Schröder a hivatalos SPD-elnökjelölt

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Gerhard Schröder német kancellárt hivatalosan pártelnöknek javasolta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöksége - jelentette be pénteken Gerhard Glogowski, az alsó-szászországi tartományi kormány miniszterelnöke.

Az SPD-elnökség jelen levői tagjai közül 23 voksolt Schröderre, 6 ellene szavazott, és hárman tartózkodtak. Schröder kancellár pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy "elfogadta" az SPD elnöki tisztségét. "Elfogadtam, hogy az SPD programjának alapvető elvei átkerüljenek a politikai valóságba" - idézte a kancellárt az AFP. Schröder hozzátette: Oskar Lafontaine pénzügyminiszteri tisztségből történt távozása után nem kerültek veszélybe sem a kormányprogram, sem a koalíciós szerződés alapelvei. A kancellár szerint a bonni kormány jól dolgozott, és a jövőben még jobban fog dolgozni.
(MTI)

Ajánló: