Washington Moszkva további közvetítését szeretné <br/>

Vágólapra másolva!
A NATO-csúcsértekezlet után tartott amerikai sajtóértekezleten elmondták, hogy Jelcin kérésére a két elnök hosszas telefonbeszélgetést folytatott. Jelcin tájékoztatta partnerét arról, hogy milyen eredményeket hozott Viktor Csernomirgyin balkáni különmegbízott belgrádi közvetítési kísérlete. Clinton pedig elmondta, hogy a NATO nem találja elegendőnek az eredményeket a Jugoszlávia elleni légi csapások lellításához.
Vágólapra másolva!

Viktor Csernomirgyin szerint Szlobodan Milosevics jugoszláv államfő beleegyezett a nemzetközi békefenntartó erő fogadásába, de nem nyilatkozott a NATO többi követeléséről.
Clinton nem hagyott kétséget afelől, hogy a NATO nem találja elegendőnek az eredményeket a Jugoszlávia elleni légi csapások lellításához. Az amerikai elnök ezzel együtt azt is kifejtette: a NATO egységesen áhítja, hogy Moszkva játsszon továbbra is konstruktív szerepet a rendezési lehetőségek keresésében.
A sajtótájékoztatón Madeleine Albright külügyminiszter bejelentette: Oroszországba utazott Strobe Talbott külügyminiszter-helyettes, hogy további tárgyalásokat folytasson az orosz vezetéssel. Albright szerint nagyon fontos, hogy fenntartsák a kapcsolatokat Moszkvával.
Sandy Berger amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó szerint a két vezető beszélgetésén nem került szóba közvetlenül a NATO által úgymond jóváhagyott olajembargó. "Jelcin azonban tökéletesen tudatában van, hogy milyen döntések születtek Washingtonban" - mondta. "Az orosz elnök nem jelezte, hogy nem tartja be az embargót, viszont megismételte, hogy Oroszország nem kíván belekeveredni a konfliktusba" - tette hozzá.
Clinton, aki a sajtótájékoztatón kijelentette a szövetség nem engedi a válság kiterjedését a szomszédos országokra. "A NATO válaszolna a szomszédokat érő bármilyen fenyegetésre" - mondta az elnök.

(MTI)