Amerikai vádak szerint Kína a katonai rakétatechnikában akarja hasznosítani a távközlési műholdak fe

Vágólapra másolva!
Az amerikai szenátus azzal vádolja Kínát, hogy a több éves együttműködésük során, amikor távközlési műholdakat bocsátottak fel, Kína olyan technológiai eljárási ismeretek birtokába jutott, amelyeket most a katonai rakétatechnikában akar hasznosítani. Ez szerintük az Egyesült Államokra és az ázsiai térségre egyaránt veszélyes lehet.
Vágólapra másolva!

Az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának csütörtökön közzétett jelentése szerint Kína technológiai információkra tett szert az amerikai vállalatokkal közösen végrehajtott műholdfelbocsátások során, és ez előre lendítette saját rakétaprogramját, ami fenyegetést jelent az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeire.
Az Egyesült Államok 1990 óta 33 kereskedelmi (távközlési) műholdat bocsátott fel a világűrbe kínai területről, kínai hordozó eszközzel. Ez üzleti szempontból gyümölcsöző vállalkozás, ám minden egyes felbocsátás olyan mélységű információcserével járt a két ország szakemberei között, hogy abból a kínaiak bőségesen profitálhattak. Olyan technológiai eljárási ismeretekre tehettek szert, amelyeket nem csupán a polgári, hanem a katonai rakétatechnikában is hasznosítani lehet.
A 10 hónapos szenátusi bizottsági vizsgálat végkövetkeztetései szerint Kína a megszerzett értesülésekkel rövidebb hatótávolságú rakétakapacitását is korszerűsíteni tudta, és ennek nyomán fenyegetést jelent a Japánban, valamint Dél-Koreában állomásozó amerikai erőkre, illetve az egész térségre.
Kínával szemben a közelmúltban olyan amerikai vádak is megfogalmazódtak, hogy nukleáris technológiai titkokat lopott amerikai kísérleti laboratóriumokból.

(MTI)

Ajánló:

A New York Times 1999. május 7-i cikke a műholdak felbocsátásakor szerzett kínai információkról. A cikk mellett további, a támával kapcsolatos linkek találhatóak.