Az Egyesült Államok hivatalosan is elismerte, hogy Kína megszerzett kémkedéssel atomtitkokat<br/>

Vágólapra másolva!
Vasárnap az amerikai kormányzat először ismerte be hivatalosan, hogy Kínának valóban sikerült atomtitkokat lopnia az Egyesült Államoktól a Clinton-kormányzat hivatali ideje alatt is.
Vágólapra másolva!

Bill Richardson energiaügyi miniszter (volt ENSZ-nagykövet) az NBC tévéhálózat egyik műsorában BillRichardson, energaiügyi miniszterbeszélt erről, miután előbb a sajtóban és ellenzéki republikánus körökben, majd demokrata törvényhozók körében is már hónapok óta tényként kezelték a kormányzat által hivatalosan eddig soha meg nem erősített állításokat a kínai nukleáris kémkedés kiterjedt voltáról. A kiszivárgott információk jó része amerikai hírszerző körökből származott ugyan, de az adminisztráció eddig nem tartotta bizonyítottnak, hogy olyan súlyos nemzetbiztonsági károk keletkeztek, amelyek keményebb fellépést igényeltek volna Kínával szemben.
Az ügy egyre kuszább és terebélyesebb, s van olyan kongresszusi tag, aki szerint minden idők legnagyobb szabású Amerika-ellenes kémkedéssorozata kezd kibontakozni a közvélemény - illetve előbb csak a félig-meddig beavatottak - előtt. Richardson most azt mondta, hogy a kínaiak - az előző és a jelenlegi kormányzat ideje alatt egyaránt - valóban szert tettek olyan információkra, amelyek kijutása "biztonsági ártalmat" jelentett.

(MTI)

Korábban:

Linkekkel