai Mojave, a mongóliai Gobi-sivatag, vagy éppen a Nepált és Tibetet összekötő országút, de a kisebbség azon része, akik a megfelelő elszántság mellett rendelkeznek a szükséges anyagiakkal is, ma már itthon is találhat magának olyan utazási irodát, amely megszervezi az utat. Kérésünkre megszerzik számunkra a szükséges engedélyeket, biztosítják a szállást és a szervizt útközben, sőt, ha kell még a jól megszokott motort is a célállomásra szállíttatják.
A ilyen extrém motoros túrák némelyikén muszáj elviselni egy kísérőautó jelenlétét, ugyanis például a Góbi-sivatagban sokszáz kilométeren keresztül egyáltalán nincs benzinkút, s a kísérőautó szállítja a vizet és a túra idejére szükséges élelmet is. A kísérőkocsi sofőrje ugyanakkor ügyel arra, hogy ne vegye el a motorozás élményét ezért több kilométerrel lemaradva követi a motorosokat, s rádión tartja velük a kapcsolatot.
Izgalmas és élvezetes motoros túrát természetesen nem csak extrém környezetben lehet tenni, egy rövidebb túra például a toszkán dombokon ugyanúgy hatalmas élményt jelent. S hogy mennyire nem arról szól egy ilyen út, hogy minél rosszabb minőségű utakon poroszkáljanak a túrázók, Új-Zéland a tökéletes példa, ahol kiváló minőségű, de csekély forgalmú utakon a világ legszebb tájai érhetők el két kerékkel. A természeti látnivalók, a kaland és a kulturális élmények remek elegye lehet egy vietnámi motoros túra, aki pedig az elhagyott helyeket keresi, a Tűzföld lehet a legjobb választás. Korábbi cikkünkben a legjobb európai motortúrákat szedtük össze, most lássuk, néhány további európai útvonal mellett, a milyen helyek várnak a túrázókra tengerentúlon az Msnbc Travel motoros szakértőjének ajánlásával.
Vietnám

Kicsivel kell csak tovább merészkedni Thaiföldnél, hogy Dél-kelet Ázsia talán legizgalmasabb országába érkezzünk. Bár nem elsősorban, mint motortúra helyszín ugrik be először az ország, meglepően sok lehetőség nyílik a motorozásra. Igaz ugyan, hogy a 90 százalékot kitevő importvámok miatt szinte képtelenség igazán jó márkájú gépet bérelni, de ez aligha jelent gondot, hiszen a legtöbb úton 60 km/h a legmagasabb megengedett sebesség (ez csak néhány helyen emelkedik egészen 80 km/h-ig). Ezért a mindenhol rendelkezésre álló orosz Minszkekkel, vagy az országszerte általánosan használt 175-ös Hondákkal kell megbirkózni az észak-vietnámi hegyvidék útjaival. A túrákra egyénileg és csoportosan is lehet jelentkezni.
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Csajos német a férfias brit ellen - Audi Q3 - Range Rover Evoque összehasonlító-teszt
Hiába azonos a méretük, hiába prémium szabadidő-autó mindkettő, különbözőbb alig lehetne a tavalyi év két SUV-újdonsága, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque.
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.