A NATO ismét grafitbombákat vetett be Szerbia fölött<br/>

Vágólapra másolva!
A NATO légiereje csütörtökön este az elektromos hálózat központi létesítményeit támadta Jugoszláviában.
Vágólapra másolva!

Megszakadt az áramszolgáltatás Nisben, továbbá Belgrád és Újvidék több kerületében. Csütörtökön este 22 óra 30-kor a NATO harci gépei Nist támadták. A városban megszűnt az áramszolgáltatás. Ugyancsak fél tizenegykor jelentős feszültségcsökkenés volt Belgrád központjában.
A Studio B rádió közlése szerint a jugoszláv főváros több kerülete elektromos áram nélkül maradt. 22 óra 40-kor a NATO gépei Újvidék fölé repültek. A városban több bomba becsapódását lehetett hallani déli irányból, a Fruska Gora magaslatai felől. A Tanjug hozzátette, hogy a város egy részében megszakadt az áramszolgáltatás.
A légicsapások megkezdése óta a NATO légiereje harmadik alkalommal okoz jelentős áramkimaradásokat grafitbombák ledobásával. Május 2-án gyakorlatilag az egész ország áramszolgáltatása több órán át szünetelt, május 8-án pedig a Belgrád elektromos ellátásának jelentős részét biztosító - a fővárostól 30 km-re, Obrenovacban lévő - erőművet bombázták.
A NATO egyik harci repülőjének rakétája eltalált egy hidat az Újvidéktől mintegy 40 kilométerre északra fekvő Verbász településnél csütörtökön este 22 óra 30-kor. A Verbászt a tartományi székhellyel összekötő út hídját eltaláló rakéta több közeli épületet is megrongált. Áldozatokról illetve sérültekről nem érkezett jelentés.

(MTI)