Idén némileg változott a legnagyobb európai motoros újságok által szervezett Masterbike nevű megmérettetés, mert egy új kategóriában eresztették egymásnak a legújabb ezres sportmotorokat. A Master Superbike nevű viadalt az Aprila RSV4 nyerte.
Az idei Masterbike összehasonlító versenyt rendhagyó módon az egyes kategóriákban külön-külön rendezték meg. A hatszázas kategóriát már korábban megnyerte a felfrissített Triumph 675 Daytona, míg az ezres négyhengeres kategóriát az új GSXR 1000-es. A V2-es kategóriát nem rendezték meg, helyette Misanóban a Mastersuperbike derbire került sor, ahol összeeresztették az egész ezres mezőnyt.
Ennek elsősorban az volt az oka, hogy sem az új Aprilia RSV4-et, sem pedig a BMW S 1000 RR-t nem akarták kihagyni a versenyből. Végül ez a cél csak félig teljesült, a BMW ugyanis csak nyártól lesz elérhető és a bajorok nem vállalták a megmérettetést. A szabályokban fontos változás volt, hogy ezúttal minden gyártó a saját választása szerinti, utcán is engedélyezett, sportgumit tehetett a motorjára, slicket és kifejezetten pályagumit tehát ezúttal sem. Csak az érdekesség kedvéért: a Yamaha Michelint használt, a Honda és a Suzuki Bridgestone-t, míg az olaszok Pirellit.
A nyolc szupersportgépet (Aprilia RSV4, Suzuki GSXR, Ducati 1198, Yamaha R1, KTM RC8, Honda CBR 1000 RR, Kawasaki ZX10R, MV Agusta F4) a misanói versenypályán eresztették egymásnak, ahol szokás szerint nem csupán a köridőket mérték, hanem különböző szempontok szerint pontozták őket a különböző országokból hívott újságírók és versenyzők. Külön-külön értékelték, az erőforrást, a váltót, a fékeket, az ergonómiát és a kezelhetőséget, valamint a szubjektív benyomás is szerepet kapott. A köridők alapján az Aprilia bizonyult a leggyorsabbnak, ami egy teljesen új modell esetében különösen jó eredmény, az meg már csak hab a tortán, hogy a pontversenyben is az RSV4 győzött egy hajszállal a Suzuki GSX-R előtt. A pontverseny harmadik helyén a Ducati és a Honda végzett, ez utóbbi érdekessége, hogy az új elektronikus ABS-szel szerelt tesztmotor vett részt a viadalban.
|
A legjobb köridők: |
A pontverseny eredménye: |
|
|
1. |
Aprilia RSV4 - 1.45,367 |
Aprilia 9.3 |
|
2. |
Suzuki GSXR 1000 - 1.46.500 |
Suzuki 9.2 |
|
3. |
Honda CBR 1000 RR C-ABS 1.46.866 |
Honda 9.1 |
|
4. |
KTM 1190 RC8 R 1.46.966 |
Ducati 9.1 |
|
5. |
Kawasaki ZX10R 1.47.067 |
KTM 8.9 |
|
6. |
MV Agusta F4 1078 RR 1.47.234 |
Kawasaki 8.9 |
|
7. |
Ducati 1198S 1.47.234 |
Yamaha 8.9 |
|
8. |
Yamaha R1 1.47.733 |
MV 8.8 |
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Csajos német a férfias brit ellen - Audi Q3 - Range Rover Evoque összehasonlító-teszt
Hiába azonos a méretük, hiába prémium szabadidő-autó mindkettő, különbözőbb alig lehetne a tavalyi év két SUV-újdonsága, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque.
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.