Albright Kínában - emberi jogok



Madeleine Albright hétfőn kezdődött kétnapos kínai látogatásán bírálta vendéglátóit az ellenzékkel szembeni bánásmód miatt.

Az amerikai külügyminiszter ugyanakkor biztosította Pekinget, hogy Washington ezt a kérdést nem köti össze a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) való kínai csatlakozás ügyével. Az amerikai diplomácia vezetője hétfőn érkezett kétnapos látogatásra Pekingbe. Megérkezése után már közös asztalhoz ült kínai kollégájával, Tang Csia-hszüannal. Albright kifejtette, hogy a kínai ellenzékiekkel szembeni erőszakos fellépés, a letartóztatások és bebörtönzések ügyét fel fogja vetni a Csu Zsung-csi miniszterelnökkel folytatandó tárgyalásokon. "Mint ahogy Clinton elnök is már több alkalommal elmondta: nagyon fontos, hogy Kína a jó oldalra kerüljön a történelemben" - közölte Albright. Tang Csia-hszüan viszontbírálattal illette vendégét. Kifejtette, hogy szerinte a Kínával kapcsolatos vádakat az Egyesült Államokban tevékenykedő "Kína-ellenes elemek maroknyi csoportja" gerjeszti. Figyelmeztette Washingtont, hogy az e téma mentén történő konfrontálódást Peking saját belügyeibe való beavatkozásnak tekinti. "Mi mindig is elleneztük az emberi jogok kérdésének túlpolitizálását" - mondta a kínai külügyminiszter.
Albright és Csu-Zsung-csi miniszterelnök találkozóján szóba került a kétoldalú kereskedelem, és az amerikai deficit lefaragása is.
(MTI)