Meciar alibit igazolt Lexának<br/>

Vágólapra másolva!
Vladimír Meciar volt szlovák kormányfő azt állítja, hogy Ivan Lexa volt titkosszolgálati igazgató a kormányülésen volt, amikor az ifjabb Kovácot elrabolták. Lexát ugyanis többek között Kovác elrablásában való bűnrészességgel vádolják, és vizsgálati fogságban tartják.
Vágólapra másolva!

Vladimír Meciar volt szlovák kormányfő ismét megerősítette, hogy az ifjabb Kovác elhurcolásának napjára kész alibit igazolni Ivan Lexának, a titkosszolgálat volt igazgatójának. Lexát, valamint több egykori munkatársát azért tartják vizsgálati fogságban, mert egyebek között a volt államfő fiának elhurcolásában való bűnrészességgel gyanúsítják.
A Novy Cas című lapban Meciar azt állította, hogy az ifjabb Kovác elhurcolásának napján Ivan Lexa a kormányhivatalban tartózkodott, mert bekérették az akkor folyó kormányülésre. Mire odaérkezett, a téma lekerült a napirendről, de ezt Lexával senki sem közölte, így a titkosszolgálati igazgató – a délelőtti elhurcolás idején - a kormányhivatalban várakozott.
"Számomra teljesen valószínűtlennek tűnik az a változat, hogy az elhurcolást Lexa vezérelte volna", így Meciar.
Jaroslav Ivor, az országos nyomozóhivatal igazgatója megerősítette: valószínű, hogy az elhurcolás ügyében folyó nyomozás során Vladimír Meciart tanúként fogják kihallgatni. Ivor nem tagadta: a nyomozókat is meglepte, amikor Meciar először ígért alibit Lexának.

(MTI)