Fogytán a NATO-rakéták - az USA menekülteket vesz fel<br/>

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok húszezer koszovói albán menekültet fogad be ismertette az USA döntésé. Al Gore amerikai alelnök Ellis Island-i beszédében, a bevándorlók szigetén. Ez a hely volt a századelőn 12 millió bevándorló számára a "zsilipkapu" az újvilágba.
Vágólapra másolva!

Elis IslandWashington eredetileg a kubai guantanamói amerikai támaszponton helyezte volna el a húszezer menekültet, de a nemzetközi bírálatok miatt most úgy döntött, hogy ennyi embert hajlandó beengedni az Államok területére. Elsősorban azok kerülhetnek fel a listára, akiknek rokonai élnek Amerikában.

Eközben folyik tovább a NATO Jugoszlávia elleni légi offenzívája. A Pentagon - hogy ne fogyjon ki a hagyományos robbanótöltettel ellátott, légi indítású menőverező robotrepülőgépekből - szerdán 41,3 millió dollár értékű szerződés keretében megrendelte a Boeing cégtől 95 darab nukleáris robbanófejjel ellátott ilyen eszköz átalakítását hagyományos töltetűvé. Eddig több tucat ilyen robotrepülőgépet használtak fel a Jugoszlávia elleni akciók során, és jelenleg száznál kevesebb van az amerikai haderő birtokában.

A jugoszláv fővárosban csütörtökön 0 óra 34 perckor megszólaltak a légiriadót jelző szirénák, s ezzel szinte egy időben erős robbanások hallatszottak a Belgrád melletti batajnicai katonai repülőtér irányából.
A robbanások sokkal erősebbek voltak, mint amelyeket a repülőtér ellen korában intézett támadások során lehetett hallani - idézte batajnicai lakosok véleményét a Tanjug jugoszláv hírügynökség.

Az elhúzódó katonai fellépés kezdi éreztetni negatív hatását az amerikai közvéleményben. A Pew közvéleménykutató központ által szerdán közzétett felmérés adatai szerint 56 százalékosra zuhant Bill Clinton "elfogadottsági mutatója". Ez az elmúlt két év legrosszabb adata az elnök számára: a mutató a Lewinsky-botrány legmélyén sem süllyedt 59 százalék alá.

A Koszovó körüli válság békés rendezésének kilátásai eközben a legkevésbé sem körvonalazódnak, hiszen ha lennének erre utaló jelek diplomáciai körökben, akkor az oroszok aligha mondták volna le a részvételüket a hét végén Washingtonban tartandó NATO-, illetve békepartnerségi csúcsértekezleten. Egy majdani rendezési modell lehetőségeit boncolgatva, Madeleine Albright amerikai külügyminiszter szerdán a kongresszusban kerek perec elvetette Koszovó esetleges területi kettéosztásának gondolatát, de megfontolásra érdemesnek nevezte a tartomány nemzetközi védnökség alá helyezésének ötletét.

UNHCRA Jugoszláv Szövetségi Köztársaság montenegrói tagköztársaságának több ezer albán származású polgára Albániába menekült a jugoszláv hadsereg egyre fenyegetőbb közelségű etnikai tisztogatása elől - közölte szerdán este Albániában az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). Szerdán 3000 montenegrói és 1500 koszovói albán érkezett az albániai Skodra településre - jelentette Mubashir Ahmad, az UNHCR munkatársa a helyszínről. A szerbiai Koszovó tartományból több mint 70 ezer albán menekült a montenegrói tagköztársaságba a NATO légi csapásainak kezdete óta - írta az AFP. Az eredetileg alig 640 ezer lakosú Montenegró törékeny egyensúlyát egyfelől a menekülttömegek ellátása, másfelől a Belgrádból és a Montenegróban állomásozó jugoszláv katonaság részéről kifejtett nyomás fenyegeti. A koszovói menekültek, illetve a montenegrói albán családok egy része - április eleje óta 20 ezer ember - a helyzet rosszabbodásától tartva Albániába menekült tovább.

Bill Clinton amerikai elnök és Tony Blair brit kormányfő szerda este Washingtonban megvitatták a koszovói helyzetet, hogy lehetőleg egységes álláspontot tudjanak képviselni a hét végén tartandó NATO-csúcsértekezleten.
A Jugoszláviával szemben tervezett további lépések között szerepel a gazdasági tiltó intézkedések megszigorítása, ezen belül elsősorban az olajszármazékú üzemanyag további beáramlásának lehetetlenné tétele. E kérdésben az Egyesült Államok és az Európai Unió együttműködése szükséges a tervezett lépés eredményességéhez. Brit részről kormányzati illetékesek igyekeztek lehűteni azokat a várakozásokat, amelyek szerint Blair azért utazott Washingtonba, hogy meggyőzze Clintont a NATO szárazföldi beavatkozásának szükségességéről.

Szlobodan Milosevics a KHOU-TV nevű houstoni helyi televíziónak adott interjút. A jugoszláv elnök nem tudott semmi újat mondani a világnak, még mindig a NATO számlájára írja a menekültáradatot országában. Tagadja az etnikai tisztogatást. A macedón területen fogságba esett három amerikai katona ügyében ígéretet tett: nem eshet bántódásuk, hiszen a genfi egyezmény előírásaival összhangban bánnak velük.

(MTI)