Benjamin Netanjahu

Netanjahu szavaz

Fotó: Kieran Doherty
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök három éve van hatalmon. Először 1996. május 29-én választották meg miniszterelnöknek. Akkor szoros győzelmet aratott Simon Peresz, távozó munkáspárti miniszterelnök felett. Netanjahu, az enyhén nacionalista, jobboldali Likud párt vezetője. Ő az első miniszterelnök, akinek személyéről közvetlen választásokon döntöttek, és ő volt az első miniszterelnök, aki az államalapítás után született. Fő ellenfele Ehud Barak, a baloldali Munkáspárt elnöke. Elemzők szerint Jichák Mordeháj visszalépésével erősen csökkentek Netanjahu esélyei. A 10 százalékos támogatottságú Mordeháj szavazótáborát Barak támogatására szólította fel.

Netanjahu fő politikai és gazdasági elképzelései:
Alapvetően ellenzi az oslói békemegállapodást (az 1994-ben aláírt egyezmény szerint idén májusban a palesztinok kikiálthatták volna az önálló palesztin államot. Arafat azonban - engedve az izrael és amerikai nyomásnak - ezt elhalasztotta), ám tényként elfogadja. Netanjahu csak fenntartásokkal fogadja el a Palesztin Felszabadítási Szervezetet mint tárgyalópartnert, ennek ellenére jó néhányszor találkozott Arafattal, a PFSZ vezetőjével. Támogatja a béketárgyalásokat, ám rendkívül kemény alkudozást tart szükségesnek.
Szélsőségesen liberális gazdaságpolitikus, meggyőződése, hogy az államnak a lehető legkevésbé szabad beavatkoznia a gazdaság működésébe. Szociális kérdésekben gyakran populista.

Erősségei:
Nagyszerű szónok, különlegesen intelligens. Túlélő alkat. Könnyen szót ért a polgárok nagy tömegével. Hihetetlen ambíciózus.

Gyengeségei:

Gyakran másnak mutatja magát, mint amilyen valójában. Ez igaz a politikai és gazdasági szónoklataira is, tehát hajlamos nem betartani ígéreteit. Számos ellentmondásos politikai döntést hozott miniszterelnökként.

Életrajz
1949-ben született Tel Avivban, Izrael fővárosában. Gyermekkorában és fiatal korában sokat élt az Egyesült Államokban szüleivel (1956-58, 1963-67). 1967-ben lépett be az izreali hadseregbe, ahol 1972-ig szolgált. Itt viszonylag gyorsan ért el magas posztokat, amikor leszerelt, az Elit Felderítési Egység kapitánya volt.
A katonai szolgálat után újra visszatért az Egyesült Államokba, ahol előbb elvégzett egy építészeti, majd egy közgazdasági egyetemet.
1976-ban megölték testvérét, Jonathant, az úgynevezett Entebbe akcióban. Netanjahu ekkor visszatért Izraelbe, és belépett egy szervezetbe, melynek fő célja a terrorizmus elleni nemzetközi együttműködés kiépítése volt.
1980-ban létrehozta a Terrorizmus elleni küzdelem tanulmányi központot.
1982-1984-ig Izrael amerikai nagykövetségén dolgozott.
1984-88-ig Izrael ENSZ-nagykövete volt. Ebben a pozíciójában rengeteget küzdött, hogy nyilvánosságra hozzák az ENSZ archívumában lévő, náci háborús bűnösökről szóló aktákat.
Ebben az időben gyakran tűnt fel különböző amerikai sajtóorgánumokban. Megnyilvánulásai közös vonása, hogy Netanjahu határozattan védte Izrael álláspontját, politikáját.
1988-ban a Likud listáján bejutott a knesszetbe.
1988-90-ig külügyminiszter-helyettes volt.
1990 márciusában a nemzeti egységkormány bukása után Netanjahu a Miniszterelnöki Hivatal miniszterhelyettese lett.
Netanjahu volt azon kevesek egyike a Likud pártban, aki támogatta a közvetlen miniszterelnök-választást.
1993-ban a Likud párt vezetője lett. Netanjahu ekkor radikalizmusáról volt híres, gyakran hangoztatta, hogy csak fegyverrel lehet megoldani az izraeli-palesztin konfliktust. Másik vesszőparipája az állami cégek tömeges privatizációja volt.
1996-ban választották meg miniszterelnöknek. Akkori jelszava a "Békét biztonsággal" volt. Mindössze 30 ezer szavazattal előzte meg ellenfelét, Simon Pereszt, ez azonban elegendő volt ahhoz, hogy ő legyen a miniszterelnök.

