Hajnalban földrengés rázta meg a déli határvidéket<br/>

Vágólapra másolva!
A Richter-skála szerinti 5,5-ös erősségű földrengés rázta meg Belgrádot és Újvidéket péntek hajnalban. A földmozgást Magyarországon is észlelték. Egyelőre nem érkeztek jelentések esetleges áldozatokról vagy károkról.
Vágólapra másolva!

A jugoszláv fővárosban közép-európai idő szerint fél hatkor észlelték a földmozgást. Megremegtek a városközpont házai. A szerb földrengéstani intézet közölte: a Richter-skála szerinti 5,5 erősségű földmozgás epicentruma Belgrádtól 60 kilométerre délre volt. A Tanjug szerint a rengést észlelték az északi Smederavka Palankában is.
A strasbourgi szeizmológiai intézet szerint az epicentrumhoz legközelebb eső helység Gornij Milanovac kisváros volt. A Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriuma is, észlelte a "közepes erősségű" földrengést. A Magyarországtól délre, Budapesttől mintegy 500 kilométerre történt földmozgás, magnitudója a Richter-skála szerint 5-ös volt. A rengést Magyarország egyes részein, Szeged, Hódmezővásárhely és Budapest térségében is érzékelni lehetett. Elsősorban a magasabb emeleteken tapasztalták a lakók, hogy elmozdultak tárgyak, elindult az asztal és a szék, s képek estek le a falról. A károkról eddig nem érkezett jelentés.
Legutóbb 1998. szeptember 29-én észleltek hasonló erősségű - a Richter-skála szerinti 5,2-es - rengést abban a térségben.

Ajánló:

Tavaly szeptemberben is földrengés rázta meg Jugoszláviát és Dél-Magyarországot.