Hangtalan suhanás - konnektoros BabettaNógrádi Attila2010. 03. 09., 23:00Óceánkék metálfényezés, kissé szokatlan forma, zéró emisszió - a jól ismert 207-es és 210-es mellett íme egy Magyarországon továbbfejlesztett Babetta: az elektromos.
Azt, hogy a benzinkorszak a finisébe fordult, mi sem jelzi jobban, hogy egy ügyes kezű Babetta-tulajdonos is fityiszt mutatott a szív-sűrít-kipufog szentháromságnak, és benzinről elektromos áramra váltott. Az "óceánkék metál" színű járgányra egy használt járműveket kínáló oldalon találtunk, és természetesen nem bírtuk ki, hogy ne hívjuk fel a gazdáját, aki elmondása szerint nehéz szívvel, de anyagi okok miatt kénytelen megválni a jövőbe mutató járgányától, amit fizetségként kapott egy munkájáért. Mivel ő a harmadik tulajdonos az átépítés óta, így a környezetbarát fejlesztés részleteibe nem tudott minket beavatni, annyit azonban kinyomozott, hogy az elektromos Babetta hajtásláncát, tehát az elektromos motort, a "gázkart", a vezérlőt, átalakítót és az akkumulátorokat egy budapesti nagykereskedésből rendelték, az átalakítást pedig házilag oldották meg.
A kétütemű motor helyére egy acéllemezekből összehegesztett dobozt szereltek, amely nem kevesebb mint hat darab 12 voltos zselés akkumulátort rejt. Innen kapja az energiát a hátsó kerék agyába épített elektromos motor, amely - használattól függően - mintegy ötven kilométerig bírja. Az akkumulátorok töltöttségi szintjét a műszerfalról követhetjük nyomon, amely egyben a fényszóró szerepét is betölti, ráadásul hagyományos izzó helyett LED-ek garmadája világítja utunkat. Bár a Babetta állapota korántsem volt makulátlan és akadt rajta még csinosítanivaló bőven, látszott, hogy gondosan megtervezték az átépítését, amit ha nem is túl igényesen, de roppant leleményesen végeztek el.
Ami a menetteljesítményeket illeti, gyorsulásban és végsebességben simán hozza egy benzines Babetta színvonalát az elektromos, ráadásul mindezt füst és zaj nélkül. Mivel robogóból elektromos kerékpárrá vált a masina, a bukósisak viselése nem kötelező a vezetéséhez, csupán erősen ajánlott. Bár jelenlegi tulajdonosa szerint városban ennél takarékosabban nem igazán lehet motorizáltan közlekedni, anyagi okok miatt mégis kénytelen megválni az óceánkék metál Babettától, amely jelenleg Kecskeméten várja konnektorokban bővelkedő új gazdáját. RSSHírlevélÍrjon nekünk!OldaltérképArchívumMédiaajánlatImpresszumAdatvédelem[origo]T-OnlineOK.hu
iWiW[freemail]track.huG-PortalVidea Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva |
Hadüzenet Japánnak - BMW S 1000 RR tesztVersenypályára termett a BMW vadonatúj szupersportmotorja, az S 1000 RR. Hírgarázs legfrissebb
Blogoljon velünk!Legolvasottabb cikkekLegolvasottabb cikkek |
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static6.origos.hu/i/1003/20100308elektromo5.jpg)
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static4.origos.hu/i/1003/20100308elektromo3.jpg)