Elemzők két fő ponton kritizálják Netanjahu politikáját, illetve kormányzati tevékenyését. Egyrészt állításuk szerint az izraeli-palesztin béketárgyalások jelenleg teljesen holtpontra jutottak.
Másrészt a gazdasági növekedés Netanjahu kormányzása alatt drasztikusan lelassult, a munkanélküliség jelentősen nőtt.

A Netanjahu-kormányzat fő mérföldkövei:
1996
Május 29. Benjamin Netanjahu, a nacionalista jobboldal vezetője szoros győzelmet aratott Simon Peresz, távozó munkáspárti miniszterelnök felett.
Augusztus 2. Netanjahu eltörli az 1992-ben munkáspárti elődei által életbe léptetett részleges tilalmat a megszállt területeken létesítendő zsidó településekre.
Szeptember 4. Az első találkozás Jasszer Arafat palesztin elnökkel.
Szeptember 24. Netanjahu döntése alapján régészek által feltárt alagutat nyitnak meg a jeruzsálemi mecsetek Eszplanádja közelében, ami három napon át heves összetűzéseket vált ki a palesztinokkal a megszállt területeken. A zavargásoknak 80 halálos áldozata van, többségük palesztin.
Október 1-2. Csúcstalálkozó Arafattal Clinton amerikai elnök szervezésében a Fehér Házban. Netanjahu visszautasítja a "viszály alagútjának" bezárását.
1997.
Januát 15. Netanjahu és Arafat megállapodást köt arról, hogy Izrael azonnal kiüríti Hebron városának négyötödét. Ez az első megállapodás az izraeli nacionalista jobboldal és a PFSZ között.
Március 18. Netanjahu elrendeli Kelet-Jeruzsálemben a Har Homa kelet-jeruzsálemi zsidó település építésének megkezdését. A Palesztin Hatóság tiltakozásul felfüggeszti az Izraellel való magas szintű kapcsolatait.
Július 30. Egy súlyos jeruzsálemi merénylet nyomán (17 halott, közülük kettő a Hamász öngyilkos merénylője) Izrael felfüggeszti a tárgyalásokat a palesztinokkal.
Szeptember 25. Sikertelen izraeli gyilkossági kísérlet Ammanban. A célpont Kaled Mesal, a Hamász politikai irodájának vezetője. A két merénylő hamis kanadai útlevéllel rendelkezik. Kiderül róluk, hogy a Moszad, izraeli titkosszolgálat emberei. Jordánia megbékítésére Netanjahu szabadon bocsátja a Hamász vezetőjét, Ahmed Jaszin sejket.
November 23. Avigdor Lieberman, Netanjahu kabinetfőnöke lemond a Likudban folyó viták miatt. A párt tagjai Netanjahu vezetési módszereit bírálják, ellenfelei szerint autokratikus módszerekkel akarja elfogadtatni a pártban döntéseit, elképzeléseit.
1998
Január 4. David Lévi külügyminiszter lemond, hogy így tiltakozzék az 1998. évi költségvetés alacsony szociális előirányzatai és a békefolyamat befagyása ellen.
Augusztus 24. Netanjahu bejelenti, hogy bizonyos feltételekkel elfogadja Ciszjordánia 13 százalékáról az izraeli erők kivonását, amit az Egyesült Államok hónapok óta szorgalmazott.
Október 9. A "héjának" (háborúpártinak) tekintett Ariel Saront nevezik ki külügyminiszternek.
Október 23. Az amerikai Wye Plantationban folytatott háromnapos tárgyalás után Netanjahu és Arafat egyezményt ír alá arról, hogy Izrael három szakaszban Ciszjordánia 13 százalékáról kivonja erőit.
November 12. A kormány pályázatot ír ki a Har Homa kelet-jeruzsálemi lakótelep építésére.
December 16. Miután végrehajtotta a Wye Plantation egyezmény első szakaszát, Netanjahu úgy dönt, hogy nem hajtja végre a csapatkivonás másik két szakaszát, és azzal vádolja a palesztinokat, hogy nem teljesítették ígéreteiket a terrorizmus elleni harc tekintetében.
December 21. Netanjahu előre hozott választást ír ki: a 2000 októberében esedékes szavazást 1999 májusára időzítik.
1999
Január 26. Netanjahu Mose Arenszet nevezi ki hadügyminiszterré, miután három nappal korábban felmentette elődjét, Jichák Mordehájt. Mordeháj egy új centrista párt élére áll.
Április 15. Négyévi börtönre ítélik Arieh Dérit, Netanjahu egyik fő szövetségesét korrupció és csalás vádjával. Déri fellebbez.
Április 22. Netanjahu sürgeti a jeruzsálemi Orient House-ban működő három palesztin iroda bezárását.
Május 4. Netanjahu üdvözli, hogy a palesztinok lemondtak arról, hogy ezen a napon kikiáltsák önálló államukat, és ezt saját politikája eredményének minősíti.