Két új sportmotor a Suzukitól

Vágólapra másolva!
Az október elsején kezdődő Párizsi Motorkiállításon debütált a Suzuki két felfrissített sportgépe, a 600-as és 750-es GSX-R.
Vágólapra másolva!

A japán motorgyár végre hivatalos fotókat és adatokat adott közre 600 és 750 köbcentis sportmotorjairól, amelyek teljesen átalakulnak a 2006-os szezonra. Ahogyan azt már sejteni lehetett, a két kisebbik GSX-R hasonló külsőt kapott, mint a tavaly debütált ezres változat, így csak az eltérő fényezésekről és kipufogókról lehet majd felismerni a különböző modelleket. Érdekes és szokatlan megoldás az új GP-stílusú kidörrenő, amely egy pici csonknak hat a korábbi modelleken megszokott hurkatöltőkhöz képest. Némi szemfényvesztés azért van a dologban, ugyanis a rendszer nagy részét a motor hasa alá rejtették, ami persze biztos praktikus meg szép, de megnehezíti a tuningdobok későbbi felszerelését.

Műszakilag is jelentősek a változtatások: az új 750-es például kisebb átmérőjű dugattyúkat, ám hosszabb löketet kapott, így maradt a 749 köbcentis lökettérfogat, de változott - feltehetően a nagyobb nyomaték érdekében - a motor karakterisztikája. Mindkét modell esetében módosítottak az első futómű dőlésszögén, de új a hátsó lengővilla és a váz is. Ha megnézzük a Magyar Suzuki Rt. által kiadott adatokat, láthatjuk, hogy némileg kompaktabbak lettek a motorok: csökkent az ülésmagasság és a motorok magassága is, a hosszabb lengővillának köszönhetően viszont nőtt a tengelytáv. A fékeket nem érték komolyabb beavatkozások, "mindössze" nagyobb első tárcsák (310 mm-es) kerültek az új gixxerekre. Sajnos a motorok teljesítményéről még nem közölt részleteket a Suzuki, ám egyes források 121-123 lóerős teljesítményt emlegetnek a 600-as változat esetében, míg a 750-esnél 152 lóerős csúcsteljesítményt "jósolnak".

Műszaki adatok

Típus: Suzuki GSX-R 750
Motor: soros 4 hengeres, injektoros
Lökettéfogat: 749 köbcenti
Furat x löket: 70 mm x 48,7 mm
Tank kapacitás: 17 l
Hosszúság: 2040 mm
Szélesség: 715 mm
Magasság: 1125 mm
Tengelytáv: 1400 mm
Ülésmagasság: 810 mm

Műszaki adatok

Típus: Suzuki GSX-R 600
Motor: soros 4 hengeres, injektoros
Lökettéfogat: 599 köbcenti
Furat x löket: 67 mm x 42,5 mm
Tank kapacitás: 17 l
Hosszúság: 2040 mm
Szélesség: 715 mm
Magasság: 1125 mm
Tengelytáv: 1400 mm
Ülésmagasság: 810 mm