Lexa ügyvédei panaszt tettek<br/>

Vágólapra másolva!
Ivan Lexa volt titkosszolgálati vezető ügyvédei szerint törvénysértések történtek Lexa mentelmi jogának megvonása és kiadatása során.
Vágólapra másolva!

Az ifjabb Michal Kovác erőszakos elhurcolásával gyanúsított Ivan Lexa volt szlovák titkosszolgálati vezető ügyvédei Pozsonyban ismertették kifogásaikat a Lexa elleni vádak és a vizsgálati fogságban tartott védencükkel való bánásmód miatt.
Lexa három védője szerint a nyomozóhivatal alkotmány- és jogellenes cselekményeket követett el védencük ellen, és a Lexa mentelmi jogának megvonása, kiadatása során a parlament sem járt el megfelelően. Úgy ítélik meg, hogy a Lexa kiadatását célzó kérelem benyújtásában nem a nyomzóhivatal volt illetékes.
Bejelentették, hogy Lexa jogainak megsértése miatt alkotmánybírósághoz fordultak, ügyészségi panaszt tettek, és panaszt emeltek a vizsgálótiszt, az őrizetbe vételről rendelkező bíróság eljárása ellen is. Kérték, hogy a nyitrai büntetésvégrehajtási intézetben őrzött Ivan Lexa televíziót nézhessen, rádiót hallgathasson, hozzáférhessen a parlamenti anyagokhoz, és látogatókat fogadhasson a vizsgálati fogságban.
A sajtótájékoztatón a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) szóvivője ismertette Lexa rokonainak állásfoglalását.
A hozzátartozók szerint Ivan Lexa ellen "politikai megrendelésre indított eljárás folyik, és azért tartják őt őrizetben, hogy ne lehessen befolyással a közvéleményre".
A rokonok bírálták a sajtót, amely szerintük Lexa ügyéről nem tájékoztat tárgyilagosan, valamint a börtön vezetését, amiért Lexa a 2x3 méteres cellájában nem tarthat televíziót és rádiót, és a heti egyszeri zuhanyozásnál többet nem engedélyeznek neki.
Ivan Lexa az engedélyezett séta idején már nem hagyja el a celláját, mert amikor ezt először megtette, a rabtársai durván sértegették.

(MTI)

Korábban:

1999. 04. 27.