Egy meglehetősen furcsa formájú, de annál praktikusabb robogót mutatott be a Párizsi Autószalonon a Peugeot. A HYmotion3 compressor nevű szerkezet hibrid hajtást kapott, ráadásul tetejével pont a robogók egyik legnagyobb hátrányát küszöböli ki: nem lehet rajta megázni.
Néhány éve a BMW árult hasonló formájú robogót C1 néven, igaz, annak csak két kereke volt, azonban a három kerék sem számít forradalminak a motorok között, ugyanis az olasz Piaggio-csoport számos háromkerekű járgányt kínál. Amivel a Peugeot robogója többet tud a fent említett konkurenseknél, az a fejlett hibridhajtása, amellyel takarékosabban és nem utolsósorban jóval kevesebb károsanyag-kibocsátással tud közlekedni a zsúfolt nagyvárosokban.
A robogó HYmotion nevű technikája - amely a Párizsi Autószalon más Peugeot-járműveiben is szerepel - ugyanazt a kompresszoros benzinmotort tartalmazza, amely a Peugeot Satellis robogót is hajtja. Teljesítménye 20 lóerő és a hátsó kerékre hat, míg az egyenként 3 kilowattos villanymotorokat az elsőkben helyezték el, így összesen mintegy 29 lóerő áll rendelkezésre. Ez nagyjából egy 400 köbcentis robogó teljesítményének felel, ugyanakkor a Peugeot járműve mindössze 2 literrel beéri 100 kilométerenként.
Az első kerekekbe épített elektromos motorok egy lítiumion akkumulátorból nyerik az energiát. Az első és a hátsó hajtómű között nincs mechanikus összeköttetés, mindent elektronika felügyel és szabályoz. A HYmotion3 compressor háromféleképpen üzemelhet: elektromos módban elinduláskor, 10 km/óráig terjedő kis, állandó sebességnél és lassításkor használható, kizárólag benzines módban, nyílt úton, állandó sebességnél működik, amikor optimális hatékonysággal dolgozik a motor, illetve létezik egy hibrid üzemmód is, amikor együtt dolgozik a villany- és benzinmotor, erre erős gyorsításkor, illetve síkos úton lehet szükség az összkerékhajtás miatt.
Az egyelőre csak tanulmányként bemutatott robogó formája meglehetősen futurisztikus lett, így ha lesz belőle szériaváltozat, azon vélhetően nem diódák világítanak majd, továbbá nyilván hagyományos visszapillantókat használnak a prototípuson használt kamerák és képernyők helyett. Szintén nem elhanyagolható szempont, hogy a háromkerekű járgány Franciaországban B kategóriájú jogosítvánnyal vezethető, amiből vélhetően nem lesz semmi, ha nálunk is megjelenik a Peugeot robogójának szériaváltozata.
![]() |
![]() |
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Csajos német a férfias brit ellen - Audi Q3 - Range Rover Evoque összehasonlító-teszt
Hiába azonos a méretük, hiába prémium szabadidő-autó mindkettő, különbözőbb alig lehetne a tavalyi év két SUV-újdonsága, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque.
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.