Bizonyíték hiányában lezárták a Holbrooke ellen indított vizsgálatot<br/>

Vágólapra másolva!
Az amerikai külügyminisztérium illetékes hivatala szerdán közölte: nem talált bizonyítékot a Clinton elnök által ENSZ-nagyköveti tisztségre jelölt Richard Holbrooke ügyében. Nem találtak arra választ, hogy a diplomata nyerészkedésre használta volna ki balkáni különmegbízotti pozícióját.
Vágólapra másolva!

Holbrooke kinevezése hosszú hónapok óta húzódik, és ezen idő alatt egymást követték az ellene folytatott különböző vizsgálatok. Volt, amely adóbevallási kérdést érintett, volt, amely köztisztviselői beosztással való összeférhetetlenség esetére (külügyi szolgálati ismerősök magánüzleti célokra történt igénybe vételére) vonatkozott. Az egyik ügyben a diplomata - a daytoni Bosznia-megállapodás egyik fő létrehozója - 5 ezer dollár bírságot is fizetett.
Most arról volt szó, hogy a vád szerint Holbrooke dollár tízezreket vett fel olyan előadások honoráriumaként, amelyek a Balkán problémáiról szóltak. Az előadások olyan időben hangzottak el, amikor Holbrooke éppen e térség ügyeivel foglalkozó különleges elnöki megbízott volt, vagyis ismeretei a köz szolgálatához kapcsolódtak.
A külügyminisztérium azonban nem tudta kimutatni, hogy Richard Holbrooke egyértelműen megszegte volna a külügyi magatartási normákat. Ezért a vizsgálatot ebben a kérdésben lezárták.

(MTI)

Korábban:

A vizsgálat előzményei. (1999.04.21.)