Clinton fontolóra vette a NATO fogságában lévő jugoszláv katonák szabadon bocsátását<br/>

Vágólapra másolva!
A jugoszláv hadifogságból vasárnap kiszabadult három amerikai katona egyike rövid, kézzel írott üzenetet hagyott hátra börtönőreinél. A levélben köszönetét fejezte ki fogvatartóinak azért, hogy tisztelettel és méltósággal bántak vele a börtönben. Bill Clinton amerikai elnök azt fontolgatja, hogy elrendeli a NATO által hadifogságban tartott két jugoszláv katona szabadon bocsátását.
Vágólapra másolva!

A döntés bejelentésére akár már szerdán sor kerülhet - közölte kedd este az NBC amerikai televízió vezető tisztségviselőkre hivatkozva. A hírt megerősítve David Leavy, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője elmondta: Clinton elnök felkérte William Cohen védelmi minisztert, hogy vizsgálja meg a két szerb katona elengedésének a lehetőségét. A szóvivő nem árulta el, hogy Clinton milyen reményeket fűz egy ilyen döntéshez. Azt azonban megerősítette, hogy az ügyben még nem született végleges döntés.
Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök utasítására vasárnap szabadon engedték azt a három amerikai katonát, akik több mint egy hónapot töltöttek jugoszláv hadifogságban. A foglyok elengedését kieszközölő Jesse Jackson amerikai tiszteletes sürgette Clinton elnököt, hogy tegyen valamiféle válaszlépést.

A 25 esztendős Christopher Stone őrmester arra kérte a börtönőröket: ne bontsák fel az üzenetet tartalmazó borítékot, amíg el nem hagyja Jugoszláviát. Az üzenet létezésének a tényét Jim, Kout, a Pentagon szóvivője is megerősítette. Stone a kiszabadulása előtt pár peccel írt levélben közölte, hogy teljes szimpátiát érez a szerb nép iránt, imádkozik a háború befejeződéséért és a béke megszületéséért. A vele szemben tanúsított bánásmódért köszönetét kifejező őrmester teljes nevével írta alá a levélkét, és a neve után a Szlobodan szót is hozzátette. (A Szlobodan szó szerbül szabadságot jelent, illetve Milosevics jugoszláv elnöknek is ez a keresztneve.)
Az Európában állomásozó amerikai haderő kedd este rövid közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy Stone őrmester önként megírt üzenete annak a néhány börtönőrnek szólt, akiknek átadta. Azok az őrök ugyanis sokkal humánusabban bántak vele, mint korábbi fogvatartói. Az üzenet nem változtat semmit azon a tiszteleten és csodálaton, amit az őrmesternek a hadifogságban tanúsított magatartása fölött éreznek - áll a közleményben.

(MTI)

Ajánló:

A legfrissebb hírek, adatok és vélemények tárháza.