Japán úr az olasz izomagy ellen - Honda CB 1000 R és Aprilia Tuono 1000R összehasonlító teszt

Előrebocsátom, hogy nem lehet teljesen objektív a véleményem, tekintettel arra, hogy alapvetően V2-es és olaszmotor-párti vagyok. A Tuono és CB 1000 összecsapás azonban számomra inkább olasz kontra japán iskola. Annyi kivétellel, hogy a megbízhatóságot nem lehet ez esetben a japán mellett felvonultatni, mivel az Aprilia ezen a téren nem marad alul (néhány honfitársával ellentétben). Jelen helyzetben - mivel nagyjából egy árkategóriát képviselnek - még azt sem lehet elsütni, hogy "de annyi pénzért (amennyibe az olasz kerül) milyen motort lehet építeni ebből (a japánból)?"..

Annak idején ajándékba járt két Akrapavic-dob a Tuonóhoz

Esztétika. Szubjektív, hogy nekem az Aprilia tetszik. Az viszont egyértelműen eldönthető, hogy az olaszok sokkal körültekintőbben (és valószínűleg nem elsődlegesen a költséghatékonyságot szem előtt tartva) választottak alkatrészeket, mint a japánok. Kezdve a felső villahíddal, egészen a lengőkarig, a Tuonónak szinte minden alkatrésze sokkal szebben megmunkált darabnak tűnik. Nem értettem - bár erre állítólag van tudományos magyarázat -, hogy egy ilyen drága motoron, mint a CB, miért nincs fém fékcső. A Honda vélhetően az igényes hasított bőr üléshuzattal próbál mindenkit levenni a lábáról, ami szép is, csak rendkívül furcsán hat a többi alkatrész színvonalához mérten. Egy MV Agustán nagyon jól mutatna, de ezen a motoron inkább olyannak hat, mint amikor az 1,6-os Golfra ráteszik a 18-as háromrészes felniket.

Blokk. Mivel én V2-párti vagyok, ezért nekem az Aprilia jobban tetszik, de sok kivetnivalót nem találtam a Honda blokkjában sem.

Fékek. Egyértelmű az Aprilia előnye. A Hondán ugyan ABS is van, a fékhatás és az adagolhatóság mégsem közelíti meg a Tuono radiális féknyergei által nyújtott teljesítményt. Ezt rögtön az első kanyarban megtapasztaltam, amikor átültem a Tuonóról a Hornetre, amelyen - az első kerék megcsúszása nélkül ugyan - majdnem kiegyenesítettem az ívet.

Futómű és váz. Ezen a téren a legszembetűnőbb a különbség a két motor között. Az olaszoktól a szokásos kemény, feszesre hangolt, ugyanakkor stabil futóművet kapjuk, amelynek köszönhetően még véletlenül sem fordulhat elő, hogy ne vegyük észre, ha például elütöttünk egy földigilisztát az úton. A japánok szótárából pedig úgy tűnik, valaki kitépte azt a lapot, amelyen a "visszajelzés" bejegyzés szerepelt. Ettől még a Hondával majdnem ugyanolyan gyorsan lehet közlekedni, mint a Tuonóval, sőt esetenként gyorsabban is, mivel a Honda - az Apriliával ellentétben - nem bizonytalanítja el az embert a hazai utak minőségéről nyújtott cenzúrázatlan beszámolójával..

Tuonóval meg kell tanulni együtt élni

Nekem egy bajom van a japán motorokkal általában. Az ember már az első alkalommal úgy tud menni velük, mintha már  tízezer kilométert motorozott volna rajtuk, és ennek megfelelően a maximálishoz közeli teljesítményt tud kihozni magából pár kilométer után. Ugyanakkor innen már nincs út felfelé, legalábbis nem sok.

Az olaszokat ezzel szemben általában szokni kell, játszadozni kell a futóművel - ezeken ugyanis olyan futómű elemek vannak, amelyeken az állítgatás eredménye ténylegesen érezhető is - kiismerni a tulajdonságait, viselkedését. Az olasz motorok esetében beszélhetünk egy tanulási görbéről, ami rengeteg örömet tud okozni, mivel sok későbbi sikerélményt rejt magában. Valójában az is nézőpont kérdése, kinek melyik karakter tetszik jobban, hiszen sokan pont ezért a jelleg(telenség)éért szeretik jobban a japán motorokat. Ezt a rövid véleményt zárhatnám tehát azzal a hazai összehasonlításokban megszokott "váratlan fordulattal" is, hogy mindkét motor nagyon jó (ami igaz is), és bárki bármelyiket választja, nem járhat rosszul. Én a Tuonót választanám.

Lukács Ádám