XXX-re kereszteltek egy autópályát Kínában

Vágólapra másolva!
Természetesen nem azért kapta az út a fura nevet, mert csak 18 éven felüliek használhatják. 
Vágólapra másolva!

A pornó nemzetközi jelzéseként használatos három x helyett eredetileg egy kínai pártfőnök nevét kapta volna az út. Ám a döntnökök nem tudtak megegyezni, hogy kiét, ezért elhalasztották a névadást, és csak ideiglenesen nevezték el XXX-re a létesítményt, a végleges névválasztásról viszont megfeledkeztek.

Az út azután a pornográfiát sugalló névvel szerepelt az összes hivatalos terven, és három x-es táblákkal jelölték a kínai mellett angolul is. Az illetékeseknek csak ekkor jutott eszükbe, hogy elfeledkeztek a rendes névadásról, ám akkor már egyikük sem akarta vállalni a hibázás kellemetlenségeit és nem változtattak az XXX-en.

Csakhogy annyira megtetszettek a "pornós" úttáblák egy fotósnak, hogy hamarosan felkerültek az internetre. Ezek után már kénytelen volt az illetékes tartományi önkormányzat elismerni vétkét, bevonni a táblákat és még köszönetet is mondani a fotósnak, hogy rávilágított a hibára.