Fenyegetett főrendek



Avatatlan szemmel észre sem lehetett venni, ám a keddi trónbeszédére II. Erzsébet királynő a megszokottnál valamivel kevesebb (51 helyett csak 37) cifra című és öltözékű udvaronccal vonult be a Lordok Házába. A monarchia modernizálódására azonban igazából az uralkodó által rezzenéstelen arccal felolvasott, a szöveg közepe táján elhangzott mondat utalt: „törvény kerül benyújtásra, amely megvonja az örökletes főrendektől a jogot, hogy a Lordok Házában üljenek és szavazzanak".

Meghirdetvén a születési jogon főrendek menesztését, Blair munkáspárti kormánya tagadhatatlanul megtette az első lépést a demokráciába mégsem illő tradíciók felszámolására. Ez persze mint minden politikai indítékú javaslat is (hiszen az öröklött lordi címek hétszázhatvan birtokosából alig másfél tucat húz a Labourhöz, két tucat a liberálisokhoz, a többi tagadhatatlanul és megérthetően tory), inkább társadalmi tényként zavaró, mintsem hatalmilag, hiszen a lordok csupán késleltethetik (visszaküldve újbóli megfontolásra) az alsóházi döntéseket. Ha csak a - kormányok által - kinevezett főrendek és a 26 főpap marad, jóval kisebbé válik a konzervatívok fölénye. S mivel Hague már a trónbeszéd utáni alsóházi ülésen megvádolta Blairt, hogy a lordoké helyett a „Haverok Házát" akarja létrehozni munkáspárti kinevezések sorával, elemzők biztosra veszik, hogy a kormányfő lemond majd e kizárólagos jogáról, s belemegy társadalmi javaslattevő bizottság létrehozásába (továbbá törvénye nem nyúl hozzá a Lordok Házából „kiűzöttek" egyéb címeihez és jogaihoz). Nagyvonalúságra már csak azért is szüksége lesz a kormányfőnek, hogy az örökletes lordok utóvédharca minél rövidebb ideig tartson. A trónbeszédben előterjesztett huszonkét modernizációs törvény, megannyi fontos társadalmi programmal elakadhat a makacskodó Lordok Házában, s amennyiben bekövetkezik a sokak által jósolt gazdasági visszaesés, Blair erőit a főrendek és az őket pártoló alsóházi toryk lekötik ezen a voltaképpen jelképes és mellékhadszíntéren. Ilyen tradíció elleni háborúskodásra csakis olyan politikus szánhatja rá magát, aki hosszú távon remél hatalmon maradni: megéri vállalni a jövő esztendő csatáit, hogy a Labour később ne ennyire ellenpárti Lordok Házával számolhasson. De éppen a főrendek kiakolbólítására vállalkozván, a Blair-kormány programja jellegzetesen új Labour: erős a szándékban, gyenge a részletekben, ha úgy tetszik, minimális a korábbi munkáspárti elképzelésekhez képest. Meglátszik rajta, hogy a kormányfő számít a kilencszáz éves hagyományos jogokhoz körömszakadtáig ragaszkodó lordok akadékoskodására. Blair az alsóházi vitában közölte, véget kell vetni „törvényhozásunk egyik fele feudális dominanciájának a tory párt részéről, amely isteni jogot formál az ország kormányzására". Vagyis e politikai hadüzenet nemcsak a főrendeknek szólt.